Se kedvem, se hajlamom a legcsekélyebb mértékben se mentséget, még enyhítő körülményt se keresni annak a tengerentúli szörnyetegnek, akivel hetek óta az egész világsajtó foglalkozik. De mert egyáltalán nem vadonatúj jelenségről van szó, sőt mondhatni kiirthatatlanról, keresgélni kezdtem olvasmányaimban, élményeimben és bizony kimeríthetetlenül gazdag anyagra bukkantam. Természetesen a szexuális zaklatás (milyen választékos megfogalmazás!) eseteiről van szó. Az egyik első tudományos említésre Freud dúsgazdag munkáiban találtam rá, igencsak meglepő helyen. A zsidó Mózes életét vizsgálta, a vallásalapító prófétáét, és itt részletezve idézte Darwint, aki az emberiség hajnalán fölfedezte a horda társadalom históriai előzményeit. Az elnevezés Darwin érdeme.
Freud lelkiismeretes tanulmányai szerint az a föltevés, hogy a népek akkor kis hordákban éltek, és mindegyik élén egy erőszakos idősebb hím állt, aki kisajátította magának az összes nőstényt. Megölte fiait is, ha netán szemet vetettek környezetének bármelyik nőjére, amíg egy napon a gyermekek összefogtak az apák ellen, megölték és fölfalták őket, hogy nyomuk se maradjon. Kiadták az exogámia parancsát, az anyajogra rendezkedtek be, egyszer és mindenkorra tilalmas lett a vérfertőzés, új társadalom alakult ki. Mígnem a hűbéri rendszer ismét visszacsempészte a macsó uralmat.
A zenetörténet egyik legcsodálatosabb remekműve, Mozart Figaro házassága, amelyben három klasszikus alkotó, a francia Beaumarchais, az olasz eredetű Lorenzo de Ponte librettista és az osztrák komponista zseniális remekműben parentálta el a feudalizmus egyik utolsó nőzaklatóját: Almaviva grófot, aki kastélyának valamennyi nőjét szabad zsákmányának tekintette. Nem csupán a három alkotó, hanem művük figurái is összefogtak, hogy okossággal, ravaszsággal, fölénnyel tegyék ártalmatlanná a korlátlan szerelmi tobzódást hajszoló arisztokratát. A negyedik fölvonás fináléjában ők győznek diadalmasan, a gróf kifundált gazságaiért megalázottan kér bocsánatot a megcsalt grófnétól. „Oh Angel, te perdono” - a muzsikában győzött az igazság, az üzlethez kötött művészetben még nem.
A példátlan nemzetközi, majd nemzeti fölhördülés annak szól, hogy hitünk szerint annyi évszázad után véglegesen győzött a mozarti szemlélet, amely révbe vitte a tiszta szerelmet. Az igazit, annyi remekmű ihletőjét, a költészetben, a muzsikában és a gondolkodásban egyaránt. Örömünkre, boldogságunkra, emberségünkre.
Netán tévedtünk volna? Aligha.
