Haydn;koncert;Fesztiválzenekar;Mozart;

2017-11-03 06:48:00

Haydn a jobb?

Nem ritka, hogy Haydn- és Mozart-művek szerepelnek egy koncertprogramban – az már annál inkább, ha kettejük közül Haydn bizonyul jobbnak. A csel abban áll, hogy a korai Mozartot kell az érett Haydn mellé társítani; így érhetjük el a kívánt hatást, az utókor által túl józannak ítélt „Haydn papa” rehabilitációját. Ez az eljárás pontosan annyira igazságtalan, mint a közönség ítélete, amely vitán felül Mozartot részesíti előnyben a nem kevésbé zseniális idősebb pályatárssal szemben – a csalás tehát kegyesnek mondható. És működik is: a Budapesti Fesztiválzenekar Takács-Nagy Gábor vezényelte szombat esti koncertjén egyértelműen a két Haydn-számot (D-dúr zongoraverseny, ill. D-dúr, „Csoda” szimfónia) követően élhettük át a remekművek kiváltotta katarzist. A két korai Mozart-mű, az F-dúr szimfónia, majd az F-dúr divertimento inkább az útkeresés izgalmával szolgált: egy-egy izgalmasabb dallamfordulat, hangszerelési ötlet után rendre konvencionálisabb megoldásokba torkollik a muzsika – a zseni még csak mutogatja oroszlánkörmeit.

Takács-Nagy Gábor és a Fesztiválzenekar telt hangzással, inkább a klasszikus, mintsem a historikus eszmény jegyében fogant interpretációkkal lepte meg a közönséget. A Mozart-darabokban mindez a művek zenetörténeti helyének pontos kijelölésével társult: a dirigens nem akart többet láttatni általuk, mint amennyit valóban mondanak. A Haydn-szimfóniájában viszont a remekmű által mondhatott tartalmasat karmester és együttese. A zongoraversenyt játszó Piotr Anderszewski – napjaink egyik legkeresettebb zongoristája – máshonnan közelített a bécsi klasszikához: minden megszólalásával zenetörténeti távlatokat nyitott – egy-egy moll-elkalandozásban mintha Schubert, egy-egy erőteljesebb gesztusban mintha Beethoven, netán Schumann hangja szólt volna. Az izgalmas előadást méltán fogadta vastaps, melyet az anyai ágon magyar Anderszewski az utolsó – Rondo All’Ungherese – tétel megismétlésén kívül Bartók Három csíkmegyei népdalának előadásával hálált meg.

Infó: A Budapesti Fesztiválzenekar és Piotr Anderszewski, Zeneakadémia, október 28.