Egy marék csótány

Éhségsztrájkba kezdett egy férfi, mert a szociális ebédért cserében sem hajlandó nem észrevenni a menzán hemzsegő rovarokat. Történet élősködőkről, önérzetről és a szociális ellátás váratlan reakciójáról.

– Csóró, nincstelen pali vagyok, de ezt még velem sem csinálják meg!

Elkeseredés és düh is érződik a tagbaszakadt, hosszú hajú, nagy szakállú Kertesi Attila hangjából.

– Attól, hogy lecsúszott ember vagyok, és rászorulok az ingyenes önkormányzati ebédre, még nem vagyok hajlandó csótányok között enni. Azt hiszik ezek, hogy az ingyen ebédért kussba' tűr mindenki, mindent? Hát, nem! Addig nem eszek, amíg be nem bizonyosodik az igazam. Éhségsztrájkba kezdtem!

A Győr külvárosában élő 56 éves férfi, miként az elmúlt évben majd minden nap, úgy hétfő délben is megjelent az albérletéhez közeli intézmény menzáján: szociális helyzetére való tekintettel ott kap ingyenes, kétfogásos ebédet a várostól. Elmondása szerint a menzán már máskor is látott egy-két csótányt, de eddig ezt nem tette szóvá. Hétfőn azonban – állítja – hemzsegtek ezek az állatok a földön, de még az ebédlőasztalon is. Ezt pedig már nem tűrte szó és tettek nélkül: felháborodottan reklamált, majd papír zsebkendőbe gyűjtött több csótányt. A „mintát” elvitte a szociális ellátásért is felelős győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményhez, továbbá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz.

– Sok mindenen átmentem már az utóbbi években, sok mindent kibírok, de ezt már nem hagyhattam szó nélkül!

Kertesi Attila azt meséli, 2004-ben roppant meg az élete, amikor meghalt a felesége. Nem sokkal később, ha csak képletesen is, de egy családi-pénzügyi vita végén a lányát is elvesztette, vele együtt meg a lakást, ahol élt. Azóta senkije sincs, lányával régóta nem beszélt, három macskájával albérletben húzza meg magát. Elmondása szerint szakács, masszőr és műszerész végzettsége is van, de jobbára csak biztonsági őrként jut némi pénzhez. És bár le van százalékolva a térde miatt, állapota nem olyan súlyos, hogy járadékot kaphatna, így az alkalmi munkákból származó bevételén kívül másra nem számíthat. Úgy mondja, kétféle segítséget kap: a főbérlő elnézi neki, hogy rendszertelenül fizet, a város pedig ebédet ad neki minden nap.

Amikor arról kérdezzük, miért nem talál állást szakmájában, az mondja: bár soha, sehol nem mondják ki, a legtöbbször a hosszú haja, a sokak számára nem túl bizalomgerjesztő külseje miatt utasítják el. Márpedig ő, mondja, csak azért sem vágatja le a haját, nem hagyja, hogy megtörje a diszkrimináció. De bírálja a munkaügyi rendszert, a szerinte sokszor megalázó procedúrákat is:

– Elismerem, problémás ügyfél vagyok, mert nem tűröm az igazságtalanságot.

A férfi végig indulattal beszél, s csak akkor enyhül meg kissé, amikor rákérdezünk, mi történt, miután panaszt tett a hivatalokban a csótányok miatt. Mint meséli, többféle megoldást is felajánlottak: ingyen kiszállítják neki az ennivalót, ehet más menzán, vagy majd az újabb irtás után visszatérhet a régi ebédlőbe.

– Egyiket sem fogadtam el. Nem akarom, hogy házhoz hozzák az ennivalót. Egyfelől azért, mert akkor a melegítés, a mosogatás is pluszköltséggel, pluszmunkával járna. De ennél fontosabb, hogy az én sivár életemben esemény az, ha elmehettek enni az ebédlőbe, más emberek közé – válaszolja a férfi.

– Akkor miért nem ment a másik menzára?

– Mert az meg hat kilométerre van az albérlettől. Buszra nincs pénzem, nem fogok, és nem is tudok oda-vissza ennyit gyalogolni vagy biciklizni.

– Kertesi úr! Ingyenes házhoz szállítást és másik menzát is felajánlottak, ami nem feltétlenül megszokott a hazai szociális ellátórendszer állapotát ismerve. Mintha maga nem is nagyon akarna megoldást találni.

– Valóban van más is, amiért nem egyezkedek. Nekem ezt a menzát jelölték ki, azt mondták, itt ehetek. Hát akkor itt fogok enni, és itt fogom kiharcolni a tisztességes körülményeket! Vagy ha erre nem képesek, akkor étkezési utalvány formájában szeretném megkapni a a napi ebéd árát!

Kertesi Attila panaszai és tiltakozása miatt megkeressük az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményt, amelynek igazgatója készségesen válaszolt kérdéseinkre. Panker Mihálytól mindenekelőtt azt tudakoljuk: Valóban voltak csótányok az ebédlőben?

– Kertesi úr beállított hozzánk egy marék csótánnyal, és azt mondta, hogy az ebédlőből hozta. Ebből én nem tudom eldönteni, hogy tényleg onnan származtak-e a rovarok. Ráadásul az ügyben nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt időszakban sokszor, sokféle panasszal járt már nálunk, visszatérő ügyfél. Ezzel együtt azt sem állítom, hogy nem az ebédlőből származtak a rovarok. A bejelentés után azonnali vizsgálatot indítottunk, a helyszíni bejárás során pedig nem találtunk csótányt. De még ezzel sem azt akarom állítani, hogy ne lehetne Kertesi úrnak igaza.

Arra a kérdésünkre, hogy mikor irtottak utoljára, és szükséges-e soron kívüli irtás az igazgató úgy felel:

– Augusztusban és szeptember elején is volt irtás az ebédlőben. De amíg akár csak egy rovart is látnak, folytatják, az irtást.

Panker Mihály kiemeli, az első perctől kezdve igyekeztek mindent megtenni azért, hogy Kertesi Attila számára megoldást találjanak, de ő nem fogadta el egyik ajánlatot sem. Az intézmény igazgatója fontosnak tartja megemlíteni azt is: a városban csaknem 1500 ember jogosult ingyenes vagy kedvezményes étkezésre, és eddig Kertesi úron kívül egyetlen panaszt sem kaptak csótány miatt.

Konklúzió és megoldás egyelőre nincs. Csak annyi biztos: Kertesi Attila éhségsztrájkol. Az étkezőben meg irtanak.