Merkel nélkül nincs Európa

A lehető legrosszabb forgatókönyvvel zárultak a német koalíciós egyeztetések: nem sikerült dűlőre jutnia a CDU/CSU-nak, a liberálisoknak és a Zöldeknek a közös kormányzásról. Ha ez az EU bármely más tagországában történt volna, csak legyintenénk rá, mondván, az Uniót addig úgysem fenyegeti veszély, amíg Berlinben stabilitás van, hiszen bármilyen rendkívüli helyzet adódik, Angela Merkel úgyis megoldja.

Most azonban az sem biztos, hogy ő lesz Németország kancellárja. Az Unió jövője szempontjából ez drámai hír. Merkelnek köszönhető, hogy az EU-nak sikerült átvészelnie a pénzügyi és gazdasági válságot, ő tartotta egyben az euróövezetet a mediterrán országok csődközeli helyzete után, a menekültkérdést is sikerült kezelnie egy teljesen reménytelennek látszó helyzetben, amikor majdnem kétmillióan árasztották el Németországot. A német kancellár az egyetlen, aki nemcsak Emmanuel Macron francia elnök EU-t érintő felvetéseire nyitott, de a közép-európai lázadókkal is képes szót érteni.

Angela Merkel nélkül jelenleg szinte el sem tudjuk képzelni az egységes Európát.

Azért is meglepetés, ami Berlinben történt, mert a második világháború óta Németországban a politikai kultúra olyan magas foka alakult ki, amiről mi legfeljebb álmodozhatunk. A pártok mindig képesek voltak a saját érdekeik elé helyezni az országét, Európáét. Ez a korábbi német koalíciós tárgyalások során is egyfajta íratlan szabály volt.

Ezt a tradíciót rúgta fel az FDP. A liberális politikai erő kivonult a koalíciós tárgyalásokról, elnöke, Christian Lindner pedig elsőként tájékoztatta az újságírókat a megbeszélések kudarcáról, meg sem várva a többi pártvezetőt. Addig érthető az FDP viselkedése, hogy négy éves „száműzetés” után tért vissza a Bundestagba, így most olyan feltételeket akart teremteni esetleges koalíciós részvétele esetére, hogy a következő választáson se essen ki a törvényhozásból. Lindner azonban kezdettől fogva idegesítette tárgyalópartereit egyénieskedő stílusával, és egyre erősebb a gyanú, hogy sosem akarta igazán a Jamaica-koalíciót. A politikust az is zavarhatta, hogy az FDP legnagyobb politikai riválisa, a Zöldek sokkal több érettséget tanúsítottak a megbeszélések során, s valóban komoly engedményekre is készek lettek volna azért, hogy létrejöjjön Angela Merkel negyedik kormánya.

Nem tudni, mi jár most Lindner fejében. Akár az, hogy egy kisebbségi kormányban – a Zöldek nélkül – részt vesz az uniópártokkal, akár az, hogy előrehozott választás legyen Németországban, az kizárólag felelőtlenségként értelmezhető. Így ő válhat az egységes Európa sírásójává.

A kudarc roppant kellemetlen az SPD számára, amely csak rosszul jöhet ki a helyzetből. Ha továbbra is elutasítja a nagykoalíciós részvételt, azzal vádolhatják, az FDP „cinkosa” abban az értelemben, hogy hozzájárul a politikai instabilitáshoz. Ha viszont mégis folytatja az eddigi nagykoalíciót, az a szociáldemokrata választók további lemorzsolódáshoz vezethet.

Merkel talán eddigi legnagyobb politikai küzdelme előtt áll. De mindannyiunk érdeke, hogy sikerrel vegye ezt az akadályt is.