Hompola Krisztina;

önmegvalósítás;társadalmi felelősségvállalás;formatervezés;Pancsa Emese;Szekeres Máté;

2017-11-06 06:45:00

„Adunk és közvetítünk”

Két fiatal alkotó, Pancsa Emese formatervező és Szekeres Máté fotós megtalálta a társadalmi felelősségvállalás és az önmegvalósítás közös halmazát.

Pancsa Emese formatervező mesterszakos hallgató a Metropolitan Egyetemen, ahol Szekeres Máté fotós is tanul. Van elképzelésük és némi tapasztalatuk önmenedzselésről, háttérben maradásról és fontos ügyek képviseletéről is. A művészeti egyetemi hallgatók elsősorban versenyeken tudják megmutatni magukat, produktumaikat és menedzseri képességeiket is. „A diákversenyek legfontosabb pozitívuma, hogy meg tudjuk mérettetni alkotásainkat, azok prezentációját, szövegezésben és vizuális megjelenítésben is – meséli Pancsa Emese, aki szerint ezeken a versenyeken alapvetően nem a vetélkedés a lényeg, hanem a bemutatkozás. „Fantasztikus lehetőség TED X is, ezeken az előadásokon elmeséljük a történetünket, és bemutathatjuk azt, amivel foglalkozunk. És az ezt követő kritikákból rengeteget tudunk tanulni” – egészíti ki Szekeres Máté.

Pancsa Emese a közgazdasági alapdiploma megszerzése után választotta a formatervezést. „A felhasználóbarát megközelítést nemcsak ergonómiai és tervezési szempontból tudom átgondolni: tanultam projektmenedzsmentet, pályázatírást is. Már a tervezett tárgy prototípusánál is figyelembe veszem a gyártástechnológiai szempontokat, végzek piackutatást is” – mondja a formatervező, aki sokak értetlenségét vívta ki pályamódosításával.

A fotósnak, fotóriporternek készülő Szekeres Máté a szervátültetettekről készült fényképsorozatával nyerte el az André Kertész Nagydíjat. „Úgy szeretném megmutatni a világot, ahogy én látom. Az adott pillanatokat dokumentálom, nem feltétlenül úgy, ahogy mások láttatni akarják.”

A vesetranszplantáltakról készített sorozatban akad olyan kép, amelyről azt gondolhatja a néző, hogy alanya talán utólag kevésbé szívesen vállalná a fotót. „Az elején beszéltem nekik a kockázatról, arról, hogy előfordulhat, hogy olyan pillanatokat fényképezek, amelyeket nem szeretnének viszontlátni. De örömmel fogadták és szerették a képeket” – utal a kiszolgáltatottság és a dokumentáló közötti esetleges feszültségre a fotós, aki tudja a választ a szakmáját érintő klasszikus elvi kérdésre: „fényképezni vagy segíteni kell-e a rászorulón” „Ahol segíteni kell, ott segíteni akarok. Ha ehhez el kell dobom a fényképezőgépemet, akkor eldobom. De vannak olyan helyzetek, amelyekben úgy tudok többet és jobban segíteni, hogy csak fotózom.” Szekeres reméli, lesz olyan ember, aki képeiből merít erőt ahhoz, hogy felajánlja szervét, és kockázatot vállaljon az életmentés érdekében.

Nem kevésbé fontos a társadalmi felelősségvállalás Pancsa Emese számára sem. Az Országos Művészeti Diákköri Konferencián díjazott formatervezőt családtörténete sarkallta arra, hogy az egészség és a dizájn kapcsolatát keresse. Többek között a mozgáskorlátozottak és idős emberek mindennapjain szeretne segíteni az általa tervezett tárgyakkal. Az esélyegyenlőségre az Anatomy ülőbútor párossal hívja fel a figyelmet, amelyek kerekesszékek újrahasznosításával készített. Az idősek számára a trOli fantázianevű, hajtásrásegítéses bevásárlótáskát tervezett, TEMPO nevű különleges kerékpárjával pedig a testi-lelki egészség kapcsolatának javítását tűzte ki célul.

A formatervezés csapatmunka. „Egy jó ügy mellé szívesen odaállnak az emberek. Előfordul, hogy elhivatottságból, szeretetből, a munka iránti alázattal állnak mellém a projektjeimben. Nem várnak ellenszolgáltatást, mert hisznek bennük.” Az alkotáshoz időre és türelemre van szükség: „Sokkal fontosabb a minőség annál, hogy előbb kész legyek.” – mondja. Tisztában van azzal, hogy használati tárgyak esetében nemigen ismerjük az alkotó nevét, de ez nem zavarja. „Nagyon szívesen kiállok a kész projektjeim mögül. Az igazi örömöt az jelentené, ha levelet kapnék egy unokától, aki arról ír, hogy a nagymamája sokkal jobban érzi magát azóta, amióta a trOlit használja, mert többször megy vásárolni, találkozik emberekkel. Vagy ha ott állna a TEMPO a jövő munkahelyén, hogy ha valaki elfáradt és ki szeretne lépni a monotonitásból, csak felpattan rá egy fülhallgatóval, és egy kis zenés mozgással rendbe hozhatja a hangulatát és a vérkeringését. Impulzusokat, érzéseket közvetítünk és lehetőségeket adunk. Ez munkál bennünk.”