Leértékelt magyar munkások

Az Unióban kiküldetésben dolgozók bére és juttatásai sem maradhatnak el helyi kollégáikétól néhány év múlva - kivéve a fuvarozókét.

Egy magyar vállalkozás által ideiglenesen Németországba kiküldött magyar építőmunkásnak 2021-től elvileg ugyanannyit kell majd fizetni, mint a helyi kollégáinak. Ugyanis az “egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének gyakorlati alkalmazása mellett tették le a garast hétfő késő éjjel az uniós tagországok foglalkoztatási és szociális miniszterei, amikor a kiküldött munkavállalókat érintő, 1996 óta hatályban lévő szabályok megváltoztatásáról szavaztak. Magyarország, hat másik tagállammal egyetemben, nem támogatta a reformot, mert abban nem szerepeltek megfelelő garanciák arra, hogy a közlekedési szektor idővel sajátos elbírálás alá fog esni. Közismert, hogy a magyar és más kelet-európai fuvarozó vállalkozások az elmúlt másfél évtizedben nagyon komoly piacot nyertek Nyugat-Európában, elsősorban a bérelőnyük miatt.

A kiküldöttekre vonatkozó jogszabály módosítására az Európai Bizottság másfél éve tett javaslatot, elsősorban a nagy és fejlett nyugat-európai tagállamok sürgetésére, amelyek hosszú ideje szociális “dömpinggel” vádolják a szegényebb kelet- és közép-európai országokat. Jelenleg nagyjából 2,1 millió európai dolgozik egy másik tagállamban kiküldött munkavállalóként, ami a teljes foglalkoztatottaknak mindössze 0,7 százaléka. (A magyar statisztikák szerint 100 ezerre tehető a hazai háztartással bíró, de külföldön dolgozók száma. Ennél kevesebben vannak a ténylegesen kiküldöttek.) Az alacsony szám ellenére a jelenség mégis helyi konfliktusokat gerjeszt Nyugat-Európában, amelyek azután — némi politikai segédlettel —, országos üggyé dagadnak. Emmanuel Macron választási kampányában azt ígérte, hogy elnökként kezdeményezni fogja a helyieknél jóval olcsóbban dolgozó külföldi vállalkozásokat a franciaországi piacra “rászabadító” közösségi regulák megszigorítását.

A hétfőn tető alá hozott kompromisszum nagy vonalakban tükrözi is a francia álláspontot, bár a tárgyalások során sikerült némileg felpuhítani. De mégsem annyira, hogy elfogadható legyen Magyarország, Lengyelország, Lettország és Litvánia számára, amelyek ellene szavaztak, míg az Egyesült Királyság, Írország és Horvátország, ugyancsak a közlekedési szektor veresnyképességét féltve, tartózkodtak a voksolásnál.

A kormányok által elfogadott módosításról még meg kell állapodni az Európai Parlamenttel is, és csak azután lesz belőle végrehajtandó irányelv.

Forrásaink szerint Magyarország mindvégig a Visegrádi Négyek egyeztetett álláspontját képviselte a vitában. A V4-ek eredetileg belementek volna valamennyi javasolt változtatásba, ha cserébe elérik, hogy a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok ne vonatkozzanak a fuvarozókra, vagy ha mégis, akkor a felülvizsgálat tartalmazzon megfelelő garanciákat a szállítási ágazat sajátos jellegének elismerésére. Mivel a kompromisszumból ezek a biztosítékok hiányoztak, Magyarország és a másik hat tagállam nem szavazott igennel. Úgy tudjuk, hogy Csehország és Szlovákia Franciaország nyomására adták fel a közös álláspontot, sőt, a visegrádiak álláspontját osztó Spanyolország is emiatt állt be végül a sorba.

A hazai fuvarozók szervezetei mindenesetre üdvözölték az elfogadott irányelv-tervezetet, miután külföldön dolgozó alkalmazottaikat mobil munkaerőnek tartják és nem tartósan kiküldöttnek. Nem rejtették véka alá véleményüket viszont az ellenzéki pártok. Például, Hajdu Nóra Orbán Viktor miniszterelnöktől vár magyarázatot a nemleges szavazat miatt. Az Együtt alelnöke szerint a kisebbségben maradt magyar álláspont antiszociális, az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, ráadásul hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését.

A kormányok többsége által jóváhagyott új irányelv-tervezet előírja, hogy a kiküldött munkavállalókat ugyanolyan javadalmazás — alapbér, juttatások, bónuszok — illesse meg a fogadó országban, mint a helybélieket. A kiküldetés nem tarthat egy évnél tovább, de a szolgáltató kérheti, hogy indokolt esetben hosszabbítsák meg hat hónappal. A tagállamok összesen négy évet kapnak arra, hogy az irányelv hatályba lépését követően átültessék azt a nemzeti törvényeikbe.