A vezér ereje

Ma, amikor a morál (kiváltképpen a politikában) romokban hever, a közélet vezetői egyre szemérmetlenebbül és gátlástalanabbul hazudnak szavazóik és potenciális támogatóik képébe. Nincs az az állítás, amelyet az emberek megnyerése érdekében fel ne használnának. Orbán Viktor úgy viselkedik, mint aki már elmozdíthatatlan: magabiztos, s ezt az érzést akarja beplántálni híveibe. A vezér ereje ellenfelei teszetoszaságában rejlik. Ilyen ellenzéket-ellenséget kitalálni sem lehetne, ők vívják meg ugyanis a Fidesz-KDNP helyett a választási harcot. Az atomizált ellenzéknek nincsenek odaadó vezetői, akik ellenségeik legyőzését tekintik igazi céljuknak és nem saját partikuláris győzelmüket.

Balog miniszter ébredése

Balog Zoltán humán miniszter szombaton utasította Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást, egyúttal felhívta az alapítvány figyelmét a felelős működésre. Hogy mikor, hogyan, pontosan mennyi pénz is érkezik majd az bajba jutott ellátó számlájára, arról egyetlen szó sem esik.

A közlemény önmagában is érdekes: olyan, mintha a miniszter nem tudná, hogy nem azért van bajban az egyetlen magyar életvégi ápolást végző civilszervezet, mert Ónodi-Szűcs Zoltán ráült egy zsák pénzre, és ha fene fenét eszik, akkor sem ad belőle senkinek. Vagy mert az Alapítvány eddig felelőtlenül gazdálkodott volna.

Ez az alig rejtett utalás azért is különös, mert 2015-ben ez az alapítvány nyerte el elsőként a Balog miniszter tárcája által életre hívott Semmelweis Garanciavédjegyet. Ezt éppen arra találták ki, hogy világosan jelezzék a potenciális adományozóknak, ide nyugodt szívvel tehetik a pénzüket, jó célra fordítják majd és felelősen gazdálkodnak vele. Mit jelent akkor ez a rosszízű miniszteri sejtetés? Ha jóindulatúak vagyunk, elhisszük: csak annyi történt, hogy Balog miniszter kihívásokkal küzd a tárcája méretét illetően. Túl nagy ez a terület ahhoz, hogy át tudja tekinteni a működését. Ha képes lenne rá, akkor talán a saját egészségügyi államtitkárával is más hangot ütne meg a nyilvánosság előtt. Nem tenne úgy, mintha nem a kormányzat működéséből fakadna, hanem Ónodi-Szűcs Zoltán érzéketlenségének következménye, személyes felelőssége lenne a kialakult helyzet. Valami olyan rossz, amit - különösen így választási kampány idején - a bölcs és emberséges vezető empatikus szavai képesek azonnal jóra fordítani.

Az államtitkárnak nincs pénze. Sőt a mozgástere is igen kicsiny. Még arról is nemzetgazdasági minisztérium hivatalnokai döntenek, hogy adnak-e a súlyos betegek gyógyszer-támogatására pénzt, és ha igen, melyikre mennyit. Így aztán a Hospice Alapítvány támogatása sem rajta múlt, ellenkezőleg, az a magyar kormányok évtizedes adóssága. Mert egyszerűen nem vettek/vesznek tudomást arról, hogy van itt évente 30-35 ezer ember, aki rákban hal meg, és további több tízezer olyan beteg, akit más gyógyíthatatlan kór visz el. Ezek a haldoklók adófizetők voltak, sőt még az utolsó heteikben is azok. Csak már igen rossz érdekérvényesítők. Így aztán a magyar egészségügy egyik legnyomorultabb ágazata a legnagyobb bajban lévők gondozását végző hospice lett.

A Magyar Hospice Alapítvány az egyetlen, felnőttekre szakosodott, életvégi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény, amelyet egy civil szervezet működtet. Tíz államilag finanszírozott helyük van. Egy-egy szabad ágyukra néhány hetet kell várni, a szolgáltatásuk térítésmentes. A gazdálkodásukról az adatok nyilvánosak. Ágyanként naponta körülbelül tízezer forintot fizet nekik a társadalombiztosító, ez azonban a költségeiknek a felét sem fedezi - a többit az alapítványnak kell előteremtenie. Például az egy százalékokból, amelyek felajánlása idén radikálisan visszaesett.

Sejtetésnek itt semmi helye nincsen.

Szerző
Danó Anna

Balog miniszter ébredése

Balog Zoltán humán miniszter szombaton utasította Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást, egyúttal felhívta az alapítvány figyelmét a felelős működésre. Hogy mikor, hogyan, pontosan mennyi pénz is érkezik majd az bajba jutott ellátó számlájára, arról egyetlen szó sem esik.

A közlemény önmagában is érdekes: olyan, mintha a miniszter nem tudná, hogy nem azért van bajban az egyetlen magyar életvégi ápolást végző civilszervezet, mert Ónodi-Szűcs Zoltán ráült egy zsák pénzre, és ha fene fenét eszik, akkor sem ad belőle senkinek. Vagy mert az Alapítvány eddig felelőtlenül gazdálkodott volna.

Ez az alig rejtett utalás azért is különös, mert 2015-ben ez az alapítvány nyerte el elsőként a Balog miniszter tárcája által életre hívott Semmelweis Garanciavédjegyet. Ezt éppen arra találták ki, hogy világosan jelezzék a potenciális adományozóknak, ide nyugodt szívvel tehetik a pénzüket, jó célra fordítják majd és felelősen gazdálkodnak vele. Mit jelent akkor ez a rosszízű miniszteri sejtetés? Ha jóindulatúak vagyunk, elhisszük: csak annyi történt, hogy Balog miniszter kihívásokkal küzd a tárcája méretét illetően. Túl nagy ez a terület ahhoz, hogy át tudja tekinteni a működését. Ha képes lenne rá, akkor talán a saját egészségügyi államtitkárával is más hangot ütne meg a nyilvánosság előtt. Nem tenne úgy, mintha nem a kormányzat működéséből fakadna, hanem Ónodi-Szűcs Zoltán érzéketlenségének következménye, személyes felelőssége lenne a kialakult helyzet. Valami olyan rossz, amit - különösen így választási kampány idején - a bölcs és emberséges vezető empatikus szavai képesek azonnal jóra fordítani.

Az államtitkárnak nincs pénze. Sőt a mozgástere is igen kicsiny. Még arról is nemzetgazdasági minisztérium hivatalnokai döntenek, hogy adnak-e a súlyos betegek gyógyszer-támogatására pénzt, és ha igen, melyikre mennyit. Így aztán a Hospice Alapítvány támogatása sem rajta múlt, ellenkezőleg, az a magyar kormányok évtizedes adóssága. Mert egyszerűen nem vettek/vesznek tudomást arról, hogy van itt évente 30-35 ezer ember, aki rákban hal meg, és további több tízezer olyan beteg, akit más gyógyíthatatlan kór visz el. Ezek a haldoklók adófizetők voltak, sőt még az utolsó heteikben is azok. Csak már igen rossz érdekérvényesítők. Így aztán a magyar egészségügy egyik legnyomorultabb ágazata a legnagyobb bajban lévők gondozását végző hospice lett.

A Magyar Hospice Alapítvány az egyetlen, felnőttekre szakosodott, életvégi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény, amelyet egy civil szervezet működtet. Tíz államilag finanszírozott helyük van. Egy-egy szabad ágyukra néhány hetet kell várni, a szolgáltatásuk térítésmentes. A gazdálkodásukról az adatok nyilvánosak. Ágyanként naponta körülbelül tízezer forintot fizet nekik a társadalombiztosító, ez azonban a költségeiknek a felét sem fedezi - a többit az alapítványnak kell előteremtenie. Például az egy százalékokból, amelyek felajánlása idén radikálisan visszaesett.

Sejtetésnek itt semmi helye nincsen.

Szerző
Danó Anna