terrorista;Sally Jones;

2017-10-18 07:34:00

Veszélyes szerepe volt a fehér özvegynek

„Végre megszabadultunk tőle” – így kommentálta az 50 éves egykori punk énekes, Sally Jones valószínű meggyikolásának hírét a brit kormány. A világ egyik legkeresettebb terroristájával, aki fehér özvegyként vonult be a köztudatba, még júniusban, a szíriai Rakka közelében végzett az amerikai légierő Predator típusú drónja egy légitámadás során – írta a héten elsőként a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun. A beszámoló szerint a drónok gyakran hetekig követik türelmesen potenciális célpontjaikat, s kivárják azt a pillanatot, amikor polgári személyek életének kockáztatása nélkül lecsaphatnak.

A szenzációszámba menő akció sikeréről mindeddig hallgattak az Atlanti-óceán két partján működő titkosszolgálatok. Ennek egyik oka az lehet, hogy a női terroristák toborzásával megbízott Jones holttestéről nem vettek DNS-mintákat, hiszen ahhoz szárazföldi egységeket kellett volna küldeni a térségbe. A kenti származású nő gyilkosa egy amerikai légitámaszpontról irányította a drónt, egy Washingtonban és Londonban hónapok óta tervezett hadművelet során.

Sally Jonest akkor látták utoljára életben, amikor Rakkából Al-Majadin felé menekült. Egyelőre bizonytalan, vajon a légi csapás során életét vesztette-e Jones 12 éves fia, JoJo, aki annak ellenére nem számított célpontnak, hogy évek óta ki volt téve az Iszlám Állam propagandájának. A Nagy-Britanniában élő nagyszülők döbbenten azonosították a fiút egy a közösségi médiában megjelent fotón, amelyen pisztollyal a kezében állt narancssárga kezeslábast viselő, kivégzésükre váró foglyok mögött.

Az iszlámra áttért Sally Jones 2013-ban tette át székhelyét a festői Kent grófságból Szíriába, ifjú szerelmével, a birminghami hekkerből dzsihádistává lett Junaid Husszeinnel együtt. A korábban szociális segélyekből élő kétgyermekes anya az Iszlám Állam külföldi harcosokból álló zászlóaljának női szárnyáért volt felelős. Az egységet az amerikai titkosszolgálat fontos célpontjai között szereplő férje állította fel. Ő már 2015-ben életét vesztette egy légitámadás során, de korábban, Sally Jones-szal együtt három földrészen is szervezte az iszlám fundamentalisták terrorista merényleteit. Egyik meghiúsult összeesküvésüknek II. Erzsébet és Fülöp edinburghi herceg volt a célpontja, akiket két évvel ezelőtt, egy háborús megemlékezésen akartak felrobbantani.

Egy évvel később, már hitvese halála után Jones Londonban, Glasgowban és Cardiffban élő muszlim, sőt radikális keresztény nőket környékezett meg titkos üzenetekkel, hogy a muzulmánok szent hónapja, a Ramadán idején kövessenek el terrorista támadásokat.

A fehér özvegy számos megnyilvánulásával borzasztotta el kétségbeesett családját és a brit közvéleményt. 2016-ban hírhedtté vált az a propaganda üzenete, melyben „szép nyarat” kívánt, hozzátéve: „Nem ajánlom, hogy júniusban vagy júliusban bárki is beutazzon London belvárosába. Sőt, hogy ha őszinte akarok lenni, egyáltalán nem közlekednék ott metróval”. 2016 szeptemberében hallatott magáról utoljára a közösségi médiában. Egyes hírek szerint „belefáradt” a radikalizmusba, és szívesen tért volna vissza Nagy-Britanniába, de már a lehetőség hallatán is több mint 18 ezren írtak alá egy petíciót ennek megakadályozására.

Sally Jones feltételezett haláláról Frank Gardner, a BBC biztonsági tudósítója úgy vélekedett, hogy az nem jelent változást az Iszlám Állam katonai kilátásai terén. „Hiába pózolt Jones rendszeresen egy Kalasnyikovval és egy pisztollyal a kezében, s vezetett állítólagosan egy női dzsihádistákból álló zászlóaljat, a csoport számára inkább ikonikus, mint katonai fontossággal bírt. Ez a szerepe viszont egyértelműen veszélyes volt”.