Bors;Szekeres Tamás;

2017-10-27 07:06:00

Szekeres Tamás: Mindannyian építőkockák vagyunk

A politika csak az utolsó szög a magyar sajtó koporsójában, a problémáink jelentős részben magunknak köszönhetőek – állítja Szekeres Tamás, a Bors című bulvárlap eltávolított főszerkesztője.

- Politikai okból menesztették?

- Csak erre tudok gondolni.

- Tehát szakmai kifogás nem volt a munkája ellen?

- Semmiféle kifogás nem érkezett. Természetesen nem ért váratlanul a dolog, hiszen amikor kiderült, hogy a cégünket - a Lapcom Zrt.-t - Andy Vajna vásárolja meg, tudtam, hogy a szakmai karrieremnek másnap vége a Borsnál. Már csak azért is volt ez egyértelmű, mert a főnökeimnek előzetesen megmondtam, hogy akárkinek a tulajdonába kerül is a lap, én nem leszek hajlandó kollaborálni.

- Mit jelent ebben az esetben a kollaboráció?

- Azt, hogy ha nem rúgtak volna ki, az első olyan cikknél, amelyet erőszakkal el akarnak helyezni a lapban, felálltam volna magamtól.

- Volt ilyen jellegű próbálkozás?

- Nem, erre még nem volt idő. Politikai hirdetések jelentek meg eddig a lapban, de minthogy fizetett hirdetésekről volt szó, ebben az esetben is a szakmai szabályok szerint jártunk el. Sok olyan lap van, amelynek szellemiségével nem illenek össze bizonyos hirdetések, de ez egy üzleti alapú médiatermék esetében még elfogadható. Ahogyan az is egyértelmű, s ezzel sem vitatkoztam, hogy a tulajdonos érdekeivel nem lehet szembemenni – nincs olyan médiatermék, amely a saját tulajdonosát cseszegetné. Ez még belefér a sajtóetikába.

- Mi nem fér bele?

- Tisztában voltam azzal, hogy nem véletlenül vásárolta meg Andy Vajna ezt a médiaportfóliót, s hogy valamiféle szándéka van vele. Mindenki tudja azt is, hogy Vajna melyik politikai oldal köreibe, sőt kormánybiztosként annak szervezeti egységeibe tartozik. Várjuk ki a végét, de nem vagyok naiv.

- A Bors – miként a megyei lapok ma már mindegyike – kormánykézre kerüléséről hónapok, ha nem évek óta pletykáltak a piacon.

- Egyfelől évek óta ismert volt, hogy a Bors eladó. Az is legalább fél éve felmerült, hogy a második legolvasottabb magyar sajtótermékre a bulvárportfóliója részeként igényt tart Andy Vajna. Amikor pedig már zajlottak a tárgyalások, tisztességesen járt el a lap menedzsmentje, mert nem titkolta előlünk.

- A Bors nem a politikai állásfoglalásairól ismert.

- Ezzel nem értek egyet, hiszen elődöm, Pallagi Ferenc Tízezer perc című jegyzetei mindig is markáns politikai állásfoglalást tartalmaztak. Ezek, ahogyan egyes cikkek „fájhattak” a mindenkori kormányoknak, miközben olyan írást, amely valaki mellett kampányolt volna, nem lehetett találni a Borsban. De ez az olvasóinknak nem is volt, s jelenleg sem igénye. Ugyanakkor nemcsak a politikusokról szóló cikkek számítanak politikának, hanem nyilvánvalóan az egészségügyi, vagy más társadalmi ügyekről szólóak is.

- Gondolja, hogy át lehet hangszerelni a lapot?

- Veszteség nélkül biztosan nem. Inkább azt lehet, hogy Andy Vajna portfóliója – a TV2 és a Rádió1 – hatalmas médiafelületet tud birtokolni, nagy közönségeléréssel, ami nyilván anyagi értelemben is előnyös. De egyébként itt a pénz nem fog számítani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az olvasók is szeretni fogják a lap teljes „depolitizálásának” – az utódaink által már megfogalmazott – szándékát és törekvéseit.

- Ez a depolitizálás a cél?

- Nézze, egyelőre annyit látunk, hogy megszüntették azokat a rovatokat – a Tízezer perc jegyzeteket, a 3. oldal politikai tartalmait és a vasárnapi 32. oldal fotós összeállítását –, amelyeknek nyílt politikai töltete volt. De hogy itt megáll-e a dolog, vagy tovább akarnak menni, ezt én tényleg nem tudom, majd a jövő dönti el. A következő fél év sorsdöntő lesz.

- Ön és az aktuális rovat vezetője, valamint a tartalmi fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes távozott a laptól. Eközben leigazolták Élő Gábort, aki az Echo TV egykori hírigazgatója, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztője, 2010-től pedig a Magyar Televízió hírigazgatója, majd az MTI Hírcentrum vezetője volt, a Lomnici-botrány miatt bocsátottak el, ám azóta is a kormánymédia különböző termékeinél kapott állásokat. A cégvezetés egyelőre más személyi változásokról nem adott hírt.

- Nem is biztos, hogy terveznek ilyet. Abban nincs vita, hogy egy mindenkori tulajdonosnak joga van megválasztani, kivel dolgozik együtt. Éppen ezért ez egy sokkal tisztább helyzet, mint ha birkóznunk kellett volna egymással. Ha jól gondolom a Nemzeti Együttműködés Rendszerének logikáját, akkor ugye Andy Vajnának is van egy főnöke, és azt azért nem várhatom el, hogy miattam rosszban legyen vele. Andy Vajna tehát jó döntést hozott az ő szempontjából, s az enyémből is. Velem ráadásul a cégen belül tisztességesen jártak el. Ez a tulajdonosváltás nem az én, nem a Bors, s még csak nem is a két szintén érintett megyei lap számára probléma, hanem a magyar sajtó szempontjából üzenet.

- Hiszen visszafordíthatatlanul átpolitizálódott a sajtópiac?

- A politika csak az utolsó szög a magyar sajtó koporsójában. A problémáink jelentős részben magunknak köszönhetőek: a rendszerváltás idejéhez képest felhígult a szakma, kevés az elkötelezettség és a hozzáértés, ráadásul ebből fakad sok-sok morális hiányosság is. És ne felejtsük el: a magyar sajtó nemcsak a politikának, hanem a hirdetőknek is befeküdt. A szakmában pedig a minimális szolidaritás nincs meg. Három főszerkesztőt egyszerre rúgtak ki a múlt héten; az egy dolog, hogy egy bulvárlapét, de a legnagyobb megyei napilapét, s a legrégebbi megyei lapét is, ehhez képest semmiféle szakmai felháborodást, sőt, még egy újságíró szövetségi reakciót sem tapasztaltunk. Akkor miért csodálkozunk, hogy tulajdonosokkal, politikával vagy hirdetővel szemben egyaránt védtelenek vagyunk? Hogy a magyar sajtó itt tart, az nemcsak ami problémánk, hanem az egész társadalomé. És ebben mindannyian építőkockák vagyunk.

- Nem nehéz lefordítani, hogy kifelé tekinget a szakmából.

- Valóban nem tervezem, hogy a sajtóban helyezkedjek el. Persze nagyon szívesen írnék, de a szerkesztői, főszerkesztői létből, s az ehhez tartozó nyomásból elég volt.

Névjegy

Szekeres Tamás

(1961- ) újságíró, szerkesztő

2016. januártól idén október közepéig a Bors főszerkesztője

2008-tól a Bors felelős szerkesztője

Korábban a Nemzeti Sport napilap és online kiadásának főszerkesztőjeként és a Vasárnapi Blikk főszerkesztőjeként szerzett hírnevet, karrierjét az MTI sportrovatában kezdte