A zenetörténet kedveli a kisebb-nagyobb csoportokat, egységeket: az ilyen társulásokra aggatott címkék megkönnyítik a hallgató számára a tájékozódást a stílusok és korszakok útvesztőjében. Nos, az orosz Ötök vagy a francia Hatok után, úgy tűnik, ideje megtanulnunk a magyar Studio5 tagjainak névsorát is. Nem mintha már most biztosat mondhatnánk zenetörténeti jelentőségükről – ez az utókor feladata lesz –, ám az tény, hogy Bella Máté, Kutrik Bence, Solti Árpád, Varga Judit és Virágh András Gábor a korábbi tömörülésekhez hasonlóan határozott elképzelések mentén – az innováció és a tradíció közti egység megteremtésének ideájával – hozott létre zeneszerzői csoportosulást, s ez egységes korstílus nélküli korunkban mindenképpen figyelemre méltó.
Október 21-i koncertjük – amelyet a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál keretében tartottak a Szent István Bazilikában – azonban nem csak a kortárs zene problémájához való hasonló hozzáállást demonstrálta, de mint műsor is szokatlanul egységes képet mutatott: a négy kórusmű és az egy orgonadarab meghatározott, már-már szimmetrikus hangulati rend szerint követte egymást. Egy-egy témájában és zenei megfogalmazásában is zaklatottabb kórusművet (Solti Árpád halálraítéltek utolsó mondatait feldolgozó Last Statementjét, ill. Varga Judit címében is a halotti liturgiát idéző Pocket Requiemjét) egy-egy kiegyensúlyozottabb követett. Ilyen volt Bella Máté Juhász Gyula Béke című versére komponált lírai-meditatív darabja, illetve Kutrik Bence In paradisum című, a középkori zenei hagyományig visszanyúló kompozíciója, Virágh András Gábor Seven Choralmeditations című orgonadarabja pedig szöveg nélkülisége révén – címéhez méltóan – az egész este meditatív centruma volt.
A Magyar Rádió Pad Zoltán vezényelte Énekkarának kiemelkedő teljesítménye, Virágh András Gábor orgonálásának szerzői hitelessége, vagy éppen Szentpáli Rolandnak az egyes műveket összekötő tuba- és szerpent-intermezzói egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a koncert emléke hosszan csengjen le bennünk – jóval hosszabban, mint az esemény címében megidézett, s a helyszín hangzó terére utaló „Nyolc másodperc”.
