Simicska oszlopai

Ha teljesen hülyére vesszük a figurát, és ha Simicska Lajos be volt rúgva keddre virradóra Veszprémben, akkor kevés számunkra rokonszenves vonása közül ez a legemberibb. Nem tört, zúzott, nem verte fel a várost pálinkával a markában, hanem graffitiket festett. Sajátosan értelmezett építő szellemben telefirkálta néhány saját hirdetőoszlopát egyetlen kijelentő mondattal, amely a kormányfőt a G-nap óta ismert módon azonosítja a hímivarsejtek halmazával. Hirtelen éjszakai bolyongásával arra a 2015-ös februári napra emlékeztetett, amely óta sokan töprengenek, mit kezdjenek ezzel az emberrel.

Teljesen hülyére venni ezt a figurát azért is könnyelműség, mert Simicska Lajos nem a reggeli és az esti fogmosás közepette köpködi otthon Orbán Viktort, hanem erős gesztusokkal és nyilvánosan. Nem húzódott vissza, hanem a közéletben maradt, sőt nem csekély rafinériáját egyetlen párt szolgálatába állította. Beállt a Jobbik mögé. Minden jel szerint súlyos szerepe van abban, hogy a „radikális nemzeti” alakulat konszolidálni igyekszik magát, hogy Vona Gábor pártelnök megtagadja a szélsőséget, s középre húzva igyekszik megnyerni a nyugalomra vágyó polgárokat is. Sikerrel, hiszen még az őt a világból kitagadó ellenfelei is bólogatnak egy-egy Orbánt támadó parlamenti felszólalásán.

A Jobbik még messze van attól, hogy befogadott tagja legyen a teljes ellenzéknek. A többség nem tudja feledni rasszizmusát, antiszemitizmusát, s nem hajlandó még elmerengeni sem a kiskutyás Vona dobermann-mosolyán. De már komoly demokraták is felhívták a figyelmet, hogy a kiközösítés nem vált be, hogy legális parlamenti pártról beszélünk, s hogy ha az egészségügyi nemzeti minimumra vonatkozó indítvány után mást is aláír – a választójogi törvény megváltoztatásáról szólót nem jegyezte –, az bár nem biztosíték, de mégis alap, hogy számon kérhessék rajta a demokrácia szabályait.

Vonatkozik az óvatosság Simicska Lajosra is, akit Orbán-gyűlölete miatt nem kell szeretni, s még csak a sajtószabadság védelmezőjeként sem kell látni, mert óvja a Fidesztől a maga sajtóbirodalmát. Nem lehet neki elfelejteni: ő építette fel a Fidesz gazdasági hátországát, hogy a karikatúra-arisztokratákká lett hajdani ifjak kedvükre uralhassák az országot, csináljanak belőle háztájit négymillió zsellérrel, s akik attól sem rettentek vissza, hogy egykori szobatársukat kipenderítsék a nyájból, amikor számon merte kérni rajtuk a kommunista diktatúra restaurálását. Nem: az ellenségem ellensége nem a barátom, még a politikában sem, ami etika nélkül fekália. Simicska egy gazdag, még befolyásos ember, aki úgy forgolódik a damaszkuszi úton, hogy egyetlen irányba néz, s csak hajdani tejtestvérét látja, akinek politikai megsemmisítésére csupán az életét nem tette fel.

Akár részeg volt Simicska hétfő hajnalban, akár józan, nem tett jót az övéinek. Annyi azért feldereng bennünk, hogy firkáiban a jövő előlegét lássuk. A szamizdatban kormánynak szóló üzenetekkel telefirkált városokat, ahol már az oszlopok sem a sajátjaink. Most mindez valakinek a szomorú vége. Vagy valami még szomorúbbnak a kezdete.

2017.10.06 08:06

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04