Fotó: AFP/Laurent Emmanuel
Igazi, emberpróbáló alkotás a Rodin – Az alkotó. A francia új-hullám régóta hallgató rendezője, Jacques Doillon kegyetlen a nézőivel: két órán keresztül látjuk, hogy Rodin – Vincent Lindon amúgy szuggesztív alakításában - próbál alkotni, beszélni és rajongani Camille Claudelért. Doillon filmnyelve olyan, mint egy szobor, noha mozgóképes mű, a statikusság generálta atmoszféra pedig az unalom különböző fázisait táplálja. A film világpremierjén, az idei Cannes-i fesztiválon, csak úgy menekültek az emberek a vetítésről. Egyszóval: nem tudok másra gondolni, mint egy pazarul sikerült provokációra. Egy olyan művészi alkotásra, mely a mai kor nézőinek kvázi befogadhatatlan.
„Nem szeretem a manapság készült filmeket, az egész úgynevezett mozgóképes művészet olyan, mint egy gyorsvonat. A reklámok térnyerése óta túl sok a mozgás a művekben. Nincs idő, az akció elveszi a nézőtől az intellektuális gondolkodás lehetőségét. A szórakoztatás, mint a filmkészítés célja, számomra elfogadhatatlan – válaszolta Jacques Doillon lapunknak arra a kissé arcátlan kérdésére, hogy mégis kinek készítette filmjét. Szavai szerint az utóbbi ötven évben az európai kultúra semmit nem fejlődött. Doillon szinte kikérte magának azt a felvetésemet, hogy Rodin című műve egyfajta provokáció lenne, mivel a provokáció szerinte az úgynevezett kommersz filmek, illetve maga az ipar létezése. Felháborítónak tartja, hogy manapság mindenki véleményt mond egy-egy alkotói folyamat során, mintha a rendező folyamatos közvélemény-kutatásnak lenne kitéve, amelynek a célja minden egyediség kiirtása. Szavai szerint, régen bezzeg Flaubert egyedül írt, Picasso egyedül festett – ekkor tudtak remekművek születni és véleménye szerint a filmrendezőt is békén kéne hagyni, miközben alkot.
„Ha nincs arra szükség, hogy egy filmben elmélyedjünk, akkor kezdjük azzal, hogy dobjuk ki Godard életművét, illetve az összes többi olyan rendezőét, aki hasonló szinten gondolkodik a művészeti alkotásról„ – húzta alá a véleményét Doillon.
Ami azt illeti, sokan azonnal kukáznák Doillon Rodin-moziját. Többek között a vezető brit kritikus, Peter Bradshow, aki gyötrelmesen rossz filmnek titulálta, és azt javasolta a rendezőnek, hogy üljön le és gondolkozzon el azon, mit rakott fel a vászonra – ilyen hangvétel nagyon ritka az angolszász sajtóban. A kritikusok emlegetése különösen lendületbe hozta Doillont, aki elárulta: a második filmje óta nem olvassa a kritikákat – azaz a hetvenes évek közepétől – mivel ész nélkül ítélnek el vagy éppen istenítenek rendezőket. Azt is elmesélte, hogy Franciaországban az a divat, hogy egy-egy lehúzó cikk után a rendező meghívja vacsorázni a kritikust, aki attól fogva sokkal kedvesebb lesz. Erre azonban ő sosem volt hajlandó. Azaz egyszer majdnem. Egy régebbi filmje kapcsán írt rosszindulatú írás „debil” szerzőjét akarta felkeresni évekkel később, amikor megtudta, hogy az újságíró meghalt.
„Épp azért nem olvasok kritikákat, mert a szerzőik úgyis meghalnak” – summázta mosolyogva a véleményét Jacques Doillon.
Tegyük hozzá: előbb-utóbb a rendezők is.
A nap szerelmese: Vincent Van Gogh életéről készült felkavaró és emocionális mű Vincente Minelli és George Cukor rendezésében
Andrej Rubljov: Andrej Tarkovszkij klasszikusa az orosz ikonfestőről
Kijárat az ajándékbolton át: Banksy, a bristoli falfirkász, aki a világ legtöbbre taksált köztéri művészévé nőtt filmje Banksyről
Éjjeli őrjárat: Peter Greenaway művének középpontjában Rembrandt egyik leghíresebb festményének, az Éjjeli őrjáratnak a születését fejti meg.
Camille Claudel: talán a legjobb életrajzi mű Claudelről. Rodint Gérard Depardieu alakítja.