Modern szemfényvesztés

Gyakori, hogy a nemzeti kormányok országfejlesztő programjukban olyan figyelemfelhívó jelzős szerkezetet használnak, mint a manapság sokat hallott, de már százhúsz éve ismert "modern város". Éhen Gyula, Szombathely egykori polgármestere A modern város című könyvében (1897) hosszan sorolja, hogy mit ért ez alatt. Többek közt azt írja, hogy „A modern város megalkotásához nem kell teremtő zseni. Csak becsület és igyekvés, érzék a szép, a jó és üdvös iránt, emberbaráti szeretet, lankadatlan munka és szorgalom, s az arra hivatott tényezőknek együttműködő akarata kell csak ahhoz, hogy a modern városban végre fény gyulladjon.”

Nincs új a nap alatt, ezt a jelzős szerkezetet használja az Orbán kormány is a 2015-ben meghirdetett, a vidék megerősítését célzó - sokak szerint imázsnövelő, mások szerint a kormányközeli vállalkozóknak húsosfazekat juttató -, 250 nagy projektből álló programjában. Melynek legújabban már saját minisztere is van, Kósa Lajos személyében.

A Modern Városok Program deklarált célja, hogy a 23 megyei jogú város a XXI. század nyertese legyen, az érintett önkormányzatok és a kormány között megkötött és aláírt együttműködési megállapodások alapján. Mivel a kormányfő szerint „úriember nem köt olyan szerződéseket, ami az utánuk következőkre vonatkozik”, ezért azt gondolhatjuk, hogy alaposan felmérték az érintett városokban azokat a szükségleteket, amelyek 2018 ig megvalósíthatók. Persze csak akkor, ha "jól teljesít a gazdaság”. Az meg manapság már dübörög.

A kormányfő korábban elvárásként fogalmazta meg, hogy az uniós források felhasználása csak a helyi közösségek bevonásával lehetséges. Nehézséget okoz arról meggyőződni, hogy a megismert - 3388 milliárdot kitevő - program ilyen módszerrel készült-e el. Mindenesetre kár, hogy csak napjainkban született döntés a kormányzat részéről egy spirituális elvonulási központ megépítéséről a Pilisben. Így korábban nem volt hol elmélázni azon, hol is a határa a „merjünk nagyot álmodni” filozófiájának.

Mert álmodni álmodtak a polgármesterek, volt, aki jó nagyot. Rendben lévők azok az álmok, amelyek - ha utólag is -, de szeretnék a településeket megfeleltetni az Orbán-kormány várossá nyilvánítási feltételeinek, amelyeket 2015-ben fektettek le a 61/2015.(III. 24) sz. rendeletben. De senki sem álmodott arról, hogy a programba jusson pénz például az utak rendbetételére, a gépjármű forgalom okozta károk - zaj és légszennyezettség - enyhítésére, szociális hálózat fejlesztésére, a szennyvízhálózat (ahol nincs) kiépítésére?

A program megvalósítását előmozdító első megállapodás aláírására - a kormány és az érintett települések között - 2015 március végén került sor, s ugyanebben az évben még 12 település polgármestere állhatott kamera elé a kormányfővel, majd 2016-ban hét, míg ebben az évben három megyei jogú város reménykedhetett a pénzesőben. Sokan közülük talán még most is bizakodnak, annak ellenére, hogy azóta rövidebb lett az ígéretcunami által megismertetett lista, így a pénzügyi forrás is csökkent. Csak azok a beruházási ígéretek állnak meg ugyanis, amelyek költségei az uniós operatív programokban elszámolhatók.

A lista rövidülésének oka lehet még az is, hogy miniszterelnök által ismertetett célok egyes megyei jogú városok esetében okafogyottak. Az sem kizárt, hogy a nemzeti fejlesztésekkel foglalkozó kormányzati vagy kormányközeli szakpolitikusok rájöttek, a Modern Városok Program csak hablaty az országra vonatkozó távlati terv nélkül. Nincs nyoma, hogy miképpen épül be ez a program az ország távlati tervébe, a parlament által is megvitatott, a realitások talaján álló jövőképbe. Ezért sem túlzóak azok a vélemények, hogy meghirdetésével a Fidesz, de főképpen a miniszterelnök népszerűségének a növelése, továbbá egyes vállalkozók helyzetbe hozása a cél, amihez uniós pénzeket akarnak felhasználni. Bizonyosság lehet erre, hogy a program napi szinten történő koordinálását tárca nélküli miniszter végzi, a fent már említett Kósa Lajos. Ő lesz az érintett települések sebész orvosa, ahogy a frissen kapott posztot jellemezte még jelöltként az egyik bizottsági meghallgatáson.

Ugyanott az viszont nem derült ki, hogy mi lesz az új miniszter tényleges feladata. Majd adódik valami, ha más nem, a nemzeti színű szalagok átvágásának előkészítése. Nyilván nem állítható, hogy az egyes települési önkormányzatok által megfogalmazott fejlesztési célok nem tartalmaznak valós szükségleteket - amelyeket majd koordinálni kell -, hisz az év feléig kettőszázmilliárd forint landolt az érintett megyei jogú városok közül húsz település számláján. A huszonhárom megyei jogú város közül csak kettő nem fideszes irányítású, azaz koordinálásuk könnyített tempóban történhet.

Éhennek igaza volt abban, hogy a modern város fogalma nem egy fantom. Ahogy abban is igaza volt, hogy a ”lankadatlan munka és szorgalom” meghozza gyümölcsét, és akkor nem az uniós közös kasszából kell osztogatni a pénzt a városok fejlesztésére. És ha van ”együttműködés” is, akkor kigyúlnak a fények. Igaz, ma nincs együttműködés - hiszen a települési önkormányzatoktól éppen az önkormányzatisághoz szükséges feltételrendszert vették el -, csak alárendeltség. A fények mégis - ha pislákolva is, de - kigyulladtak: no nem abban az átvitt értelemben, ahogy ezt Éhen gondolhatta, hanem temérdek pénzért, a LED-lámpákra való csere után, zömében az Elios közreműködésével, a miniszterelnök vejének irányításával.

Igaza volt abban is, hogy a modern város megteremtéséhez kell érzék a jó és üdvös iránt, azaz kell elszánás a testi és lelki jólétünk biztosítására - tehát kell a jól működő egészség-és oktatáspolitika. Éhen, ha ma élne, bizonyára belátná azt is, hogy tévedett, mert szükség van teremtő zsenire a modern város megalkotásához.

2017.10.24 08:01

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54