El kellene engedni 1956-ot, hiszen csak a levegőt markolásszuk, amikor a szabadság jelképe után kapkodunk. Lássuk be, nincs, nem lehet dolga a szabadsággal egy olyan nemzetnek, amelynek – a kormány saját felmérése szerint - 63 százaléka annyi tartalékot sem képes összeszedni, hogy egy hónapig fenn tudja tartani magát. És: mit tud kezdeni a szabadsággal az a baloldali párt, amelynek az Európai Parlamentben egymás mellett ülő két képviselője közül az egyik azt mondja, „Orbán szája mozog, de Rákosi beszél belőle”. Míg a másik a Facebookon azt osztja meg: „Ünnephez közeledvén”, és az idézőjel fölé odateszi egy Köztársaság téren meglincselt katona fényképét. Érti-e ez a politikus, miként robban fel a szabadságvágyat lefojtó kukta, s milyen vak rombolást tud végezni maga körül? Vagy ő sem érti, mint a mostani hatalom sem, amikor hergelve a gyűlöletet, mind szorosabbra csavarja a szelepet azon a kuktán, amely egyetlen óvatlan mozdulatra annyi mindennel és mindenkivel végezhet. Mi hihetőt tud mondani a szabadságról egy olyan demokratikus ellenzék, amelynek nyolc árva pártja még arra sem képes, hogy egyetlen színpadra lépjen, ahol még az eső áztatta deszka sem az övé, hogy néven nevezze a szabadságvágyat, mint 1956 talán egyetlen közös örökségét.
Mert hogy a hatalom – amelynek semmi köze 56 októberéhez – nem tud mit kezdeni a hivatalos nemzeti ünneppel, az világos.
Nem elég, hogy akkor nem volt mindenki Petőfi, a 60. emlékévben ezer "fancy, trendi és szexi" darabra sarabolták azt, ami legalább kicsit Petőfivé tehette volna az utókort.
Mire volt jó az egész? Arra, hogy "feledtessék a 2006-os, 50. évforduló kudarcát, hogy visszaadják a magyar nemzetnek '56-ot, továbbá, hogy arconként megmutassák, kik voltak a pesti és nem pesti srácok és lányok, hogy közelebb vigyék a forradalmat annak a négymillió állampolgárnak is, akinek már nincs élménye a diktatúráról". "Ez rekord, ilyen volumenű kampányt mondjuk a Coca Cola tud még" – kommentált egy túlképzett kormányzati ember, miközben a hatalom történésze logikát vitt a logikátlan történelembe, s párhuzamot vont 1848 és 1956 között: függetlenségi háború, fegyveres szabadságharc, a magyar emberek közös spontán vállalkozása, amelyben nemzetté vált a nép. S aminek következményeként a népszerűségét őrző párt kormányfője tegnap a tágas Kossuth tér helyett a Terror Háza elé merészkedett. Mondván: a haza természeti és szellemi valóság, mi pedig különleges szabadságnemzet vagyunk.
Szűk hely, szűk mondatok a "nemzetté vált népnek".
Talán mégis az '56-os örökösnek, Donáth László evangélikus lelkésznek van igaza: "Nincs olyan történelmi esemény, amelyben konszenzus lenne. A mi családtörténetünk a családunk története. Nem kell átalakulnunk, transzformálódnunk és integrálódnunk a társadalmi emlékezetbe vagy kollektív tudatba". El kellene engedni hát az őszi esőben ázó 1956-ot. Sok év után talán jön majd néhány derengő nemzedék, amely felfedezi magának a szabadságot megint. Elmegy háborogni a menzanormák ellen, aztán hirtelen forradalmat csinál.