„Hinnem kell a játékosokban, nekik meg bennem”

Borsos Vilmos, a Balmazújváros novemberben ötvenéves kapusedzője nem tart haragot, az alázatos, kitartó munkában, meg abban hisz, hogy nem kell minden labdára vetődni.

- Nyár óta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő kapusedzője, azé az élvonalbeli csapaté, amelyet kiesőként könyveltek el. A kapusok irányítójaként lát esélyt arra, hogy bent maradjanak a bajnokságban?

- Valóban Balmazújvárosnak vannak a legkisebb anyagi lehetőségei a hazai mezőnyben, viszont nagyon lelkes kis közösségbe csöppentünk bele az edzőtársaimmal. A srácaimban megvan az elhivatottság, az alázat, pedig sokszor ez hiányzik a magyar futballból. Az edzésekkel szakmailag sikerült úgy felkészíteni a csapatot, hogy egyetlen ellenfél sem jelent akadályt: bizonyítottuk, hogy sem a Videoton, sem a Vasas, sem a Kispest ellen nincs félnivalónk.

- A 32-szeres válogatott Horváth Ferenc, a Balmaz új vezetőedzője miért jelentett garanciát a profi munkára?

- Dolgoztunk együtt a Szigetszentmiklósi TK-nál, ahol szintén vezetőedzőként tevékenykedett. A közös munkánk akkor is remekül működött. Amikor nyáron megkérdezte, lenne- e kedvem újra vele dolgozni, már nem voltam a Nyíregyháza Spartacus FC-nél, megérte átgondolnom az ajánlatát. Miután találkoztam Tiba István klubelnökkel, világos lett, hogy a céljaik számomra nagyon szimpatikusak.

- Lakhelyéről, Szigetszentmiklósról a hajdú-bihari város 240 kilométerre esik. Több labdarúgóval ellentétben Ön nem panaszkodik a nagy távolság legyűrése miatt?

- Ez velejárója a szakmának, így az, hogy a nyakunkba kell venni az országot, nekem és a játékosainknak nem gond. A szürke aszfalt számunkra kifejezetten ismerős. Egyébként a héten háromszor itthon is előfordulok, mert aktívan részt veszek a miklósi kapusképzésben. Szerencsére sok helyi és környékbeli kisgyerekkel foglalkozhatok, nekik sem szeretnék csalódást okozni.

- A hónap közepén 50. születésnapját ünnepli. Kapusedzőként hogyan látja, van limit az élvonalbeli kapusoknál?

- Koszta János kapusedző kollégám a tavalyi szezonban, ötvennyolc évesen még védett megyei egyes szinten. Király Gábor pedig prototípusa a negyven felett is profi kapusnak, szerintem ma is megállná a helyét Európa bármelyik bajnokságában, ezt mutatja a magyar meccseken mutatott parádés szerepvállalása is. Hasonlóan az olasz Dino Zoff, aki a ’82-es vb-n negyvenévesen lett világbajnok. A kapusok a legszerencsésebbek ebben a sportban, hiszen esetükben kevesebb a testi kontaktus, a sérülésveszély.

- Az Ön kapus pályafutását 1995-ben egy olyan lábsérülés törte derékba, amelyet Szűcs Lajos kapustársa okozott. Mi történt pontosan?

- Mindketten az Újpest csapatában játszottunk azon a hétfői napon, amikor egy edzésen, egymás közötti játékban mindketten kint voltunk a mezőnyben. Volt egy labda, amit megtoltam, azt gondoltam, hogy összerúgunk, viszont ő rosszul számította ki a labda találkozási pontját, így feljebb rúgott – a talpa eltalálta a sípcsontomat, s mivel nem volt rajtam sípcsontvédő, törés lett a vége. Ez a kapus-karrierem végét jelentette.

- Tartják ma a kapcsolatot?

- Nem, de nem haragszom rá. Ez egy olyan összecsapás volt, amely minden meccsen előfordul.

- Foglalkoztatja még az ígéretes kapuspálya romba dőlése?

- Mivel a karrierem valóban nem indult rosszul, nyilván bántott a dolog, de szerintem nincsenek véletlenek. A sérülés új perspektívát nyitott, amiatt kezdtem el kitanulni az edzősködést. Nem akartam, hogy olyan kapus vagy kapusedző legyek, akire legyintenek, így elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a kétéves labdarúgó-edzői kurzust, majd ezt a komplex képzést a B, az A licenc, végül a kapus licenc megszerzése követte. A prót nem hiszem, hogy le kellene tennem, nincsenek vezetőedzői ambícióim.

- Kapusedzőként van esetleg kapusedző példaképe?

- Konkrét személy nincs, inkább ars poeticáról beszélhetek: hiszek a munkámban. Hiszek a dinamikusabb lábmunkában, abban, hogy nem biztos, hogy vetődni kell minden labdára, a lövés odalépéssel is hárítható. A mostani kapusedző-képzésben jelentősen megnőtt a láb szerepe, a kapusmozgások hatvan százaléka inkább lábbal, mint kézzel történik. Az edzőség valóban a hitre épül, ezt fontos kimondani. Hinnem kell a játékosokban, nekik meg bennem. Általában a kapusaimmal apa-fiú leosztásban dolgozunk. Az, hogy jó szívvel gondolnak rám, vagy az, hogy évek múltán ugyanott tudjuk felvenni a fonalat, ahol abbahagytuk, több mindennél. Egyébként a kapusedzők társadalma talán a legösszetartóbb a labdarúgásban.