- Annak idején egy újság hirdetése miatt jelentkezett a klubhoz. De miért éppen a Vasas?
- Az 1964-es spanyolországi EB meghatározó élmény volt számomra. Láthattam Mészöly Kálmánt, majd Farkas Jánost játszani. Akkora hatással volt rám a játékuk és az eredményességük, hogy úgy éreztem, a Vasas lehet az én otthonom. Akkoriban a klub több alkalommal is bajnokságot nyert, s egy kisgyereknek ez hatalmas ösztönzés. Az elírásokkal ellentétben (1969-et említ a közvélemény - a szerk.) 1967. május 15-én igazoltak le hivatalosan, így már 50 éve annak, hogy a Vasashoz kerültem.
- Aztán az ificsapatból egyből a felnőttekhez került. Mi volt az oka annak, hogy kimaradt a kettő közti utánpótlásból?
- Szerencsém volt, mert 16 éves koromban a mi ificsapatunk volt a magyar válogatott edzőpartnere egy felkészülés során. Abban az időben kerültem fel az ifi I-be, a válogatott kapitánya pedig Illovszky Rudolf volt. Azon a meccsen 6-2-re nyertek, de a két kapott góljukat én szereztem. A meccs után Rudi bácsi gratulált, majd bíztatott, hogy rövidesen találkozunk.
- Páratlan volt, ahogy zsebkendőnyi területen tudott cselezni. Begyakorolt mozdulatsor volt ez?
- Abszolút nem. Ez ösztönös volt, egy ilyen megmozdulás az ember zsigereiben van. Kell azonban hozzá a gyors helyzetfelismerés is, ebben valóban átlagon felüli voltam. Igazán jól 18 éves koromtól 21-22 esztendős koromig játszottam, majd jöttek új instrukciók, amelyeket én követtem, ez pedig az egyéniségem rovására ment.
- Itthon mindvégig a Vasast erősítette, de hívták más klubok is?
- Tárgyaltam több fővárosi csapattal, főleg azokkal, amelyek ellen jól ment a játék, de végül maradtam. Most azt mondom, örülök, hogy így döntöttem, így teljes az én történetem. A hűség nagyon fontos, és nem kis dolog a Vasashoz tartozni, a világon az egyik valaha létező legeredményesebb klub, minden sportszakágat beleértve.
- Edzője volt Illovszky Rudolf, illetve szövetségi kapitánya Baróti Lajos, Lakat Károly és Mészöly. Milyen tanárok voltak?
- Kevesen mondhatják el pályafutásuk során, hogy együtt dolgozhattak velük, meg Mezeivel, Bundzsákkal, Kovács Ferenccel, Kárpáti Bélával, az ifiválogatottnál Várhidi Pállal, Dalnoki Jenővel. Pontosan emlékszem, mennyi mindenben segítettek. Emberileg és szakmailag is nagyszerű emberek voltak mind, Rudi bácsi esküvői tanúm is volt, édesapám mellett ő is nagy hatással volt rám.
- A Vasasban 320 - bajnoki, kupa-, valamint nemzetközi - mérkőzésen 120 gól a mérlege. Elégedett a pályafutásával?
- Azt szokták mondani, hogy a szeretet az egyik legfontosabb dolog. Az, hogy ezekkel az emberekkel együtt dolgozhattam, és a szurkolóktól is hatalmas szeretetet kaptam, igazán nagyszerű. Nem a gólokra emlékezem igazán, hanem arra, mennyi csodálatos szakemberrel és labdarúgóval dolgoztam együtt. Elégedett lehetek, úgy gondolom, kerek egész volt az én történetem.
- A legtöbben az aktív évek után az edzői pályát választják, Ön mégis másként tett. Miért?
- Szerintem ezt úgy a legeredményesebb művelni, ha valaki sokszor volt válogatott. Rögös útnak éreztem, s a jogi pálya is nagyon érdekelt. A szűkebb családi körömben összesen 11-en vagyunk jogászok, s a felmenőim között is volt bíró a családban. Valahol picit evidens is volt ez.
- Jogászként mennyire fontos az életében a futball?
- Nem csak a sportban tevékenykedem a jogi pályán, de a futball valóban a mai napig fontos számomra. Örömmel tölt el például az úgynevezett Válogatottak Klubja, ahol negyedévente 60-70 labdarúgó összegyűlik, Göröcstől Dunain át, a fiatalokig. Beszélgetünk, közös érdemi időt töltünk el, s itt is jogilag tevékenykedem, segítünk mindenkinek, amiben tudunk.
- Korábbi klubja nemrég a másodosztályból feljutva a tavalyi szezonban bronzérmes lett. Hogyan élte meg az eseményeket?
- A legtöbb hazai mérkőzésen igyekszem jelen lenni. A Vasast annak idején teátrálisan eltemették, ahhoz képest csoda volt, hogy korábban a másodosztályban szerepeltünk, majd milyen teljesítményt hozott létre a csapat. Örültem az eredményeknek, elégedett azonban nem vagyok, mert a futball több mint eredmény, azt kell értékelni, hogy a Vasas jelen van.
- Hogyan telnek a mindennapjai? Tervez mostanában valamit?
- Harmóniában élek, kiegyensúlyozott a munkám, s örömet szerez a labdarúgás, péntekenként például Budaörsön játszom a barátokkal. Két lányom van, ők is mindketten jogászok, de tehetségesek a színház-szakmában, és költő-író emberek. Ügyvédként harminc éve dolgozom, s még egy pár évig szeretnék is. Szeretném már látni az új Vasas Stadiont, nézőkkel tele, izgalmas játék fényében, mert nem a jó futballt kell szeretni, hanem a futball egészét. Az életemet pedig a szerint élem, hogy minden napnak örülni kell, mert bizony, csak így érdemes.