Sorsdöntő napok a magyar futballban.
Az utóbbi években, évtizedekben volt néhány olyan dátum, amelyet így harangoztak be, néha még mérkőzés sem kellett hozzá. Emlékezetes: 2006 nyarán a fél ország várta lélegzetvisszafojtva, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága „ki meri-e” zárni az élvonalból a Ferencvárost (megtette), de az is, amikor 2007 áprilisában arról döntöttek Cardiffban, hogy a végül „befutó” Lengyelország és Ukrajna, Olaszország vagy a szintén közösen pályázó Magyarország és Horvátország rendezze-e a 2012-es Európa-bajnokságot. A bélyeget persze az évek alatt rásütötték klub és válogatott mérkőzésekre is, a magyar labdarúgás sorsa pedig – legalábbis a pályán – kevés kivételtől eltekintve valahogy mindig, minden fontos 90 perc után balra fordult.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját 2015 szeptembere óta egészen keddig betöltő – egyébként párhuzamosan az MLSZ sportigazgatói tisztségét is ugyaneddig ellátó – labdarúgóedző kedden rövid időn belül másodszorra tapasztalhatta meg, milyen az, amikor a személyét érintő kérdésben döntenek.
A tavaly nyári Eb-menetelés idején még „megváltóként” tisztelt németet a csúfos andorrai bukást követően, júniusban még megerősítették pozíciójában, az egy hete a papírformának megfelelően Portugália és Svájc mögött a harmadik pozícióban, mégis keserű szájízzel befejezett világbajnoki-selejtezősorozat után azonban a kapitánykérdés ismét napirendre került. Valami ugyanis visszavonhatatlanul megváltozott.
Az utolsó játéknapokon a nemzeti tizenegy több hibát vétve előbb ötöt kapott Svájcban, majd roppant görcsös játékkal „csak” 1-0-ra verte Feröer-szigeteket. A Bázelben még a csapat mellett kitartó drukkerek az északiak legjobbjai ellen már nem rejtették véka alá véleményüket, csalódottságukba pedig vélhetően jócskán beleszámított a korábbi feröeri döntetlen és az andorrai égés is. A drukkerek tüntetőleg eleve tíz perc szünettel kezdtek szurkolni, amikor azonban a megelőlegezett bizalom ellenére is azt látták, hogy a csapat ötlettelenül botorkál a pályán, németül köszönték meg Bernd Storck munkáját. Herr Storck, auf, Wiedersehen! – kántálták. A szövetségi kapitány beszámolóját tegnap megtekintő MLSZ elnökségi tagság végül engedvén a közösség nyomásának, elköszönt a trénertől, aki sportigazgatóként sem dolgozik tovább a magyar labdarúgásban. Utódjáról később döntenek, a csapat két idei felkészülési mérkőzésén elképzelhető, hogy megbízott kapitány vezeti majd a válogatott.
Storck munkájának megítélése a történtek ellenére is megosztó téma. Sokan és sokáig a régen várt sikert, azaz az Eb-szereplést hozták fel az MLSZ szakmai kulcspozícióiban önmagát honfitársaival körbebástyázó német „védelmében”, mások viszont úgy gondolják: a régen várt nemzetközi szereplés inkább a Dárdai Pál által nyert lendület eredménye, amely miután elfogyott, hanyatlásba kezdett a csapat. Ami viszont tény: a két és fél évig Magyarországon dolgozó Storck a gyengébb záró időszak ellenére az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikerében közreműködő szakvezetőnek mondhatja magát, amelyért az elnökség is elismerését és köszönetét fejezte ki.
A 2017-es kudarcok (lásd keretes írásunkat) mellett mélypont volt még Storck kommunikációs pálfordulása, a kínkeserves sorozatzáró siker után a szurkolókat kikezdő megnyilvánulása. Ennek fényében is érvényesült a futball egyik alapvetése, amely szerint a szurkolónak mindig igaza van.
A drukkerek pedig már az MLSZ előtt is megüzenték: Herr Storck, auf, Wiedersehen!
