- Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben az adócsökkentés kormányának nevezte kabinetjét és azt ígérte, egy söralátét is elegendő lesz az adóbevalláshoz. Vezető fideszes politikusok a legutóbbi napokban is adó, illetve járulékcsökkentésről beszéltek. Mi valósult meg ezekből az ígéretekből?
- A tény az, hogy míg 2010 előtt a bruttó hazai termék (GDP) arányos adóterhelés 37,5 százalék volt, addig a legutóbbi teljes évben, 2016-ban ez az arány már elérte a 39,8 százalékot. Az emelkedés magyarázata részben új adónemek meghonosításában, részben az adóalapok szélesítésében rejlik. Sokat mondó adat az is, hogy míg kormányváltás előtt 60-62 adónem létezett Magyarországon, addig napjainkban 82 féle közteherviselési jogcímet tart számon az adóstatisztika. Az a bizonyos söralátét mára alaposan megnőtt és vitathatatlanul a fogyasztható "sörmennyiség" is gyarapodott. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a GDP értéke a 2010. évről a 2016. évre 8 200 milliárd forinttal gyarapodott, ugyanezen időszak alatt az adó- és járulékterhelés 3 900 milliárd forinttal emelkedett. Más megközelítésben azt is mondhatjuk, hogy míg a folyó áron számolt GDP növekedés 30 százalékos, addig az adó és járulékterhelés emelkedése ennél lényegesen gyorsabb, vagyis valamivel több mint 38 százalékos. S mindez úgy, hogy a számított adóból érvényesíthető adókedvezményeket, például a TAO pénzeket nem is vettük számításba.
- Az adó- és járulékterhelés mértékének emelkedése ellenére mégiscsak a Fidesz-kormány nevéhez fűződik az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, majd mérséklése. Az elmúlt majd' 8 év tapasztalatai alapján milyen következményei voltak ennek a lépésnek?
- Az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) nem az Orbán kormány találmánya. Ezt - nemzetközi példákra hivatkozással - először a szabad demokraták vetették fel, majd az akkori koalíciós kormány fokozatos átállás mellett döntött. Első lépés volt az szja kulcsok mértékének csökkentése, majd áttérés egy kétkulcsos szja alkalmazására 32 és 17 százalékos kulcsokkal, ám a folytatás - a 2008. évi pénzügyi és gazdasági válság következményei miatt - elmaradt. A 2010. évi kormányváltást követően azonban a Fidesz egy csapásra megvalósította az elgondolást, nem törődve annak társadalmi és gazdasági következményeivel. A 16 százalékos adókulcs alkalmazása és az adójóváírás kivezetése miatt a legalacsonyabb jövedelműek adóterhe 130 milliárd forinttal emelkedett, ugyanakkor a korábban 32 százalékos adókulcs alá tartozók adóterhe 16 százalékra mérséklődött, vagyis 510 milliárd forint többlet jövedelmük keletkezett. A kettő egyenlege 380 milliárd forint, vagyis a költségvetésen ekkora léket ütött ez a változás. A jövedelmek ilyen jellegű átcsoportosítását nevezi Ferge Zsuzsa "perverz" újraelosztásnak, tekintve, hogy az új középosztály erősítését célzó jövedelemátrendezés az alacsony jövedelműek terhére történik.
- Milyen eszközökkel igyekezett befoltozni a kormány azt a méretes költségvetési lyukat?
- A költségvetés veszteségének pótlása az adórendszer belső szerkezetének módosításával, a termelési- és termékadók, valamint a fogyasztást terhelő adók jelentős emelésével történt - meglepő találékonysággal. A tervezettnél tovább maradtak életben az úgynevezett ágazati különadók, új termékadókat vezettek be, emelkedett 1 százalékponttal a magánszemélyek járulék-kötelezettsége, s a fogyasztást terhelő adók közül kiemelést érdemel a 25 százalékos normatív áfakulcs 27 százalékra emelése, amely az uniós országok között kizárólag csak nálunk van. A termelési adókat a vállalkozások, a termékadókat a vállalkozások és a lakosság, a fogyasztási adók emelését pedig a lakosság viseli. Sajnos a mai napig nem kap kellő hangsúlyt, hogy hiába csökkentjük az szja mértékét - már a 9 százalékos kulcs ígérete is elhangzott -, ha ennél nagyobb mértékben emeljük a fogyasztási adókat. A fizetőképes kereslet így is, úgy is csökken. A magas elvonások - az életminőségre gyakorolt negatív hatáson túl - a közvetlen exportra képtelen, hazai piacra termelő vállalkozások számára is kedvezőtlen, tekintve, hogy a fizetőképesség hiánya a növekedési esélyeiket is veszélyezteti. Összességében úgy vélem, az egy kulcsos szja nem vált be és az a jövedelmi- és vagyoni egyenlőtlenség, ami már is eddig is megvolt, csak fokozta.
- Miként kellene a közteherviselési rendszert megújítani?
- A felvetés két okból is aktuális. Egyik ok, hogy a legújabbkori hazai közteherviselési rendszer átfogó reformjára 30 évvel ezelőtt került sor, s ennyi idő után van elegendő tapasztalat és van sajnos elégséges indok egy újabb reformprogram kidolgozására; a másik ok, hogy a 2018 a választások éve lesz, s ez már önmagában kínálja a társadalom egészét érintő kérdések újragondolását.
- Milyen kitűzendő sarokpontokat lát?
SZIGOR Az adómorál javítása mindenkire vonatkozik – az állam sem kivétel
Ami a személyes véleményemet illeti, indokolt lenne a közteherviselés alapelveinek alkotmányos szabályozása és a közösségi terhek jövedelem-, fogyasztás- és vagyonarányos struktúrájának kidolgozása. Így a jövedelemadózásban nemcsak a fizetőképességi elvre kellene építeni, hanem a használati elvre is, tekintve, hogy jelenleg az alacsony jövedelműek, bár ugyanolyan arányban fizetnek jövedelemadót, mégsem képesek ugyanolyan mértékben élni a közösségi szolgáltatásokkal, mint a magasabb jövedelműek. Amennyiben a jelenleg hatályos jogi keretek között kell gondolkodni, úgy a minimálbér mértékéig biztosítanám az adómentességet. Például Észtországban, ahol 2004 óta van egykulcsosnak nevezett szja, havi 180 euró mértékéig nem kell adót fizetni. A mindenkori bruttó átlagbér kétszeres mértékéig meghagynám a 15 százalékos szja kulcsot, de az e feletti jövedelmekre a 15 százalékos szja kulcs mellett - a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése érdekében - bevezetnék egy 10 százalékos szolidaritási adót. Az 1988. évi adóreform előkészítése ma is példaszerűnek tekinthető. Olyan kiváló pénzügyi szakemberek dolgozták ki, mint Hetényi István, Pulai Miklós, Békesi László, vagy éppen a reform "arca", Kupa Mihály. Kevesen tudják, hogy az adóreform alapdokumentuma a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlásával már 1984-ben elkészült, s óvatos politikai mérlegelés alapján, majd 4 éves, széleskörű szakmai és társadalmi konzultációkat követően került a parlament elé, s 1988. évi elfogadása nagyban segítette az ország piacgazdasági átmenetét.
- Mi történne a társasági adóval?
- Jogos a felvetés. A jelenlegi szabályozás egyfelől súrolja az alacsony adózású országgá minősítés határait, másfelől viszont a bonyolult feltételrendszer nem kellően ösztönöz a teljesítmények növelésére, illetve az erőforrások koncentrációjára. Szembe kellene nézni azzal, hogy a meglevő atomizált vállalkozási struktúrával, alacsony beruházási hajlandósággal, valamint elavult termékszerkezettel nem tudunk felzárkózni az előttünk járó országokhoz. A szabályozásnak tehát teljesítménykövetővé kell válnia. A belső szempontok mellett további mérlegelést igénylő szempont a közösségi adóharmonizációhoz való viszonyunk. Szembe kell néznünk azzal a várható következménnyel, hogy az úgynevezett tőkekihelyező országok átláthatóságot követelnek meg a külföldön fejleszteni kívánó vállalkozásaiktól, s ahol ezt a honos szabályok nem biztosítják, ott a tiltólistára kerülést veszélyeztetik. Nekünk pedig - különösen 2020 után - szükségünk lesz a külföldi működő tőkére.
- Fenntarthatónak látja e a hatályos áfa-szabályokat?
- Nem, s a lehető legrövidebb időn belül mérsékelni kellene a 27 százalékos normatív kulcsot, figyelembe véve, hogy az EU átlag jelenleg 23 százalék körül mozog, s meg kellene szüntetni a kedvezményes áfakulcsok átláthatatlan rendszerét. Meggyőződésem, hogy egy alacsonyabb normatív áfakulcs esetén a forgalom növekedése pótolná az átmenetileg kieső bevételeket, s mintegy mérséklődnének az áfaelkerülésre ösztönző hatások is. Itt is megfontolásra ajánlanám viszont a közösségi adóharmonizációhoz való viszonyunk újragondolását, az együttműködéstől való elzárkózással többet veszítünk, mint amit a "független" szabályozással nyerünk.
- Milyen az adórendszer jogi szabályozása?
Ellentmondásos. Vannak jó lépések, ilyennek minősíthetők a gazdaság kifehérítését szolgáló megoldások, az adóalanyok eligazodását segítő tanácsadó szolgáltatások, az informatikában rejlő "innovatív" megoldások alkalmazása, valamint a nemzetközi partnerekkel való fokozott együttműködés. A pozitívumok mellett azonban azt is meg kell említeni, hogy adóalanyok joggal sérelmezik az adminisztrációs terhek növekedését, az önkéntes jogkövető magatartást fékező negatív jelenségeket. Sokat ront a megítélésen a visszamenőleges jogalkotás, a társadalmat és a gazdaságot érintő szabályoknak - előzetes egyeztetés nélküli - elfogadtatása, az úgynevezett salátatörvények alkalmazásának terjedése, a jogszabályok követhetetlen változtatása.
Az nagyon helyes törekvés, hogy az állam az online kasszákkal, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKR), vagy elektronikus számlázás most folyó bevezetésével átláthatóbbá kívánja tenni a gazdaságban zajló folyamatokat. A gond csak az, hogy ez egyoldalú, s rendre megfeledkezünk annak bemutatásáról, hogy mi történik az adózók pénzével?! A 2016-os zárszámadásból még értő szemmel is szinte lehetetlen megállapítani, mekkora volt a tavalyi adó- és járulékbevétel és azt mire és milyen hatékonysággal költötték el. Ennél már csak az az abszurdabb, amikor a közpénzek felhasználási adataihoz gyakran csak jogerős bírósági ítéletek kikényszerítésével lehet hozzáférni. A szabályozó állam egy pillanatra sem feledkezhet meg arról, hogy az adómorál javítása mindenkire egyöntetűen vonatkozik, s ha az adóalanyoktól elvárja az átlátható működést, akkor az államnak is biztosítania kell a közpénzek átlátható felhasználását.
