Testhorror a múzeumban

Szétszedi, majd újra összerakja az emberi testet Győrffy László, aki rendhagyó helyen, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban állított ki.

„Az orvosi és magyarázó ábrák mindig is megihlettek – mondja Győrffy László képzőművész, aki horrorisztikus képein örömmel bontja szét és rakja össze új formákban az emberi testet. Mostani tárlatának helyszíne, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum éppen ezért remek kiállítótérnek bizonyul, ugyanis a fecskendők, műszerek, sebészeti eszközök és a XVIII. századi anatómiai modellek között Győrffy képei szinte a környezet szerves részévé vállnak. „A Drezdai Higiéniai Múzeum is szívesen fogad be képzőművészeket. Magyarországon még ritka az ilyen eset – mondja a művész.”

Győrffy azonban nemcsak sokkolni és nevettetni kíván, de rákérdez arra, a ma embere miként viszonyul a saját testéhez. A történelem során az emberi test mindig is kiemelt téma volt, mígnem a felvilágosodás korában felvirágzó anatómia arra vállalkozott, hogy feltárja annak teljes felépítését, kiismerje és bemutathatóvá tegye, és a lélek titkához is közelebb jusson. Győrffy alkotásaival pont ezt az optimista hozzáállást kérdőjelezi meg: elbizonytalanítja a befogadót a test és lélek végső megértésének lehetőségével kapcsolatban.

Egy személyes tárgyú festmény is szerepel a kiállításon: 2011-ben Győrffy egy portrét festett meg és ajándékozott barátjának, Nemes Z. Máriónak, amelyen a költő-esztétát mint bonctermi modellt ábrázolta. – Máriót és engem egyszerre fűz össze baráti és munkakapcsolat – mondja Győrffy, aki szerint a Nemes verseiben megjelenő groteszk, a testiséget is kihangsúlyozó világ könnyedén rokonítható a festészetével. A megnyitó kerekasztal-beszélgetésén Nemes elmondta: noha remekül sikerült a portré, még mindig nem tudja, hová akassza otthonában az ajándékot. – Nem biztos, hogy minden reggel önmagam kifordított mását szeretném nézegetni – nevet. A kiállításon viszont nem volt kérdés, hogy a kép hova kerüljön: a preparált szervek fölött tekinthető meg, így mintegy átértelmezi a kiállítási tárgyakat, miközben maguk a preparátumok is hatnak rá.

A kiállítás bizarr képei Nemes szerint poszthumán, vagyis „ember utáni” állapotot mutatnak be. – A kortárs kultúrában egyre több a félelem és a szorongás – magyarázza az esztéta, aki szerint hiába tudunk mind többet az emberről és az őt körülölelő világról, mégis elveszettnek érezzük magunkat a mindennapokban.

Bár Győrffy alkotásai meghökkentőnek tűnnek, groteszk ábrázolásával az alkotó nincs egyedül. A Budapest Horror nevezetű márka alatt képzőművész-társai, Kis Róka Csaba, Verebics Ágnes és Szöllősi Géza alkotásaikkal egyszerre borzongató és fenséges világot ábrázolnak. A 2006-ban bemutatott Taxidermia című filmben például Szöllősi különleges állatpreparációi szerepelnek.

De miért is ne lehetne felemelő és érdekes, ami ronda? A német filozófus, Karl Rosenkranz 1853-ban kiadott A rút esztétikája című művében azt ecseteli: a rút ereje abban rejlik, hogy képes kizökkenteni a befogadót. A rútság tehát nemcsak a szépség ellentéte, hanem önálló erő is. Győrffy ezért nem is szereti, ha a szépség szerint kategorizáljuk az alkotásokat: „Hogy mi a rút és mi a szép? Számomra rendkívül keskeny a határvonal.”