közpénz;marsallbot;

2017-09-22 07:05:00

Minden titok a marsallbotról

Bár máig nem tisztázódott, hogy történt-e visszaélés a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. és vezetője körül, a közelmúltban mégis ez a cég vehette meg az állam nevében Habsburg József főherceg marsallbotját, méghozzá úgy, hogy az adásvétel minden egyéb körülménye titok maradt.

Mint ismert, még májusban az index.hu arról cikkezett, hogy a közcég vezetője, Gyutai Csaba fideszes politikus és családtagjai több más furcsaság mellett ingyen vagy nevetségesen alacsony bérleti díjért használták a Gyutai gondjára bízott lakásokat. Sajtóértesülések szerint az akkor a Miniszterelnökség által indított vizsgálat során feltárt problémák olyan kirívóak voltak, hogy kormánypárti körökben is készpénznek vették Gyutai menesztését. Fordult azonban a széljárás, így a Magyar Nemzet későbbi értesülései szerint a fideszes „várkapitányt” a legfelsőbb helyről védték meg.

A marsallbot megvásárlása miatt most megkérdeztük az ingatlanfejlesztő felett rendelkező Miniszterelnökséget, hogy hol tart a májusban elrendelt vizsgálat, mire annyit válaszoltak: az „átvilágítás kapcsán elkészült dokumentumok tartalmának elemzése még folyamatban van”. A vizsgálat eredményéről így még nem áll módjukba felvilágosítást nyújtani. Azt is megkérdeztük, hogy most miért nem a Miniszterelnökség vásárolta meg a műtárgyat, holott a közelmúltban éppenséggel Lázár János kancelláriája pengetett ki 282 millió forintot néhány, szintén a budai Várba – pontosabban az oda készülő kormányzati helyiségekbe – szánt festményért. A Miniszterelnökség csak azt hangsúlyozta: a nonprofit kft. bevonása pusztán „technikai” volt, a lényeg, hogy végül a magyar állam tulajdonába kerül a tárgy. Amiről nem tudni úgyszólván semmit. Így titok például az eladó neve – igaz, ezt törvény is védi –, illetve a fő tulajdonságai is, ahogyan az is, hogyan állapították meg az 54 milliós árat. Erről a Miniszterelnökség csak annyit árult el lapunknak, hogy két külön igazságügyi szakértő is megvizsgálta a tárgyat, ám neveket nem említettek.

Az általunk megkeresett művészettörténészek azonban nem ismerik a tárgyat, nem hallottak róla, bár – hangsúlyozta egyikük – ez nem túl meglepő, sok olyan, például családi vagy gyűjtői birtokban lévő, védett műtárgy van, ami csak akkor kerül elő, ha például vevő jelentkezik érte. A korabeli sajtót átböngészve mindenesetre úgy tűnik, hogy József főhercegnek több marsallbotja is lehetett, amit gyakran elvitt magával társasági eseményekre, amiről tudósított az akkori sajtó. Volt ahol egy hófehér – vélhetőleg elefántcsont – marsallbotot, másutt arany, illetve aranyozott drágakővel kirakott műtárgyat említettek az akkori tudósítók.