Németországban az élet lassan kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Angela Merkel potenciális koalíciós partnerei - a liberális FDP, a Zöldek, de ide sorolhatjuk a folyamatosan lázadozó CSU-t is - már nem azzal vannak elfoglalva, milyen veszélyt jelent a szélsőjobb megjelenése a parlamentben. Különféle feltételeket határoznak meg, melyek nem teljesülése esetén - állításuk szerint - nem lépnének be Angela Merkel negyedik kormányába.
A legnagyobb kérdés az, képes lesz-e további politikai tőkét kovácsolni az AfD parlamenti jelenlétéből. Minden jel arra vall, az AfD ugyanarra a sorsra jut majd, mint az egykor nyíltan neonáci ideológiát hirdető NPD: felfalja magát, szétesik. Bár az Alternatíva a menekültválság nyomán vált jelentősebb politikai erővé, s kimondottan erős bázisra támaszkodhat a volt NDK területén, azokban a tartományokban azonban, ahol már bekerült a helyi törvényhozásba, képtelen normális munkára. Képviselői arról vitáznak szüntelenül, milyen irányba haladjon tovább a párt.
Az AfD ugyanis nem kiforrott politikai erő, a képviselőket csak a menekültek befogadásának elutasítása tartja össze. Szövetségi parlamenti frakciója rendkívül vegyes lesz: bár többségben vannak a jobboldali radikálisok, olyanok is akadnak, akik elutasítják a szélsőséges ideológiát. Az AfD szétesése ráadásul már azelőtt megkezdődött, hogy honatyái egyáltalán beültek volna a Bundestagba. Frauke Petry volt pártelnök ugyanis kedden bejelentette: bár egyéni körzetben mandátumot szerzett, nemcsak az AfD frakciójának nem lesz tagja, a pártból is kilép. Távozásával biztos, hogy felerősödnek a viták: még inkább jobbra forduljon-e a párt, vagy konstruktív ellenzék legyen.
Hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi Franciaországban. A Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen ugyan a szélsőjobb szempontjából rekord mennyiségű szavazatot szerzett a májusi elnökválasztáson, mostanra azonban pártja teljesen megosztottá vált. Hiába szerzett vasárnap számos voksot az AfD is, 2017 Németországban sem lett a „lázadás éve”, s nem is lesz az.
