Szijjártó Ukrajnát fenyegeti - "Ez fájni fog!"

Publikálás dátuma
2017.09.26. 11:54
Népszava fotó/Molnár Ádám
Magyarország erős embere, aki rendre az Uniót is sarokba állítja, most Kijevnek üzent a diplomácia nyelvén. Ja, nem. De a Kijev stimmel.

Abban amúgy, hogy az új ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan, teljes a ritkán tapasztalt egyetértés a magyar parlamenti pártok között, olyannyira, hogy közösen fel is szólították ukrán elnököt: ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a törvényhozásnak. A Közös Ország Mozgalom által összehívott szolidaritási demonstráción szintén közösen tiltakoztak a kisebbségi oktatást ellehetetlenítő ukrán törvény ellen a demokratikus ellenzéki pártjai. ( Bár a Fidesz-KDNP képviselőit is meghívták az eseményre, ők nem jelentek meg.)

Ám Porosenko elnök mégis aláírta a törvényt. 

"Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben". Így reagált a magyar diplomácia vezetője a hírre, az üzenetet Szingapúrból küldve, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett. Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - részletezte a fenyegetés tartalmát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az MTI tudósítása szerint.

Az ukrán külügyminiszter nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte az ukrán nyelv ismeretét

Az ICTV-nek hétfő este a miniszter azt mondta, hogy ebben a kérdésben Ukrajnának következetesnek kell lennie. Szavai szerint "százszázalékosan meg kell védeni" az ukrán államnyelvet és vele együtt a nemzeti kisebbségek nyelveit is.  "Az a helyzet, hogy vannak az országban emberek, akik egyáltalán nem beszélnek ukránul, és ez végső soron egységünket és nemzetbiztonságunkat érintő kérdés. Ezt így gondolom, és így fogom ezt az ügyet tovább vinni" - fogalmazott Klimkin.

A külügyminiszter azután beszélt erről, hogy hétfő este Petro Porosenko elnök aláírta az új oktatási törvényt, amelyet a parlament szeptember 5-én fogadott el. A jogszabály a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye azonban több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, vagyis az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

A törvény aláírása után Porosenko közölte: felkérte a külügy- és az oktatási minisztériumot, hogy folytassák le a szükséges konzultációkat a törvény tartalmáról Ukrajna "európai partnereivel, beleértve az Európa Tanácsot. (MTI)

Szerző

Leomlófélben a plafon az Apáczai gimiben

Publikálás dátuma
2017.09.26. 11:27
Forrás: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium/Facebook
A hvg.hu szúrta ki a Tanítanék Mozgalom Facebook-oldalán a hírt és a fotót. 

Szerző

Hosszú oldal - Vitrin

Üssetek le, ha egyszer vitrint akarok venni – mondogattam a barátaimnak, valahányszor belebotlottunk egy üvegajtós szekrénybe a bútoráruházakban. - Ki vesz ilyet? A vitrin maga a kivagyiság – magyaráztam jókora hévvel –, mégis ki akarná mutogatni, mije van, és legfőképpen miért?

Mindannyian hevesen bólogattak: a vitrines szekrény egyenes út a közszemlére tett, de funkció nélküli kristálypoharakhoz, azoktól pedig már csak egy lépésre vannak a borzalmasabbnál borzalmasabb szovjet nippek. Nem akarok pásztorlánykákat meg bumfordi porcelánkutyákat. Egyikünk sem akart. Lázadni akartunk, megmutatni, hogy sokkal jobb ízlésünk van.

És most itt sikálom a tányérokat. Pedig nehezen lehet rám fogni, hogy szeretnék mosogatni. A tányérok mocskosak. Legalább tíz éve nem használta őket senki, álltak a szekrényben és rakódott rájuk az idő. Nagymamám látása és tudata sem volt teljesen tiszta az utolsó hónapokban, de a mosogatáshoz mindig nagyon ragaszkodott. Ennek tudom be a vékony, de makacs zsírréteget némelyik tányér alján. Amikor még éltek, étkezések után végignézhettem a jól begyakorolt koreográfiát: mama mosogat, papa törölget, s öt perccel ebéd után minden a szekrényben pihen. A patikarend emléke nincs összhangban a koszos tányérokkal, amiket vagy félórája áztatok. De a szivacs nyomán hófehér lesz a porcelán, felfénylik az itt-ott megkopott aranyszín csík a széleken, és megannyi emlék tükröződik benne. A közös névnapi ebédek, amikor összetoltuk az asztalokat, hogy mindenki elférjen, meghallgattuk ugyanazokat a történeteket, és mindig ugyanúgy nevettünk. Hangosan. Szívből. Amikor a nagyapám testvére beleesett a kerti vécébe. Amikor a születésemkor apám és nagyapám elbiciklizett egymás mellett az úton. Ezek vannak a tányér csíkjaiba rakódva. Meg a húsleves és a töltött káposzta illata, amit lehetetlenség pont ugyanolyanra főzni, mint mama.

A vitrin üvegében tükröződik az arcom, és röhögnöm kell. Kit hívjak fel, hogy leüssön? Nagymamám jut eszembe, amint aprólékos műgonddal rendezgeti a porcelánokat a szekrényben, mintha bármit is számítana, öt centivel előrébb vagy hátrébb áll a leveses tál. Épp így sakkozom reggel óta én is a poharakkal és csészékkel. Amikor keresztanyáméktól zöld mintás teáskészletet kaptunk nászajándékba, elsírtam magam. Nehéz volt elmagyaráznom, hogy nem azért, mert nem tetszik, hanem mert ekkor fogtam fel az egészet. Hogy minek a vitrin. Hogy ezt a készletet nem lehet dobozban tartani, mert nem fér semmilyen dobozba: hogyan is férhetne, amikor benne van anyám majdnem ugyanilyen zöld készletének emléke, az összes álmos reggel, amikor keresztapámék iskolába vittek, a ballagásom, a fuvolaóráim, amikre azért jártam, mert az unokatestvéreim nyomába akartam érni. A fél életünk.

És akkor lett vitrin. Kitapétáztam a hátfalát, ott áll hófehéren, mintha mindig is akartam volna. Benne a zöld mintás csészék, a kristálypoharak, amikkel emberemlékezet óta mindig is koccintottunk az összetolt asztalok fölött – és az aranyszegélyes készlet. Kicsit hiányos. De találtam egy régiségboltot, ahonnan kipótolható.

Szerző