Lendvai Ildikó: Készül az Orbán-csomag?

Október végén két fontos hírről is értesültünk. A jó hírről maga a miniszterelnök tájékoztatott, ahogy ez már csak szokás a jó hírekkel: a kormány „Isten kegyelmének megnyilvánulásából” van hatalmon. Ennek egyenes folyományaként vezetőink makulátlanságának a titka az, hogy „az isteni kegyelem gyengeségünket és erőtlenségünket kipótolta”. Az isteni kegyelemnek ez esetben különösen sokat kellett fáradoznia, mert én magam is hosszan tudnám sorolni a kormányzás tökéletlenségeit. De nem teszem, mert Lánczi Tamás főideológus leleplezte a tamáskodókat: „valójában a miniszterelnökön keresztül a keresztény fundamentumokat támadják”. Ebből is levonható a tanulság: miniszterelnök nevét hiába szájadra ne vedd!

A másik hír nem ennyire örömteli, de talán az isteni kegyelem még ez egyszer bedobja magát. Nem is kormánytagok tudósítottak róla, minden lében kanál újságírók kurkászták ki uniós dokumentumokból, hogy törne le a kezük. Kiderült, hogy hiba csúszott a költségvetési hiány és az államadósság számaiba. Nem annyi az annyi, hanem több. Az Európai Statisztikai Hivatal kiszúrta, hogy a kabinet kicsit ügyeskedett. Az exportot támogató állami Eximbanknak és a Nemzeti Bank alapítványainak a kiadásait kihagyták a költségvetésből, nem számolták bele a hiányba és az annak fedezésére szolgáló államadósságba, mondván, amit ők kezelnek, az már nem állami pénz. Ismét kipróbálták tehát az „elvesztette közpénz jellegét” trükköt, amelyet már a magyar bíróság sem vett be. Az Eurostat kifogása ellen megpróbáltak az ilyen vitákban igazságot tevő szakmai bizottsághoz (CMFB a neve) fordulni, de annak többsége a magyar kormány ellenében döntött. Ha arra gondolunk, hogy az Eximbank néhány jóbarátnak is tett az exporthoz sehogyan sem sorolható szívességet - finanszírozta Vajna tévé-vásárlását és Garancsi Kopaszi gáti terveit, meg arra, hogy mennyi pompázatos ingatlant vásároltak a közpénzből Matolcsyék alapítványai -, mindjárt nem csodálkozunk azon, hogy az átkönyvelés sok száz milliárddal dobja meg a hiányt és az államadósságot. És akkor még a Paks II-höz felveendő hitelekről nem is beszéltünk.

De csak hallgassak: ugyanilyen bajba 2006-ban a mi kormányunk is belefutott. Akkor a sztrádák építésének költségeit számolták el a büdzsé helyett az Állami Autópálya Kezelőnél és a Nemzeti Autópálya Rt-nél. Sőt az első Orbán-kormány sarát is így akarták utólag kimosni: az ő Gripen-vásárlásuk árát egy svéd magáncég közvetítő szerepére hivatkozva sorolták át az állami kiadásokból a piaci szférába. Volt bizonyos jóhiszeműség a dologban, hiszen akadt példa rá, hogy más uniós országnál már elfogadtak hasonló számítást. Nem jött be. A következményekre mindenki emlékszik. Az újraszámolt deficit megugrott, az euro bevezetésének esélye távolabbra tolódott, megszorító „Gyurcsány-csomagra” volt szükség, ami a kormánypártok népszerűségét 2006 nyarára a padlóra vitte. Az őszödi beszéd már csak ráfejelt erre, lehetetlenné téve a feltápászkodást. A Fidesz átkokat szórt, csaló kormányt emlegetett és tarolt az önkormányzati választásokon.

Hogy s hogy nem, az Orbán-kormány nem akart a más kárán tanulni. Pedig az autópálya-ügyet épp a még általuk kinevezett MNB alelnök, Szapáry György sérelmezte az Eurostatnál. Jó közgazdász volt, neki lett igaza, még ha akkor egyesek mérgükben „feljelentőnek” titulálták is. Változnak az idők: akkor még a Fidesz nem volt ilyen érzékeny az ország – úgymond - „rossz hírbe keverésére”, mint manapság, és Brüsszelt sem akarta annyira megállítani. Szapáry mindenesetre az újabb Orbán-kormánytól (jutalmul, vagy sem) washingtoni nagyköveti kinevezést kapott. Nem is akárhogy: mivel a jogszabályban előírt korhatárt addigra túllépte, a kedvéért törvényt módosítottak. Úgy emlékszem, a többi közalkalmazottnak nem volt ilyen szerencséje. Igaz, ilyen érdemei sem.

A Fidesznek tehát alapos ismeretei és tapasztalatai voltak arról, mit kell, mit lehet, és mit nem a költségvetésben és az államadósságban elszámolni. De hát – istenem - kicsit feledékeny. És most Szapáry sem szólt.

Csakhogy ha nincs tovább trükközés, a kiadások máshová dugdosása, akkor kipukkad a lufi: a nagy melldöngetés ellenére ugyanúgy el vagyunk adósodva, mint régen. A kormány szent tehene megdöglött. Azt eddig is tudtuk, hogy az adósság összege évről évre nő, de a lényeg, hogy a növekvő nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya csökkenni látszott. Ám az új számokból most kiderült, hogy az sem. Csak tudnám, mire ment akkor a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdja, a sok új adó, köztük a megsarcolt minimálbéreseké, a rokkantaktól elvett nyugdíj! Még az a szerencse, hogy az átkönyvelést majd csak a választások után lesz muszáj végrehajtani. Na persze, akkor majd helyre kell hozni a galibát, hiánycsökkentő megszorítással. Jöhet az újabb Orbán-csomag. Az a jó, hogy az Alaptörvény igazán rugalmas. Már nem garantálja a nyugdíjat, a társadalombiztosítást, a szociális segítséget. A kormány azon spórol, amin akar. És nem magán meg a barátain akar. Már, ha maradnak. Isten kegyelméből, természetesen.

2017.11.04 07:04

Blöff

Nem tudni, volt-e akár csak egyetlen igaz pillanata is annak a néppárti választmányi ülésnek, ahol végül a Fidesz tagságának felfüggesztéséről döntöttek. Arra viszont nyugodtan föltehetünk egy nagyobb összeget, hogy az Orbán-féle, az utólagos kommunikációban drámainak lefestett végjáték a bohózat kategóriába tartozik. 
„Ott volt a kezemben a Fidesz kilépéséről szóló levél a vita során” - mondta erről a miniszterelnök az Origónak; az idézetet a hirado.hu (a közmédia hírportálja) is átvette, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy rákérdezzenek, mit is tartott a markában a kormányfő. Kilépési nyilatkozatot biztosan nem, hiszen – amint azt a Népszava megírta – a kormánypárt egyetlen illetékes testülete sem hozott döntést sem a kilépésről, sem a bent maradásról, anélkül pedig bármilyen dokumentum legfeljebb annyit ér, amennyit a papír, amire ráírták. 
Tudjuk, hogy Orbán Viktor szereti azonosítani magát a Fidesszel – olykor a nemzettel meg az országgal is -, de ha tényleg valamiféle papír lobogtatásával befolyásolta az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának határozatát, akkor jogi értelemben csupán ügyesen blöffölt. Bár kevéssé valószínű, hogy erre az ügyességre európai párttársai büszkék lesznek, és nekünk, magyar választóknak sincs okunk rá. A trükk körülbelül annyira volt tisztességes, mint az az újabban terjedő csalási forma, amikor rovott múltú autónepperek a megvásárolandó kocsi hűtővizébe fáradt olajat öntve próbálnak árcsökkentő „géphibát” mímelni. 
De korántsem biztos, hogy ez volt az egyetlen, vagy akár a legnagyobb átverés a kérdéses ügyben. Magyarországon egyre többen értik – sőt ez a német közszolgálati tévé Orbán-kabaréjának tanúsága szerint Európában is elég ismert ahhoz, hogy poénokat lehessen felhúzni rá –, hogy a 2010 óta tartó pávatánc lényege: az EU látszatkeménykedések után rendre tudomásul veszi az Orbán-kormánynak az uniós szabályokat meg a magyarok jogait durván sértő húzásait, cserébe az európai (főként német) cégeknek Magyarországon biztosított előnyökért. Az már a mi szegénységi bizonyítványunk, hogy ezt a produkciót a hazai közönségnek gazdasági szabadságharc címmel lehetett eladni. Az úgynevezett uniós alapértékek szempontjából sem érdektelen ugyanakkor, hogy a biznisz a fenti feltételekkel azért működhetett, mert Brüsszelben az Európai Néppárt – Kereszténydemokraták nevű pártcsoport védőernyőt tartott a jogtipró kormány fölé. 
Ezúttal azonban nem az a kérdés, hogy mennyire tartjuk a fenti gyakorlatot gusztusosnak (semennyire), vagy hogy látunk-e érdemi különbséget a Fidesz-EPP összjáték szereplői és mondjuk az újkori gyarmatosítók meg a nekik rabszolgákat eladó afrikai törzsfőnökök morálja között (nem). Hanem az, hogy működik-e az a bizonyos védőernyő most, a Fidesz állítólagos felfüggesztése idején is. Ez a következő hetekben-hónapokban ki fog derülni, sőt vasárnap, amikor Orbán már megint úgy Brüsszelezett, mint aki tudja, hogy kamu az egész, talán már látszott is. Ebben az esetben a néppárt nem áldozat, hanem társtettes a szélhámosságban.
2019.03.26 09:00
Frissítve: 2019.03.26 09:15

Keresztényvédők

A menekültügyi szigorítások mindenkit egyformán érintenek. A keresztényeket ugyanúgy a határon létrehozott tranzitzónába kényszerítik, és ugyanolyan rossz bánásmódban részesítik őket, mint bárki mást. A kormány inkább csak a határokon túl tartja fontosnak a keresztények védelmét – mondta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, amikor már létezett a helyettes államtitkárság, amit a kormány az üldözött keresztények megsegítésére hozott létre.
Idézhetjük akár Gábor György vallásfilozófust is, aki szerint a kormány elvileg nem tehetné meg, hogy preferálja valamelyik vallási irányzatot: az államnak minden üldözöttet kötelessége segíteni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hatalom az itthoni keresztények között is különbséget tesz, akkor még nehezebb erkölcsi talapzatot ácsolni a kormány keresztényvédő buzgalmának.
A különbségtétel ugyanis a politikai lojalitáson alapszik. A baráti felekezetekhez dől a költségvetési támogatás. A renitenskedők viszont pórul járnak. Iványi Gáborék egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hosszú évek óta jogfosztott állapotban kénytelen működni.
A Népszava adatigénylése és kormányrendeletek alapján a kabinet eddig mintegy 5 milliárdot költött az üldözött keresztények (távoli) védelmére. A külügyér Szijjártó Péter korábban bedobta, hogy a vallásuk miatt világszerte meggyilkoltak négyötöde keresztény. Olyan statisztikát, amely alátámasztaná állítását, nem sikerült találnunk. Az üldöztetésnek ráadásul sokféle formája létezik. A nemzetközileg elfogadott definíció szerint „minden olyasmi üldözésnek számít, ami miatt az emberek félnek láthatóan megélni hitüket”.
Senki ne sajnálja azt a pénzt, ami nem bürokráciára vagy kamurendezvényekre megy, hanem valóban háborútól és nélkülözéstől sújtott, földönfutóvá vált emberek helyzetén javít. Minden erre elköltött forint jó célt szolgál. A magyar kormánytól csupán annyit kérünk, hogy a keresztényvédő intézkedésekkel dicsekvő propaganda mögött időnként mutasson valamit a keresztényi szeretetből is.
2019.03.26 09:00
Frissítve: 2019.03.26 09:16