Meghalt Bohus Zoltán

Publikálás dátuma
2017.11.23 11:00
Fotó: Shutterstock
Fotó: /
Elhunyt életének 76. évében Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tájékoztatott a köztestület.
Forrás: nemzetmuvesze.hu

Forrás: nemzetmuvesze.hu

A közlés szerint a csütörtökön elhunyt alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Bohus Zoltán 1941. december 21-én született Endrődön, a család 1948-ban Békéscsabára költözött, ahol 1956 és 1960 között a Rózsa Ferenc Gimnáziumban tanult és tett érettségi vizsgát. 1961 és 1966 között végezte el a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakát Z. Gács György tanítványaként, majd önálló művészként dolgozott. Budapesten rendezte be műtermét a Százados úti művésztelepen.

Művészi munkásságát végigkísérte a művészpedagógusi tevékenység, amely során üvegművész-nemzedékeket indított útjára: 1966 és 2010 között a Magyar Iparművészeti Főiskola, majd az egyetem, később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanáraként tevékenykedett, ahol 1993 és 1996 között a szilikát tanszék tanszékvezetője, 1996 és 2010 között az üveg szak vezetője volt.

1970-ben házasságot kötött Lugossy Mária (1950-2012) ötvös-, szobrász-, üveg- és éremművésszel, pályafutásuk és életművük egyedülálló értéket képvisel a magyar kortársművészetben.

Bohus Zoltán kezdetben zománc- és ötvösművészettel, szobrászati feladatok megoldásával foglalkozott, részt vett ezen művészeti ágazatok hazai és külföldi kiállításain, szobrászati alkotótelepeken dolgozott, néhány állami megbízásra készült munkát valósított meg - olvasható az MMA közleményében.

Az 1970-es évek közepén fordul érdeklődése az üveg felé, de akkor még számos fémszobrászati alkotás is született műhelyében: elsősorban a csillogó, fényes krómacél-lemezt munkálta meg. Üvegművészeti munkássága révén a nemzetközi áramlatokkal párhuzamosan a magyar üvegművészet új ágazata bontakozott ki: az elődök (a két szobrászművész, Vilt Tibor és Schaár Erzsébet), valamint a számos alkotóterületen dolgozó Z. Gács György tevékenysége nyomán néhány kortársával (Buczkó György, Kertészfi Ágnes, Lugossy Mária, Mészáros Mari) az üveg plasztikai alkalmazása, az autonóm üvegműtárgyak előtt nyitotta meg a kaput.

Mint az összegzés felidézi, különleges technikaalkalmazásával - amelynek alapja a hideg üveg ragasztásos, fémgőzöléses,csiszolásos, polírozásos megmunkálása, illetve megformálása - már a múlt század hetvenes-nyolcvanas évtized fordulója óta a nemzetközi üvegművészetben is figyelmet keltett. Bohus Zoltán alkotásai - amelyek különleges térbeli megjelenését a fény, illetve a szín és a transzparencia teszi különössé és sejtelmessé - mind az európai, mind a tengerentúli üvegművészeti kiállítások rendszeres résztvevőivé váltak. Hazai és külföldi bemutatkozásainak szakmai rangját számos elismerés, díj fémjelzi, műveit a világ legrangosabb iparművészeti, illetve üvegművészeti gyűjteményei vásárolták meg.

Köztéri alkotásai közül az egyik legismertebb a még most is látható Nagymező utcai egykori nemzetközi vasúti jegyiroda krómacél domborműve, melyet 1974-ben alkotott, valamint a Csiky Tiborral közösen 1976-ban készített, szintén krómacél dombormű, mely az egykori Belvárosi Távbeszélőközpont homlokzatát díszítette 2016 decemberéig.

Művészetét számos kritika, elemzés, tanulmány dokumentálta: a mintegy öt évtized alatt megjelent közlemények bőséges sorozata mellett számos katalógus tárgyalja és ismerteti munkásságát, míg átfogó jelleggel a 2009-ben megjelent, a Geopen Kiadó gondozásában kiadott, Nagy T. Katalin tanulmányával kísért reprezentatív album foglalja össze művészetét.

Bohus Zoltán 1984-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1991-ben a pécsi kisplasztikai biennále nagydíját kapta, majd 1997-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. 2014-ben kapta meg a Kossuth-díjat, ugyanabban az évben a nemzet művészévé választották.

Szerző
2017.11.23 11:00

Sátor határok nélkül - A változás szele a Szigeten

Publikálás dátuma
2018.08.13 14:00

Fotó: / Draskovics Ádám
A Sátor határok nélkül különös kulturális, társadalmi látleletet ad, csak tőlünk függ, mire vagyunk éppen nyitottak.
Egyenlő oktatást mindenkinek; elfogadó, toleráns, együttérző társadalmat; olyan világot, ahol az emberek hallgatnak egymásra, jobb politikai rendszert Magyarországnak; szólásszabadságot – ehhez hasonló üzenetek záporoznak a Sziget Fesztivál egyik kívánságfalán, a Sátor határok nélkül oldalára kifüggesztve. A molinó könnyen beleillik az idei rendezvény tematikájába, ugyanis a hívószó a Love Revolution, a “Szeretet forradalma”. Ennek jegyében talán a korábbi éveknél is nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi összefogás és a szemléletformálásra irányuló projektek. A békére való törekvés, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, a különbségek helyett a hasonlóságok hangsúlyozása, a befogadás és az elfogadás, mind-mind egyaránt jelentősek. A Sátor határok nélkül egyike azon projekteknek, amelyek már az elmúlt években is e célok elérésére törekedtek. A budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Musée national de l’histoire de l’immigration (Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum) három éve közösen foglalja el a területet, amelyben idén vendégül látnak más szervezeteket is, a Causa Creations számítógépes játékokat készítő stúdiót, Terre des hommes gyermekjogi szervezetet, és az UNICEF Magyarországot. Továbbá a #Living2gether nevű, bevándorlással foglalkozó kampányhoz kapcsolódó beszélgetések is itt kapnak helyet a gombócfőzés, vagy a mézeskalácsszív-készítés mellett. A sátor egy lakóház mintájára konyhából, hálószobából, öltözködőből áll, s e tematika mentén az érdeklődők magyarországi viseleteket próbálhatnak, vagy a regionális szokásokkal ismerkedhetnek. Mindezt különféle néphagyományokat, a migrációhoz, kivándorláshoz kapcsolódó történeteket, gyerekjogi adatokat bemutató tájékoztatók keretezik. E kavalkádból úgy tűnhet, a szervezők túl sokra vállalkoztak, ennyi mindent nem képes befogadni a néző egyetlen nap, vagy a fesztivál méreteit és kínálatát tekintve, fél-egy óra alatt. A cél azonban nem is ez, sokkal inkább, hogy bepillantást nyerjünk más kultúrákba, belekóstoljunk eltérő ízvilágokba, közelebbről tapasztaljunk meg idegen élethelyzeteket.
Az egymásra való odafigyelés első lépése pedig talán a mély, őszinte beszélgetésekben, a határokon, nyelveken átívelő kommunikációban rejlik. A sátor falára kifüggesztett, már említett „Arról álmodom…” molinó mellett helyet kapott egy világtérkép is, amelyen az emberek megjelölhetik mekkora távolság választja el őket a szeretteiktől. A rövidebb-hosszabb színes vonalakat rajzolókkal beszélgetvén kiderült, bár ők is fontosnak tartják a közös erőfeszítéseket, mégis van, aki a politikai rugalmatlanságban látja a fő problémát. Egy német fiatal szerint lassú és nehézkes az a rendszer, amellyel országa, és Európa befogadja a menekülteket. Úgy véli, minden ország közt egyenlő mértékben kellene elosztani az embereket. Egy fiatal lány azt is hangsúlyozta, hogy a szabadság mindenkit megillet, jogunk van ahhoz, hogy eldönthessük, hol szeretnénk élni. Ír fiatalok is hasonlóan vélekedtek, ugyanakkor kiemelték a jelenlegi menekültválsággal kapcsolatban, hogy érthető az is, hogy sok országban, például a németeknél, nehéz helyzet alakult ki a menekültek magas száma miatt. A térkép előtt álldogáló, Etiópától Spanyolországig piros vonalt rajzoló spanyol édesanyához, és örökbefogadott etióp kislányához lépvén is sajátos véleményekkel találkoztam. A középkorú nő elmesélte, bár ő spanyol születésű, kislányát gyakran érik negatív tapasztalatok az iskolában, egyes szülők például nem szívesen engedik át játszani hozzájuk a gyerekeiket. Szerinte a különféle Spanyolországban élő közösségek épp úgy megosztottak, mintha nem is egymás mellett, hanem egymás ellen kellene leélniük az életüket. Ő is úgy hiszi, hogy minden az oktatásban gyökerezik, ha ott egyenlő esélyekkel indulnának az emberek, minden probléma megoldható lenne.- Nem a politikusoktól kell várni a segítséget, nekünk kell segíteni egymást - mondta. Bár úgy látja, a változás épp csak elkezdődött, minden embernek apró lépéseket kellene tennie. A kislánya mindig szorongva kérdezi tőle, miért áll meg minden utcán fekvő embernél – mesélte nevetve, hozzátéve, szerinte ez is egyféle megoldás. - Két jó szó, egy kérdés arról, hogy hogy van az illető, vagy egy könnyed beszélgetés – senkinek sem árt, de az utcán lévő is embernek érzi magát tőle - említette. Beszélgetésünkbe néha számomra idegen szavak is keveredtek, hol franciául, hol spanyolul szólalt meg, egy-egy gesztusa közben hozzámért, miközben fél szemmel a kislányát figyelte, aki közben elszaladt gombócot készíteni. Így is tökéletesen megértettük egymást, s egy pillanatra talán mindketten hittünk abban, hogy nincs is olyan messze az a változás.
2018.08.13 14:00
Frissítve: 2018.08.13 14:00

Punkok és dívák – bóklászás a Nagyszínpadon túl

Publikálás dátuma
2018.08.13 12:16

Fotó: Rockstar Photographers/
A Szigeten megéri túrázni: könnyen előfordulhat, hogy a legjobb koncertélménbe meglepetésszerűen jön velünk szembe.
Ehhez néha szerencse is kell, hiszen, ha nem tűz a nap a Kaleo koncertjén a Nagyaszínpad előtt, akkor nem nézek egy árnyékosabb helyen lévő alternatívát, mert ez az izlandi blues rock banda igazi Nagyszínpadra való gig volt. A frontemberük, JJ Julius Son természetszerűen töltötte be a teret, az énekhangjáról nem is beszélve és a kedvéért még sokan a gutaütést is vállalták a vasárnap délutáni tikkasztó hőségben. 
De, a minden jónál lehet jobb is gondolat akkor jutott az eszembe, amikor betértem az A38 sátorba a Slaves nevű punk-rock duó produkciójára. Laurie Vincent (gitár, ének) and Isaac Holman (dob, ének) nótái kapcsán nem kell túl sok szofisztikáltságra számítani, dallamosan zajosak és enerváltak, ahogy azt az igazi punkoktól el lehet várni. Élőben pedig, hogy is fogalmazzuk meg: kettő, igazi, belevaló suttyót láttunk, akik frontálisan nyomták a nyersességet. Holman vagy több tucat dobverőt vert szét izomból, miközben olyan erővel dobta be magét minden nótába, hogy aggódtam, nehogy agyvérzést kapjon. Vincent a „művész” a csapatban, úgy nyúzza a gitárját, hogy azt még Sid Vicious is megkönnyezné. Ez a két pasi olyan „zajt” és bulit rendezett, hogy nagy, látványos és költséges show-val készülő headlinerek látták volna, akkor sírva mentek volna haza. Az idei Szigeten eddig ez volt az első olyan koncert, ahol azt éreztem, nem műsort, hanem elementáris zenélést látok. Ezt egyébként lelkes keménymag masszív pogózással hálálta meg, ők igazi rajongóknak tűntek, persze, csupa angol – talán ez az egész nem volt véletlen, hiszen idén kimagaslóan sokan érkeztek a Szigetre az Egyesült királyságból.  
Ez utóbbi lehet arra a válasz, hogy mit keresett a Liam Gallagher. Foghíjasan gyűltek össze a produkcióra, mely egyébként némi meglepetésre nem szólókarrier nótáit gyűjtötte össze, hanem inkább egy Oasis emlékkoncert volt egy fáradt rockn’n roll csillagtól. Gallagher szemmel láthatóan nem volt formában, éneklés helyett nem egyszer ordításra váltott, ami azért több mint kiábrándító volt. Talán csak az utolsó előtti dalnál, a Wonderwall-nál (mi másnál...) volt érezhető a kapcsolat a színpad és a közönség között. Egyszóval, Gallagher most csak a statisztikát javította... 
Az est fő nagyszínpados fellépője, a csupán huszonkét éves Dua Lipa viszont hozta azt, ami egy nagybetűs popsztártól elvárható. Elképesztő nagy tömeget vonzott a nagyszínpad elé az énekesnő, és már az első nótával, a Blow Your Mind-al jelezte, hogy ő most megugorja a szintet – elvégre pályafutása első nagy fesztivál headliner bemutatkozása volt a Sziget. Annak ellenére, hogy Dua Lipának még nincs annyi slágere és pazar nótája, hogy kitöltsön egy másfél órás show-t, mielőtt elnyomna a New Rules-t, mindent megtett, hogy ennek még a nyomát se érezzük. Táncolt, ugrált, tombolt, de ami ennél sokkal fontosabb: tisztán énekelt. Nem merült fel egy pillanatra sem, hogy playbackelne – ez pedig manapság nagy szó a popszakmában. Egyértelmű, hogy a pristinai születésű énekesnő épp az álomszerű karrierje egyik fontos lépése volt a Sziget fellépés. Ez pedig nagy szó, mert az idei fesztiválon meghökkentően sokan – főleg dívák – véreztek ezen a bizonyos nagyszínpadon.  
Ha pedig a nagy tehetségekről van szó, hadd utaljak vissza egy szintén huszonkét éves énekesnőre: a norvég Aurora Aksnes szombaton lépett fel az A38 sátorban. Ő már ráadásul visszatérő a Szigeten, de ami igazából fontos, hogy igazi átváltozó művész. A nóták között cincogó hangon, meghatódva köszönte meg az érdeklődést, majd amikor a táncosaival rázendített, egészen átalakult, mind orgánumban, mind személyiségben. Stílusosan, nagyotmondással jellemezném őt: megvan az új Björk!
2018.08.13 12:16