Gyerekként még hallottam a német katonadalt. Így kezdődött: „Minden elmúlik egyszer, minden véget ér.” A pesti humor megnyilvánulásaként így folytatták: „Elöl megy a Führer, utána a párt.” Ez az ének jutott eszembe – nem teljesen indokolatlanul – M. Hrabovszky Júlia önéletírását olvasva.
Van-e érdekessége a könyvnek azon túl, hogy írója Márai Sándor unokanővére, akiről az író ekként emlékezett: „Zsüli néni igazi nő volt”? Megvallom, kételkedtem, ám a kötet sajtó alá rendezőjének, Steinert Ágotának a szerzőről írt jellemzése felkeltette érdeklődésemet. Regényes életpálya volt Zsüli nénié, szinte egész Közép-Európát bejárta, volt miről írnia. Nem a dilettánsok írásainak kesernyés ízét érezzük soraiban, hanem egy nyitott, fogékony személyiség megnyilatkozásait, akit hol felemelt, hol megalázott az élet. A könyv nemcsak élet- hanem korrajz is, egy fényesre lakkozott koré, melynek mélyén ott érezni a tragédiák árnyát is. Elmúlt? – kérdezhetjük. Ami személyhez kötött, azaz az egyes ember sorsa, érdektelenné válik, hacsak nem kiemelkedő személyiség, de a korszak sok jellemzője tovább él. Ezt a tovább élő és ható üzenetet érdemes kihüvelyezni M. Hrabovszky Júlia emlékezéseiből.
Mondhatjuk: középosztálybeli asszony volt. Nem abból a rétegből, amelyet unokaöccse, az író nem szűnt meg ostorozni gerinctelensége és megalkuvása miatt, hanem annak művelt, az európai értékekre nyitott, azokat készségesen befogadó rétegéből, amely Márai meggyőződése szerint nem a fővárosban, hanem a vidéki kisvárosokban élt, alkotott, meghatározva annak szellemi arculatát, eleven szellemiségét. Ez a réteg Trianon következményeképp süllyedni kezdett, bármekkora hévvel csatázott is megmentéséért, életben tartásáért az író, a nyugati világnak – ahogy Spengler írta – bealkonyult.
Zsüli néni nem a történetfilozófia magaslatáról tekintett a világra, hanem saját sorsában élte meg a lassú változást. Érdemes figyelni könyvének azokra a részeire, amelyekben apró hétköznapi gesztusokat elevenít föl, korának azokat az elemeit, amelyekre a történelemkönyvek nem térhetnek ki, nélkülük azonban nem élhető át az adott kor. A történelem voltaképp sok-sok élet és esemény summázata. Az emlékezésekből – ha jók és hitelesek – parányi életkockák alapján szembesülünk a múlttal, amely néha nagyon hasonlít a jelenünkhöz. A ruhaviselet megváltozik, a széles karimájú női kalapok eltűnnek, a szoknyákat rövidebbre szabják, a felsőkön mélyebb a kivágás, a női lélek azonban érzékeny, szeretetre és megértésre szomjas marad, ahogyan Zsüli nénié is, bármilyen benyomások érték. Érdekes, tanulságos olvasmány.
