Burkolt áremelések

Publikálás dátuma
2017.09.27. 08:22

Az utóbbi időben több panaszt hallunk, hogy néhány árufajta eltűnik az üzletekből és a helyettük forgalomba kerülő új cikk ára aránytalanul magas. Nem kapható például az 1050 forintos Rozgony férfi télikabát, helyette forgalomba került új fantázianéven az »Izland« 1250 forintért. Az anyaga és kidolgozása semmivel sem jobb, talán még gyengébb minőségű, mint a régié. Felkerestük Csikós Nagy Béla elvtársat, az Árhivatal elnökét, hogy nyilatkozzék lapunk olvasóinak az elharapózott burkolt áremelésekről és az ezzel kapcsolatban tervezett intézkedéseikről.

— Valóban sok panasz érkezik be hozzánk is, hogy egyes meglevő cikkék minősége romlik, s az ár változatlan, vagy a régi cikk eltűnik, és az új ára indokolatlanul magas. Minden ilyen bejelentést kivizsgálunk. Most folyik azoknak az eseteknek ellenőrzése, amelyeket a budapesti tanács végrehajtó bizottsága hozott tudomásunkra. A panaszok jelentős része jogos. Több esetben történt burkolt áremelés a ruházati cikkeknél, így különösen a gyapjúszöveteknél, valamint az édesiparban. Még több visszaéléssel találkozunk a helyiiparban, különösen a magánkisiparban,

— Mi okozza a burkolt áremelések elburjánzását? Talán a kereslet nagymérvű megnövekedése?

— Nem hinném. Persze, ma is vannak még hiánycikkek. Általában véve azonban a kereskedelem sokkal nagyobb árukészletekkel rendelkezik, mint amit terveztünk. Az állami iparban — véleményem szerint — a burkolt áremeléseket a vállalati többletnyereség hajhászása okozza. Az állam megtéríti a vállalatoknak a béremelésből és a kapacitás kihasználatlanságából eredő többletköltségeket. Mégis találkozunk egyes vállalatoknál olyan jelenséggel, hogy a munka jobb megszervezése, a termelékenység emelése helyett — bár ilyen is bőven akad — áremeléssel akarják bevételeiket növelni.

Szerző

Sátorba!

Harminc év éppen egy emberöltő: napra pontosan ennyi idő telt el a Lakiteleki Nyilatkozat megjelenése óta. Megrázó időutazás újraolvasni a nevezetes fogalmazványt. Eltekintve most attól a korabeli vitától, hogy a rendszerváltás vagy a kollaboráció dokumentuma-e a nyilatkozat - tény, hogy a demokratikus ellenzék már nem vett részt a megszövegezésében, és magáért beszél, hogy az aláírók "mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével" kívántak cselekedni -, jelen helyzetünkből lehetetlen nem az áthallásokra figyelni.

1987-ben "az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai" voltak azok a jelenségek, amelyek egyazon tárgyalóasztalhoz ültették a nemzeti értelmiséget a reformkommunistákkal. A nyilatkozat aláírásával megszülető Magyar Demokrata Fórum az akkori szándék szerint nem is az a német típusú, kereszténykonzervatív néppárt volt, amely három évvel későbbre vált belőle, hanem a rendszerátmenetet menedzselni hivatott ernyőszervezet: olyan társadalmi változást céloztak meg, amely csak "valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg".

Mondhatjuk, hogy de hiszen nem ez következett, hanem pártoskodás jött és széthúzás, de ez nem igaz. Ami történt, az tökéletesen normális volt, csak a tudatos múlthamisítók akarják a polgári demokrácia és a piacgazdaság - óhatatlan gyermekbetegségekkel terhelt - kiépülését a "rendszerváltás zavaros évtizedeinek" láttatni. Voltak sikeres és sikertelen korszakok, de a választás mint bevált korrekciós tényező mindig a polgárok kezébe adta az értékelés és a változtatás lehetőségét. Csak a mostani hatalom siklatta félre a folyamatot: a választási törvény manipulálásával sikeresen akadályozhatja a válságtünetek orvoslását.

A módszer éppen ezért nem lehet ugyanaz, de a helyzet számos szempontból a harminc év előttit idézi. Sátrat kell hát emelni, tárgyalóasztalhoz kell végre ülni.

Szerző
N. Kósa Judit

Sátorba!

Harminc év éppen egy emberöltő: napra pontosan ennyi idő telt el a Lakiteleki Nyilatkozat megjelenése óta. Megrázó időutazás újraolvasni a nevezetes fogalmazványt. Eltekintve most attól a korabeli vitától, hogy a rendszerváltás vagy a kollaboráció dokumentuma-e a nyilatkozat - tény, hogy a demokratikus ellenzék már nem vett részt a megszövegezésében, és magáért beszél, hogy az aláírók "mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével" kívántak cselekedni -, jelen helyzetünkből lehetetlen nem az áthallásokra figyelni.

1987-ben "az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai" voltak azok a jelenségek, amelyek egyazon tárgyalóasztalhoz ültették a nemzeti értelmiséget a reformkommunistákkal. A nyilatkozat aláírásával megszülető Magyar Demokrata Fórum az akkori szándék szerint nem is az a német típusú, kereszténykonzervatív néppárt volt, amely három évvel későbbre vált belőle, hanem a rendszerátmenetet menedzselni hivatott ernyőszervezet: olyan társadalmi változást céloztak meg, amely csak "valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg".

Mondhatjuk, hogy de hiszen nem ez következett, hanem pártoskodás jött és széthúzás, de ez nem igaz. Ami történt, az tökéletesen normális volt, csak a tudatos múlthamisítók akarják a polgári demokrácia és a piacgazdaság - óhatatlan gyermekbetegségekkel terhelt - kiépülését a "rendszerváltás zavaros évtizedeinek" láttatni. Voltak sikeres és sikertelen korszakok, de a választás mint bevált korrekciós tényező mindig a polgárok kezébe adta az értékelés és a változtatás lehetőségét. Csak a mostani hatalom siklatta félre a folyamatot: a választási törvény manipulálásával sikeresen akadályozhatja a válságtünetek orvoslását.

A módszer éppen ezért nem lehet ugyanaz, de a helyzet számos szempontból a harminc év előttit idézi. Sátrat kell hát emelni, tárgyalóasztalhoz kell végre ülni.

Szerző
N. Kósa Judit