A gyár 1905-ben épült. A szocializmusban értelemszerűen államosították, s a rendszerváltás után került ismét magánkézbe – indított messziről Prukner Gábor, Kaposmérő Fidesz-KDNP-s polgármestere. Úgy két évtizede zárt be a gyár, mert elfogyott az agyag, két nagy, összesen nagyjából 650 ezer köbméteres gödör maradt mementóként.
A gödrökkel nem tudott mit kezdeni a vállalkozó, aki építési törmelékkel tervezte feltölteni azokat. Ide került a kaposvári Füredi II. laktanya lebontásának sittje – csak éppen illegálisan. A 13 hektáros terület tulajdonosát megbüntették, s felszedették vele az építési törmeléket. A gödrök ilyetén betemetéséről azonban nem tett le, s a 2000-es évek végén előállt az inert hulladéklerakó ötletével. Tanulmányt készíttetett, és megkezdte az engedélyezési eljárást.
A helyi rendezési terv szerint a hajdani téglagyár sportrekreációs terület – jegyezte meg Prukner Gábor. Éppen ezért a lakosság érdekére hivatkozva az önkormányzat folyamatosan megtámadta az előzetes hatósági engedélyeket, ám a szakhatóságok ezeket mindig elutasították. A vállalkozó ugyanis arra hivatkozott, szükséges a rekultiváció a sportrekreációs hasznosításhoz.
A polgármester szerint, miután kiderült, megakadályozni nem tudják a beruházást, az önkormányzat úgy döntött, megpróbálja saját hatáskörbe vonni. Vételi ajánlatot tettek a 13 hektárra, és sikerült megegyezni: megveszik az engedéllyel bíró céget, a területért pedig részesedést fizetnek a hulladéklerakó bevételéből.
Úgy gondoltuk, a saját cégünket mi szabályozhatjuk – indokolta a lépést Prukner Gábor. Így megelőzhetjük, hogy számolatlanul hordják a teherautók az építési törmeléket a lerakóba. Nagyjából napi húsz kocsival számolunk, s miután a gyár három irányból is megközelíthető, így az érintett utcákban csak napi hat-nyolc teherautó járna. Ez sem kevés, de még mindig jobb, mint a napi harminc. Mert megakadályozni nem tudjuk, hogy engedélyek birtokában valaki egy magánterületen akár ilyen vállalkozást is működtessen.
A polgármester szerint két rossz közül a kisebbet választották, de az sem mellékes, hogy milliárdos üzletről van szó, s miután az egykori téglagyár rekultivációs terület, nem kell rekultivációs díjat fizetni. Vagyis jobb árat tudnak kínálni a környékbeli inert lerakóknál.
Ha a legolcsóbb megoldást nézzük, azaz csak földet fogadunk be, akkor is 1,2 milliárd a bevétel. Építési törmelék esetén pedig ennek a többszöröse. Persze nem egyszerre, hiszen 650 ezer köbméter hosszú évek alatt érkezne csak be. De annyi haszna bizonyosan lenne a falunak, hogy abból folyamatosan fel tudjuk újítani az útjainkat és járdáinkat – magyarázta a település vezetője.
A tiltakozókat viszont nem hatják meg a számok. Eddigi nyugalmuk mellett az egészségüket is féltik, ugyanis sokak telke határos a téglagyárral, s a feldolgozó – az építési törmeléket csak darálva lehet a gödrökbe tenni – úgy kétszáz méterre lenne a házaktól.
Az utcák burkolata már most is gyalázatos, s nemhogy napi hat-nyolc, de egy-két teherkocsi is komoly károkat okozna – mondta az érintett Gyár utca egyik lakója, aki gyorsan hozzátette: igazából a portól félünk, ami egyrészt a szállításnál, aztán a lerakásnál, majd az őrlésnél keletkezne. A cementpor rákkeltő, észre sem veszi az ember, hogy a levegőben van, s belélegzi.
Hasonlóképpen vélekedett a környék többi lakója. Akiket megkérdeztünk, mindenki ellenezte a beruházást. És jellemzően részt vettek azon a fórumon, amelyet a témában hirdettek a szervezők.
Negyvenen-ötvenen voltak a fórumon – mondta Müller Zoltán, a mérői tiltakozás egyik szervezője, aki elismerte, a falu egy részét egyelőre hidegen hagyja az ügy, jellemzően a településnek a téglagyártól távolabb eső részén élők passzívak. Persze azért onnan is többen támogatják a kezdeményezésünket: helyi népszavazást szeretnénk, másképpen ugyanis nem lehet megakadályozni, hogy működjön a lerakó.
Amely akár már szeptember végén fogadhatja az első teherkocsikat: az önkormányzati cég már minden engedélyt beszerzett.
Csak az a baj, hogy mindenütt a legkönnyebben megszerezhetőket kérték – állította Müller Zoltán, aki, miután az első kezdeményezését formai okokra hivatkozva elutasították, másodszor is beadta helyi népszavazási kérelmét. Szerinte többek között azért tartanak az üzemtől, mert még a 300 méteres védőtávolságot sem kell betartani az engedélyek szerint a cégnek. Nem véletlen, hogy amióta kiderült, hogy lesz lerakó, nem lehet eladni a házakat az utcában.
De engem ez sem zavar, hiszen nem akarok elköltözni – jegyezte meg. Az viszont nagyon, hogy bizonyított, az inert lerakók közelében mindenütt megnőtt a mellhártyarákosok száma. Úgy gondoljuk, máshogy is rendbe lehetne tenni a területet. Remélem, sokan megértik, mekkora a tét! Attól nem félek, hogy nem sikerül összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 300-400 aláírást, ugyanis évekkel ezelőtt, amikor először felmerült, hogy lerakót épít a vállalkozó, már tiltakoztunk, s akkor több mint ezer szignó jött össze - tette hozzá. Amúgy a vállalkozó, miután éppen ilyen építési anyaggal bukott meg, nem is kapott volna engedélyt egyedül, ezért is állt össze az önkormányzattal - folytatja. Ez érthető, hogy kapott a lehetőségen, hiszen nagy pénzről van szó. Arra is kíváncsi lennék, kié lesz a cég 4-5 év múlva, mert akadnak ám helyi Mészáros Lőrincek… Elhiszem, hogy az önkormányzat meg tudja indokolni, miért jó a beruházás, de nekünk is millió érvünk van. Lehetőségünk viszont csak egy: a népszavazás.