Randolph L. Braham: Orbán rendszere sem örök

Publikálás dátuma
2017.10.09 07:03
A professzor előadást tart a Goldmark teremben - Fotó: Nagy Ákos/Mazsihisz
Fotó: /
 A magyarok, ellentétben a németekkel, soha nem mertek szembenézni saját bűneikkel – mondja Randolph L. Braham professzor. A vészkorszak nemzetközi hírű kutatójával Karsai László történész készített interjút a Népszava számára.

- Ha röviden kellene összefoglalnia élete történetét, mit mondana?

- Bukarestben születtem, 1922. december 20-án, eredetileg Ábrahám Adolfnak hívtak. Az Észak-erdélyi Désen nőttem fel, jó képességű gyerek voltam, a nyelvek csak úgy ragadtak rám. Apám úgy vélte, hogy az antiszemita Romániában egy ortodox zsidó család fiának értelmiségi pályán nem sok esélye lehet, ezért kitanultam az asztalos szakmát is. Észak-Erdély 1940-ben, az úgynevezett második bécsi döntéssel visszakerült Magyarországhoz, én pedig 74 éve, 1943. október 4-én bevonultam munkaszolgálatra. Hamarosan a keleti frontra került a századunk, lövészárkokat, tankcsapdákat ástunk. 1944. december végén néhány társammal sikerült megszöknünk. Tíz napig borzalmas körülmények között bujkáltunk, végül egy orosz-román katonai egység szabadított fel minket. Szerencsém volt, egy jiddisül is beszélő orosz zsidó katonatiszt segítségével sikerült megszöknöm a Vörös Hadsereg hadifogolytáborából. Még biztatott is minket, hogy csak bátran szökjünk meg mi, sokat szenvedett zsidók. Megfogadtuk a tanácsát, és sejtettük, hogy majd helyettünk magyar civileket fog hadifogolyként elszállíttatni.

- Odahaza mi várt önre?

- 1945 januárjában jutottam vissza Désre, ahol csak romokat találtam. Barátaimat, rokonaimat, szüleimet megölték, elpusztították, a zsidók házait kifosztották. Egyedül bolyongtam, elveszetten a romok között. 1944 tavaszán a dési gettóba 3700 helyi zsidó mellett még 4100 környékbeli zsidót is bezsúfoltak, valamennyiüket Auschwitz-Birkenauba deportálták. Alig néhányan élték túl a haláltábort, köztük volt a nővérem is.

- Romániából az Egyesült Államokba vezetett az útja.

- Már kamaszként arra vágytam, hogy eljussak Amerikába. Folyton arról álmodtam, hogy egyszer eljutok a filmekben látott csodálatos országba. Jelentkeztem az amerikai követségen, beadtam a kivándorlási kérelmet. Megint szerencsém volt, a németországi amerikai megszállási zóna egyik tisztjével találkoztam Désen, ő is a rokonait kereste. Lehülyézett, és azt mondta, hogy akár még évekig várhatok, míg innen kikerülök Amerikába. Javasolta, hogy próbáljak eljutni a németországi amerikai megszállási övezetbe. Hat vagy hét határon szöktem át, míg végül München közelében egy amerikai katonai táborban befogadtak, kaptam egyenruhát, még egy jeepet is. Jó hasznát vettem a német, román, jiddis, francia, angol, magyar nyelvtudásomnak. Amerikai fizetést kaptam, először ittam Coca-Colát, szívtam amerikai cigarettát, úgy éreztem magam, mint a paradicsomban. Amerikába 1948-ban mint külföldi egyetemista kerültem. Az egyik legjobb egyetemre, a City College of New Yorkba, ahogy akkoriban mondták, a „proletárok Harvardjára” vettek fel. Néhány év múlva itt lettem a politológia professzora.

- Addig miből élt?

- Az első évek nehezek teltek, nagyon szegény voltam. Ismerőseim, rokonaim voltak ugyan, de ők nem sokat tudtak segíteni. Később rendes egyetemi karriert futottam be, 1992-ben az összehasonlító politológia professzoraként vonultam nyugállományba. Két fiam és két unokám van.

- Amikor 1981-ben megjelent a Politics of Genocide (A népirtás politikája) című monográfiája, Deák István írt egy nagy vitát kiváltó recenziót a New York Review of Books-ban. Abban feltette a kérdést: túlélhették volna-e a magyar zsidók a holokausztot? Deák professzor arra a – saját megfogalmazása szerint – „rémisztő” következtetésre jutott, hogy erre csak akkor lett volna esélyük, ha Magyarország, miként Románia is, lelkesen kollaborál a nácikkal, majd megfelelő időpontban átáll. Így el lehetett volna kerülni a német megszállást, nem kellett volna az ügyetlen „hintapolitikával” próbálkozni. A Goldmark teremben tartott mostani előadásában felidézte, hogy az 1960-as évek elején New Yorkban találkozott Kállay Miklós volt miniszterelnökkel. Megkérdezte tőle, komolyan gondolta-e, hogy az angolszászok majd kockáztatják a normandiai partraszállást, a szovjetekkel való kapcsolatuk megromlását, és hatalmas erőkkel, ejtőernyős hadosztályokkal fogják Magyarországot kiszabadítani a német szövetségből. Mit válaszolt Kállay?

- Szóhoz sem jutott, egy értelmes mondatot sem tudott mondani.

- Beszélt arról is, hogy a politikai elit, mint a zsidó tanács vezetői is, már évekkel a megszállás előtt pontosan tudták, mit jelent a zsidókérdés náci „végső megoldása”. Ehhez képest ma is vannak, akik azt állítják, hogy a híres Auschwitz Jegyzőkönyvekből tudta meg Horthy az igazságot, és csak 1944. július 2-án.

- Ebből egy szó sem igaz. Mint ahogy az sem igaz, hogy a két auschwitzi szökevény, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler azért írták le, illetve diktálták le a haláltáborban tapasztaltakat, hogy figyelmeztessék a magyar zsidókat. Magyarország egyszer sem szerepel a jegyzőkönyvekben. Vrba és Wetzler, amikor 1944 áprilisában megszöktek Auschwitzból, még csak nem is sejtették, hogy egy hónappal később elkezdik deportálni a magyar zsidókat.

- Van a monográfiájában egy fejezet, A hallgatás összeesküvése a címe. Abban nagyon keményen bírálja a központi zsidó tanácsot és Kasztner Rezső cionista vezetőt, egyebek mellett azért, hogy nem próbálták figyelmeztetni, felvilágosítani a zsidó tömegeket, nem biztatták menekülésre őket. Ehhez képest a Goldmark teremben Kasztneréket áldozatoknak nevezte, akik a német megszállás után már nem sokat tehettek.

A professzor előadást tart a Goldmark teremben - Fotó: Nagy Ákos/Mazsihisz

A professzor előadást tart a Goldmark teremben - Fotó: Nagy Ákos/Mazsihisz

- A könyvem megjelenése óta sok új információ, dokumentum került a kezembe. Kasztnerék elhitték a pozsonyi zsidó tanács vezetőinek, hogy azért állították le 1942 őszén a szlovák zsidók deportálását, mert megvesztegették Eichmann helyettesét, Dieter Wislicenyt. Eichmann becsapta Stern Samuékat (Stern Samu a központi zsidó tanács vezetője volt – a szerk.), elhitette velük is, hogy létezik az „Európa-terv”: ha adnak neki kétmillió dollárt, megmenthetik a lengyel zsidók kivételével az összes európai zsidót. A megszállás után már nem volt mit tenni, az évtizedes antiszemita propagandától elvakított lakosság egy része nem csak tudomásul vette, hogy elviszik a zsidókat, de voltak nem is kevesen, akik részt vettek a zsidók kirablásában is. A belügyi államtitkárok, Endre László és Baky László még Eichmannon is túltettek, aki tudta, hogy Auschwitz csak naponta két szerelvény zsidót tud fogadni. Endréék napi hat szerelvényt akartak küldeni, végül megegyeztek napi két-háromban. A magyar hatóságok, a hivatalnokok, rendőrök, csendőrök, bábák, vasutasok fegyelmezett együttműködése, a Horthy Miklós által kinevezett Sztójay-kormány kifejezetten lelkes kollaborációja nélkül nem tudták volna a nácik 90 nap alatt véghezvinni mindazt, amihez Lengyelországban négy év is kevés volt.

- Mi a véleménye az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról?

- A magyar zsidó holokausztért a felelősség 50 százalékban a németeket és 50 százalékban a magyarokat terheli. Aki ezt tagadni próbálja, az meghamisítja a történelmi igazságot. Hiába állítanak fel hazug emlékműveket, mint a Szabadság téren a német megszállási emlékművet, vagy szerveznek Veritas intézeteket és Terror Háza Múzeumokat, az igazság végül győzni fog. Hallottam, hogy a Szabadság téren akarnak majd egy emlékművet állítani a szovjet megszállás áldozatainak is. (Jelen állás szerint az emlékmű Óbudára kerül – a szerk.) Hiába erőlködnek, a holokauszt emlékét, emlékezetét nem lehet eltörölni, meghamisítani. Ezek a történelemhamisító emlékművek, szobrok, hazug emléktáblák el fognak tűnni. 1945 után az országot elárasztották Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Kun Béla, Rákosi Mátyás szobraival. Mára egy sem maradt belőlük. Már Antall József elkezdte, hogy ha már beszélni kell a holokausztról, akkor ne az áldozatokról és az elkövetőkről, hanem főleg és elsősorban az embermentőkről beszéljünk. Mostanra eljutottunk odáig, hogy a jelenlegi miniszterelnök Horthy Miklóst kivételes államférfinak merte nevezni. A magyarok, ellentétben a németekkel, soha nem mertek, nem akartak szembenézni saját múltjukkal, bűneikkel. De az Orbán-féle rezsimek nem tartanak örökké.

 A magyarországi holokauszt bonctani elemzése 

Randolph L. Braham professzor – aki idén tölti be 95. életévét – A magyarországi holokauszt bonctani elemzése címmel október 3-án, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében tartott előadást Budapesten, a Wesselényi utcai Goldmark teremben. Az előadást követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében Laurea Honoris Causa-díjat adott át a professzornak Szomora Zsolt, oktatási dékánhelyettes. A Mazsihisz részéről Heisler András elnök emlékplakett átadásával mondott köszönetet Braham több évtizedes munkásságáért.

Szerző
2017.10.09 07:03

Uniós pénzzel jutalmazzák az agymosást

Publikálás dátuma
2018.09.24 06:00

Fotó: / Radó Ferenc
Nemcsak a megyei lapok, hanem gyakran a települési orgánumok is elvesztették függetlenségüket.
Az ellenzéknek nem csak Mészáros Lőrinc és Andy Vajna sajtóbirodalmával kell megküzdenie, hanem a helyi, települési médiával is, amely az elmúlt években – egy-egy egyre nehezebb helyzetben megmaradni próbáló orgánumot kivéve – a megyei lapokhoz hasonlóan elvesztette függetlenségét. Általában felvásárolták ezeket a médiumokat is, így az önkormányzat szócsövévé, propagandaeszközzé váltak. Kaposváron például a 2010-es kormányváltásig a megyei lap mellett az önkormányzati fenntartású tévéből, két – a Tudományos Ismeretterjesztő Társulathoz, valamint a megyei önkormányzathoz tartozó – rádióból és egy ingyenes hirdetési újságból tájékozódhattak a helyiek. Jelenleg a Mészáros Lőrinc Mediaworkséhez tartozó Somogyi Hírlap, a városi televízió, egy rádió, egy heti hirdetési újság és három internetes portál a választék - utóbbiak közül az egyik egy ellenzéki hírblog. A városi tévé továbbra is önkormányzati fenntartású, a hírportált, hirdetési újságot és rádiót fenntartó Most Médiacsoport viszont elvileg független. Tartalmát és stílusát tekintve viszont alig különbözik a propagandamédiumoktól. Tulajdonosai igen sikeresen indulnak a tendereken, az elmúlt kilenc évben nagyjából 80 millió forintot nyertek önkormányzati pályázatokon különféle uniós vagy helyi beruházások marketing- és kommunikációs feladatainak ellátására.  A Most Médiacsoport tulajdonosa a Zselici Forrás Kft., amelyet 2007-ben az egyik helyi nagyvállalkozó fia alapított. A cégbe aztán 2011-ben bevásárolta magát Farkas Mária Ilona, a kaposvári Számvevők Könyvvizsgáló és Könyvviteli Kft. tulajdonosa, aki két év múlva átvette az ügyvezetői posztot is, és hivatalosan ma is övé a Zselici Forrás. A kiadó- és szerkesztőségvezető M. Schenk Tünde, a heti vezércikket pedig a Németországban többek között könyvkiadással is foglalkozó – például a lengyel Igor Janke Orbán Viktorról írt könyvét is kiadó – Schenk János jegyzi. Nem lehet nem észrevenni az összefüggést a Zselici Forrásban lezajlott váltás és az elnyert önkormányzati pályázati pénzek között: a cég a tulajdonosváltásig évi 1-1,2 millió forintot nyert el a várostól, 2011-ben viszont már csaknem 10 milliót, míg tavaly 19,8 milliót, az idén nyárig pedig 13,5 milliót. És ezt csak a helyi vagy uniós pályázatok kommunikációs és marketingköltségeire. A kiadó- és szerkesztőségvezető sem járt rosszul: a 2016 év végén alapított családi cége, a Marosi Média Bt. az idén nyáron már el is nyert két, összesen több mint 800 ezer forintos projektet. Az amúgy a városi tévével egy épületben működő Most Médiacsoport teljes mértékben kiáll az önkormányzat és a kormány politikája mellett, és jobb esetben csak negligálja az ellenzéket, máskor viszont valótlan híreket közöl velük kapcsolatban. Ezt egyébként már több bírósági ítélet és végzés ki is mondta. A jelenség egyébként egyáltalán nem egyedi – a vidéki helyi sajtó sok helyen így működik –, viszont jól mutatja: ha az ellenzék komolyan veszi, hogy meg akarja szólítani a vidéket is, komoly nehézségekkel kell megküzdenie. 
Témák
média
2018.09.24 06:00
Frissítve: 2018.09.24 06:00

Független jelölt nyert a bihartordai és a kelevízi időközin

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:51
Illusztráció
Fotó: Népszava/
Bihartordán Serdült János Csabát választották, Kelevíz polgármestere pedig ismét Balatincz Krisztina lett.
Három független jelölt közül Serdült János Csabát választották Bihartorda polgármesterévé a vasárnapi időközi voksoláson – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Tóth Jánosné tájékoztatása szerint a Hajdú-Bihar megyei település 758 választásra jogosult polgára közül 409 adta le szavazatát, minden voks érvényes volt. A három jelölt közül Serdült János Csaba 325, Németi Ferenc 56, Guth Zoltán 28 szavazatot kapott. A Hajdú-Bihar megyei Bihartordán azért kellett polgármester-választást tartani, mert a települést vezető Módos Imre (Fidesz-KDNP) elhunyt. Ugyancsak vasárnap ismét Vargáné Balatincz Krisztinát (független) választották polgármesterré a somogyi Kelevíz községben, ahol a képviselő-testület tagjait is megválasztották a vasárnapi időközi voksoláson. Hajdu Szabina, a Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője elmondta: a polgármester-választás győztese 118, míg szintén független vetélytársa, Vida János 64 érvényes szavazatot kapott. A tizenegy független képviselőjelöltből négyen szereztek mandátumot. A jegyző beszámolt arról is, hogy a Marcalihoz közeli, 339 lakosú Kelevíz 271 választópolgárából 182 járult az urna elé. Az időközi választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület idén június végén feloszlatta magát. A döntéshez a polgármester és a képviselők között kialakult feszültség, illetve az vezetett, hogy nem sikerült elfogadni Kelevíz zárszámadását.
2018.09.23 20:51
Frissítve: 2018.09.23 21:01