Kádár János;
Szerintem;Kerényi Miklós Máté;
2017-11-11 07:27:00
Míg a Népszava november 9-i számában a Kerényi Miklós Mátéval készített interjú egyértelmű különbséget tesz a sokszor kiszolgáltatott helyzetben levő munkatársakkal szembeni atrocitások különböző kategóriái között, az ugyanezzel a témával foglalkozó publicisztika összemossa ezeket. Pedig véleményem szerint nagyon világosan ki kell jelölni a határokat a nem szívesen fogadott udvarlás, a zaklatás és az erőszak között. Míg Marton László esete egyértelmű zaklatás, amelyet a hatalommal való visszaélés súlyosbít, addig Kerényit leginkább az emberi méltóság megsértésével lehetne megvádolni. Hozzátéve – bár el nem fogadva –, hogy ez számos világhírű rendező esetében is a rendezői munka bevált eszköze. Sokszor éppen az érintett színész hálásan nyilatkozott, hogy a rendező fizikailag és lelkileg valósággal összetörte, hogy aztán a maga kedvére rakhassa össze őt... Tudomásul kell vennünk, hogy az alkotói és magánemberi minőség bizony nagyon eltérhet egymástól, és nem tartom szerencsésnek egy ember alkotásait negligálni magánemberi gyengeségei vagy akár bűnei miatt. Ezen az alapon lerombolhatnánk Le Corbusier épületeit, bezúzhatnánk Furtwangler vagy Karajan lemezeit, kiseprűzhetnénk az irodalomból Knut Hamsun és Ezra Pound műveit, leparancsolhatnánk a filmvászonról Polanskit, és így tovább. Ne legyünk elnézőek az elkövetett bűnökkel és elkövetőikkel szemben, de tiszteljük az érintett személyek alkotásait. Hiszen azok akkor is kultúránk sokszor maradandó értékei, ha alkotójuk magánemberként könnyűnek találtatott.