Amikor valamit nem tudsz, tájékozódj tiszta forrásból. Én is így tettem, mivel szerettem volna megismerni, milyen álláspontot képviselt (és mi alapján döntött) a magyar kormány az uniós kiküldetési irányelv keddi szavazásán. Dióhéjban a háttér: az irányelv elvben a határon átnyúló szolgáltatásnyújtásról, a gyakorlatban inkább a külföldre történő munkaerő-kölcsönzésről – végső soron a juttatások egységesítéséről - szól. Magyarország főként a német és az osztrák gazdaság számára biztosít dolgozókat, az ottaniaknál sokkal szerényebb, de az itthoniaknál valamivel magasabb bérét, ami a dogozóknak nem előnyös, a küldő cégek profitját viszont növeli.
„Ha nem egy kompromisszumos javaslatot fogad el a Tanács a munkavállalók kiküldetése és a nemzetközi fuvarozás kérdésében, akkor ez az ügy a migrációhoz hasonló módon oszthatja meg Európát” - írta a kormany.hu a döntés előtt, azt sejtetve, hogy ha viszont mégis lesz kompromisszum, azt megszavazzák.
"A közép-kelet-európai tagállamok versenyelőnye elsősorban az építőiparban és a feldolgozóiparban mutatkozik meg" – érvelt ugyanott Varga Mihály gazdasági miniszter, jelezve, hogy a módosítás szerinte „nyílt kihívás az új tagországokkal szemben”.
„Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól a tagországok illetékes minisztereinek hétfői tanácskozásán (…) A magyar delegációnak sikerült megvédenie a fuvarozói szektor érdekeit” - írták a kormányhonlapon tegnap, a sorok között elbújtatva a legfontosabb információt: Magyarország nem szavazta meg a tanácsi döntést.
A tanulság:
1. Teljesen mindegy, hogy a kormány mit ígér.
2. Változatlanul érvényes a történelmi felállás, hogy a jobboldal mindig a tőke, a baloldal (néha) a munka pártján áll.
3.Az Orbán-kabinet nem akarja, hogy a magyaroknak európai bért fizessenek: bár az elhibázott hazai bérpolitika miatt lassan kiürül az ország, továbbra is abban hisznek, hogy Magyarország versenyelőnyét az alacsonyan tartott fizetések garantálják.
