Előfizetés

Lázadnak a diplomás közmunkások

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2017.10.06. 07:01
FOTÓ: Vajda József/Népszava
A kulturális közfoglalkoztatás, sőt, a közszférában valamennyi közmunka felszámolását javasolják civilek, szakszervezetek és polgármesterek. Kész a belügyi tárca idevágó javaslata is, de a kormány halogatja a döntést.

István 25 évig volt történelemtanár, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) könyvtárát vezette. Csakhogy Orbán Viktor 2012 szeptemberében úgy döntött, meg kell szüntetni a magyar műemlék- és régészeti ügyek intézményét, mert a feltárások miatt késett néhány látványberuházás és a Fidesz-barát vállalkozóknak is figyelni kellett a szakmai szempontokra, amikor belevágtak a potom pénzért megszerzett kúriák, kastélyok felújításába. A hivatallal együtt István is mehetett, így lett belőle kulturális közmunkás egy országos múzeumban. Az anyagilag is megalázó helyzetet apró gesztusokkal tetézték, új munkahelyén például nem kapott állandó belépőt, nem hívták meg az értekezletekre. Az alig 70 ezer forintos béren foglalkoztatott magyar értelmiségi réteg megnyomorításának példáit ezerszám lehet sorolni.

Idén már az ötödik egyéves kulturális közfoglalkoztatási program kezdődött el márciusban a Belügyminisztérium támogatásával. Az ország legnagyobb közfoglalkoztatójává előlépett NMI Nemzeti Művelődési Intézet idén 3 ezer – többnyire diplomás, nem egyszer több nyelven beszélő – szakember átmeneti alkalmazását vállalta, az utolsó elérhető összesítés szerint júliusban 2589-en voltak a listán. Még a közmunka kiúttalanságáról szóló gazdasági, szociális vagy szakszervezeti elemzések is ritkán térnek ki ennek a körnek a gondjaira, pedig az ő sorsuk legalább annyira a magyar állam kudarca, mint a borsodi zárványokban élő teljesen képzetlen nincstelenek kilátástalansága.

A visszafoglalkoztatás tilalma ellenére közülük sokan épp azon a munkahelyen dolgozhatnak korábbi bérük töredékéért, ahonnan mindenféle átszervezésekre, hivatali összevonásokra hivatkozva kirúgták őket. Azok a diplomás fiatalok pedig, akik nem tudnak más településre vagy más országba menekülni, azt tapasztalják, hogy munkájuk pont annyit ér, mint azoké, akik a 8 osztály elvégzéséig sem jutottak el. Az ezer sebből vérző kulturális közfoglalkoztatásról nemrég a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával konferenciát szervezett a Közmunkás Mozgalom a Jövőért civil szervezet és a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) alapítványa.

A találkozón felszólaló szakszervezeti vezetők a közmunka megszüntetését követelték a közszférában. Földiák András, a SZEF elnöke szerint az egész rendszer komoly visszalépés a feudális időkbe, hiszen a 150 év alatt kivívott munkajogi védettség nagy része nem vonatkozik a közfoglalkoztatottakra. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke pedig azt emelte ki, hogy az állami hivatalokban és cégeknél, a kulturális intézmények mellett a MÁV-nál vagy a vízügyi igazgatóságoknál foglalkoztatott közmunkások is ugyanazt a munkát végzik, mint a rendes munkaviszonyban álló társaik. Kordás László tapasztalatai szerint a feszültségeket úgy kerülik el az állami vállalatok, hogy az állományban lévőkhöz nem engedik közel a közfoglalkoztatottakat. Ha szükség van a munkájukra, akkor a kormány emelje meg az alkalmazotti létszámkeretet és adjon tisztességes fizetést a dolgozóinak – érvelt a versenyszféra legnagyobb konföderációjának vezetője.

A feszültséget az állam is érzékeli, ezért márciusban nemcsak arról született határozat, hogy 2020-ig 150 ezerre kell csökkenteni a közfoglalkoztatottak számát, hanem arról is, hogy elő kell készíteni az állami szférában dolgozó közmunkások felvételét ezekhez az intézményekhez és cégekhez. A belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter kapta a feladatot a javaslat elkészítésére, a határidő április vége volt. A Népszava erre vonatkozó kérdésére a Belügyminisztérium azt válaszolta: a tárca elkészítette a kormány-előterjesztést, aminek része a költségszámítás is. Nem tudni azonban, hogy a kormány eddig nem tárgyalta a javaslatot, vagy első körben visszadobta azt.

A kulturális szféra szakszervezete közben elkezdte felmérni, mekkora a közmunkások aránya a művelődési házakban, könyvtárakban, levéltárakban és múzeumokban. Dobrovits Orsolya, a KKDSZ művészettörténész végzettségű irodavezetője ismertette a megdöbbentő adatokat: a fővárosban és a megyei jogú városokban eléri a 20 százalékot a közfoglalkoztatottak aránya, a kisebb településeken pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Ez talán a legszemérmetlenebb aljasság, amit az állam elkövethetett a diplomásaival szemben - fogalmazott több hozzászóló.

A magyar állam a foglalkoztatási gondok megoldására fordított összeg 70 százalékát a közmunka szervezésére költi, amihez hasonló arányt sehol nem találunk Európában. Egyetlen eszköz nem elegendő a jelenlegi közmunkás társadalom aktív piaci munkahelyre segítésére - emelte ki Bazsalya Balázs szociológus, aki gazdasági vezetők és polgármesterek körében végzett felmérésének adataival igazolta a konferencián, hogy a közfoglalkoztatottak 10-20 százaléka most is képes lenne segítség nélkül elhelyezkedni. Ebbe a körbe tartozik a kulturális közfoglalkoztatottak egy része és a középvezetők, brigádvezetők többsége is, csakhogy nélkülük megállna az élet a településeken, ezért a polgármesterek nem szívesen engedik el őket.

Munkaszervező polgármesterek
A településvezetők munkájának 30 százalékát a közfoglalkoztatás helyi megszervezése teszi ki, ugyanilyen mértékben kell ezen túlmenő szociális ügyekkel foglalkozniuk, és csak a fennmaradó időben tudnak a rájuk bízott község, város jövőjéről gondoskodni. A helyzetértékelés a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) alelnöki tisztét is betöltő Tóth Józseftől származik. A hajdúsági Polgár DK-s vezetője is azt szorgalmazta a találkozón, hogy az állam biztosítsa a most közfoglalkoztatottként dolgozó önkormányzati hivatali és intézményi dolgozók tisztességes bérének fedezetét. A Faluszövetség elnöke ezt a kört kibővítve azt is javasolta, hogy a kiváló munkát végző brigádvezetőket is állandósíthassák az önkormányzatok. Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere szerint sokkal hatékonyabban működnének a települések, ha az állam elfelejtené a túlzott központosítást, decentralizálna és önállóságot adna a községeknek, városoknak. Most a közfoglalkoztatás – benne a kulturális közmunka - létszámát központilag határozzák meg, pedig sok helyen már nincs elég jelentkező.


Csapdahelyzetben

A közmunkára kapott állami pénzekből kell megoldani sok kistelepülésen a fejlesztéseket is – állítja a hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportok helyzetét, benne a közmunka programok hatását vizsgáló Váradi Mónika, az Akadémia Regionális Kutatások Központjának tudományos főmunkatársa.

- A települések ingyen kapnak munkáskezet, nekik miért csapda a közmunka?

- A források kivonása után sok helyen a közmunka állami pénze maradt az egyetlen lehetőség, amiből a foglalkoztatás mellett a fejlesztéseiket is meg kell oldani. A polgármesterek arra panaszkodnak, hogy az egész rendszer nem életszerű, mégis folyamatosak az ellenőrzések, a közmunka erős politikai függőséget hozott létre.

- Mivel próbálják életszerűbbé tenni a rendszert?

A polgármesterek bátrabb fele leült a környék mezőgazdasági vállalkozóival, hogy összeírják, kinek hány emberre lesz szüksége az idénymunkák elvégzéséhez. Aztán nem átadják a közmunkásokat, hanem papíron közmunkában töltött időnek igazolják a napszámot. A település vezetője ezzel értelmes munkát tudott adni, a vállalkozó pedig akkor kapott embert, amikor kellett. Csak épp az egész törvénytelen.

- Milyen a szociális szövetkezetek fogadtatása?

- A polgármesterek nagy része csak végső esetben lépne be egy szövetkezetbe. Ahol pedig jól működik a szociális szövetkezet, ott a tagság nem akar a településsel társulni, mert más szempontok fontosak egy településvezetőnek, mint egy piaci alapon működő szövetkezetnek. Ráadásul a szövetkezetek nagyon kevés közmunkást lesznek képesek felszívni, ami újabb feszültségeket hozhat ezekben a falvakban, mert a legjobbakat hívják ugyan, de a többiek ott maradnak az önkormányzatok nyakán.

Új alapokra helyezik az EU-t

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2017.10.05. 07:05
Európai Bizottság - Shutterstock
Decemberben teszi közzé az Európai Bizottság az Unió átalakítására vonatkozó reformterveit, melyet speciális csúcstalálkozó követ. A közösség kisebb országai aggódnak.

Se szeri, se száma mostanság az Európai Unió jövőjére vonatkozó javaslatoknak. Az Egyesült Királyság közelgő távozása lendületet adott a reformelképzeléseknek, a francia, majd a német választások eredménye pedig nagyjából megszabta a közös gondolkodás irányát. Jean-Claude Juncker szeptember közepén vázolta fel az általa vezetett Európai Bizottság munkatervét a következő másfél évre. Emmanuel Macron francia elnök rögtön a németországi parlamenti választások után ismertette nagyívű programját az EU átalakítására. Beszállt az ötletversenybe Antonio Costa portugál kormányfő is, aki elsősorban az eurózónán belül tenne rendet a kevésbé versenyképes országok felzárkózásának támogatásával. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig bejelentette, hogy hamarosan előáll az állam- és kormányfők egyeztetett javaslataival, amelyeknek a megvitatásáról és elfogadásáról - az eddigieknél gyakoribb - csúcstalálkozók keretében kíván majd konzultálni kollégáival. Angela Merkel német kancellár várhatóan a kormányalakítás után teszi le az asztalra a berlini indítványokat. 

Az eddig közzétett hivatalos reformcsomagok a tagállamok közötti együttműködés elmélyítését és a központi döntéshozatal megerősítését irányozzák elő. Juncker és Macron egyaránt föderalista terveket körvonalaztak; az általuk megálmodott közös Európa egy gazdaságilag és katonailag is erős hatalom, amely sikeresen megvédi magát a külső fenyegetésekkel szemben, legyen az terrortámadás vagy kereskedelmi dömping.

Guy Verhofstadt belga politikus, az Európai Parlament liberális frakciójának a vezetője úgy látja, hogy Juncker és Macron programja között csak annyi a különbség, hogy a bizottsági elnök rövid-, míg a francia elnök hosszútávra vázolta fel elképzeléseit. Szakértők azonban jelentős tartalmi különbségeket is látnak a két program között: a brüsszeli javaslatcsomag inkább az unió egységének a megőrzésére irányul, míg a párizsi - kimondatlanul is - a két- vagy több sebességű integráció felé mozdítaná el a közösséget. Úgy vélik, az eurózóna mielőbbi kibővítésének szorgalmazásával Juncker letette a garast az osztatlan EU mellett, amelyben mindenki közös valutát használna, nem csupán néhány tagállam. Így elkerülhető lenne, hogy a monetáris unió országai "előreszaladjanak" és külön együttműködési formát alkotva saját döntéshozatali intézményeket és költségvetést hozzanak létre a többiek kárára. Ugyanezt a célt szolgálja az a bizottsági elképzelés, hogy az eurózóna költségvetését az EU büdzsén belül különítsék el.

- Egyetlen ország sem fogja feladni a valutáját csak azért, mert az Európai Bizottság megkéri, esetleg speciális pénzügyi támogatást ígér neki az átállásra. A monetáris unióból kimaradók akkor fogják bevezetni az eurót, ha látni fogják az előnyeit - vélekedik ezzel szemben Daniel Gros, a brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központja nevű kutatóintézet igazgatója. A közgazdász szerint a váltáshoz az kell, hogy az eurózóna jobban működjön és a bankunió megerősödjön.

De Juncker javaslatai az európai pénzügyminiszter poszt, vagy az Európai Valutaalap létrehozására alig-alig változtatnának a jelenlegi helyzeten, anélkül, hogy jelentős jogköröket ruháznának át ezen intézményekre. Gros jobb ötletnek tartja az eurózóna saját büdzséjének a megteremtését, aminek azonban csak akkor van értelme, ha a közös költségvetés összegét radikálisan megemelnék, a szerkezetét pedig teljesen átalakítanák.

Az Európai Bizottság decemberben terjeszti elő az eurózóna reformjára vonatkozó részletes javaslatait, amit a valamennyi állam- és kormányfő részvételével tartandó speciális csúcstalálkozó fog követni ugyanabban a hónapban. Junckerék azon dolgoznak, hogy közös mederbe tereljék a különféle kezdeményezéseket, másként Brüsszel könnyen az oldalvonalon kívülre kerülhet, ha az együtt haladók kormányközi együttműködést határoznak el.

Brüsszelben és a tagállamok többségében nincs szándék olyan radikális reformok végrehajtására, amelyek a EU szerződéseinek módosítását igényelnék. A javasolt változtatások így is ellenállásba ütköznek. A társasági adóalap, illetve az adókulcsok összehangolásáról, a vétójog fokozatos feladásáról vagy a szociális “dömping” felszámolásáról szóló terveket a kisebb tagállamok az érdekeiket fenyegető közvetlen támadásnak tekintik.



Vigyázó szemek Németországon

Publikálás dátuma
2017.10.05. 07:04
Fotó: Ludovic Marin/AFP
Európa jövője elsődlegesen nem Brüsszelben, nem az Európai Tanács csúcstalálkozóján, még csak nem is Párizsban dől el, hanem Berlinben. 

A szeptember 24-i német parlamenti választás azonban nem ad egyértelmű támpontot arra, milyen irányba halad tovább az Európai Unió. Amennyiben Angela Merkel valóban a másik uniópárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU), a liberális FDP-vel, továbbá a Zöldekkel alakít koalíciót, úgy elvileg több kompromisszumot kell kötnie Európa-politikájában. De milyen kompromisszum képzelhető el ott, ahol több fél is gyökeresen mást akar? A szabad demokraták Európa-politikáját például egyenesen a jobboldali populista Alternatíváéhoz (AfD) hasonlítják, mert az FDP kevesebb Európát akar, nem támogatja Brüsszel befolyásának növelését, a párt úgy véli, a nemzetállamokat kell erősíteni. Teljesen mást gondolnak erről a környezetvédők, akik viszont úgy látják, a „több Európa” jelentene gyógyírt az EU jelenlegi gondjaira.

Nem sok derül ki Angela Merkelnek az Unió digitális jövőjéről szóló rendkívüli csúcstalálkozóján elhangzott kijelentéséből sem, amelyben Emmanuel Macron EU-reformjaira reagált. A kancellár nyíltan helyeselte a francia elnök közös védelmi politikára vonatkozó elképzeléseit, illetve azt, hogy az EU-ban harmonizálni kell a vállalkozókra kivetett adóterheket és a csődtörvényt, arról azonban nem beszélt, mi a véleménye arról, hogy Macron kétsebességes Európát képzel el, kiemelve a közös uniós valutát használó államokat. Továbbá közös pénzügyminisztert akar az euróövezet számára, illetve önálló „euró-parlamentet” hívna életre. Merkel azért sem beszélhetett arról, támogatja-e ezeket az elképzeléseket, mert a potenciális koalíciós partnerek ezekben a kérdésekben sem egységesek, sőt. Míg az FDP lényegében azt üzente a francia elnöknek, felejtse el ezeket a felvetéseket, a Zöldek szerint fel kell karolni Macron terveit.

Mint a Spiegel írta, a kancellár arra kérte Macront, kicsit vegyen vissza lendületéből, mert a mostani belpolitikai helyzet nem teszi lehetővé számára, hogy egyértelműen beálljon a javaslatok mögé. Ha így tenne, a koalíciós tárgyalásokon az FDP folyamatosan támadná emiatt a kancellárt, aki védekezésre kényszerülne. Nyilvánvaló az is: Merkel nem szeretné, hogy Macron – némileg egyik elődjét, Nicolas Sarkozyt utánozva – kihasználja a német politikai vákuumot, s ezáltal ő váljon az Európai Unió de facto vezetőjévé.

Bárhogyan alakuljanak is a német koalíciós tárgyalások, egyes elképzelések szerint Európa reformjában kulcsszerepet játszhat majd Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ügyvezető igazgatója. A német közgazdász azt javasolta, hozzanak létre pénzügyi alapot azon államok számára, amelyek nem politikai okokból, hanem például természeti katasztrófa következtében kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe. Az egykor a német pénzügyminisztériumban, illetve a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) dolgozó Regling elképzelései szerint ez az alap 100-200 milliárd eurós lenne. Macron azonban teljesen más dimenzióban gondolkodik, az EU GDP-jének több százalékában, az azonban nem világos, honnan teremtené elő az ehhez szükséges pénzt. S itt jön a legnagyobb akadály: a CSU és az FDP szerint Párizs velük fizettetné meg a cechet, így az új német kormánynál azonnal elbuknának Macron javaslatai.

Egyelőre persze az sem vehető biztosra, hogy az átalakulásban az ESM játssza a vezető szerepet. Wolfgang Schäuble ugyanis szkeptikus ezzel kapcsolatban, a német pénzügyminiszter úgy véli, hogy ha létrejön egy ilyen alap, az Európai Bizottságnak kellene rendelkeznie felette. Günther Oettinger német uniós biztos pedig úgy véli, a pénzügyi segélyt nem szabad csak az euróövezeti államokra vonatkoztatni, hanem az EU egészére ki kell terjeszteni.