Neki sem kellett volna kezdeni, most nem lenne ilyen csúnya a kudarc. Ha a kormányzati "tényezők", nem ismételgették volna olyan lelkesen, hogy a CEU "csal, nem tartja be a magyar törvényeket", most nem lenne ilyen végtelenül kínos beismerni, hogy nem tudták elüldözni Budapestről a Közép-európai Egyetemet. Amelyért mellesleg azonnal bejelentkezett Vilnius, Arad, Bécs, Pozsony, meg még akiről nem is hallottunk. Ugyanis világszínvonalat képvisel.
A politikai támadás miatt kitört a felháborodás, százával tiltakoztak a világhírű tudósok, a magyar kormányt bíráló cikkek serege jelent meg a külföldi sajtóban. Az alapító, Soros György sikeresen lobbizott az Európai Unióban, amely - még az ügyben illetékes biztos, Navracsics Tibor is - azonnal kiállt a CEU védelmében. Soros még ennél is hatékonyabb volt az Egyesült Államokban, ahol nem az Obama-korszakból ottmaradt beosztott diplomaták, hanem a vadonatúj Fehér Ház döntött a válaszról. A magyar kormány egy pillanat alatt vesztette el az új amerikai kormány jóindulatát - mellesleg pedig nagykövetét, az amerikaiak szemében elszigeteltségében is hitelesen atlantista Szemerkényi Rékát is. Az új nagykövetet, Szabó Lászlót még senki sem vádolta meg olyasmivel, hogy bármilyen elvhez hű lenne, úgyhogy Washingtonban nyilván pont annyira fogják komolyan venni, mint idehaza tették. Nyolc hónapja még arról volt szó, mikor fogadja Trump Orbánt, most már arról, hogy minek fogadná, úgysincs miről beszélgetniük. Ha ez volt a cél, mindenki rászolgál a dicséretre, akinek köze volt a CEU meghurcolásához: Bravó!
Szomorú, de a kormány azt hiszi, konfliktusokra van szüksége a hatalmon maradáshoz. Ahol nincs, kreál, de ezen most rajtavesztett. A tavasszal az utcára vonult egyetemi ifjúság vígan énekelheti: Gaudeamus igitur! Örvendezzünk most!
