Települések negatív spirálban

Publikálás dátuma
2017.11.28. 06:02
Alsóbogát zsákfalu, a táblán is szereplő Somogygeszti ugyan nincs 3 kilométerre, aszfaltozott úton mégis 36- ot kell megtenni. F
Jelentős népességváltozást okoz a belső migráció: a gazdaságilag fejletlenebb vidékeken csökken a lakosságszám, a gazdaságilag prosperáló vidékeken pedig növekszik - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

Öt év alatt 1,7 százalékkal nőtt Győr-Moson-Sopron megye lakossága, Pest megyéé pedig ugyanezen időszak alatt 0,8 percenttel gyarapodott, ezzel szemben Baranyáé 6,7, Békésé és Zaláé 5,3 százalékkal csökkent. Az aprófalvas megyékben - Somogy, Zala, Vas, Baranya, Borsod, Nógrád, Heves - a természetes népességfogyás is országos átlag feletti. Emellett azonban markánsan jelentkezik a statisztikákban a külföldre vándorlás munkavállalási céllal, illetve a belső migráció. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból olvasható ki

- Magyarországon belül a munkaerő Budapestre és környékére, valamint a Nyugat-Dunántúlra vándorol elsősorban, a nyári szezonban pedig a Balatonhoz - magyarázza Csepeli György. A szociológus, szociálpszichológus szerint az országon belül jellemzően azok költöznek egyik településről a másikra a jobb munkalehetőség reményében, akik a nyugati uniós országokban nem találnák meg a helyüket, mert nem beszélnek nyelveket vagy nincs megfelelő iskolai végzettségük. Emellett ma már az is szempont, hogy a nyugat-európai országokban egyre erősebbek az ellenérzések a közép- és kelet-európai munkavállalókkal szemben.

Az elvándorlás, akárcsak országon belül persze rengeteg negatív hatással jár, hiszen elsősorban a fiatalabbak, illetve a magasabban kvalifikáltak váltanak, s egy bizonyos szinten túl az anyatelepülés már nem is tudja pótolni az így kieső fizikai és humán erőt. A migráció miatti lakosságszám-változás egyfajta szociológiai képet fest egy adott településről, így nem véletlen, hogy az elmúlt öt esztendőben a gazdaságilag legkevésbé fejlődő Dél-Dunántúl két nagyvárosa, Pécs és Kaposvár lakossága csökkent arányaiban a leginkább. A baranyai megyeszékhely népességvesztése már-már a borsodi rozsdaövezet településeinek lakosságfogyásával vetekszik: a rendszerváltás előtti időkhöz képest Ózd lakóinak több mint harmadát, Miskolc pedig negyedét veszítette el, de Pécs is minden ötödiket.

- A kibocsátó régiók nem feltétlenül járnak rosszul a migrációval –teszi hozzá Csepeli György -, igaz, hogy a leginkább kvalifikált, legtöbb forgalmi és személyi jövedelemadót fizető emberek hagyják el a településeket, viszont a hátramaradt családtagoknak átutalják keresetük egy részét, s ezáltal az ő életszínvonalukat javítják. Persze egyúttal elindul egy negatív spirál is: minél többen költöznek el, annál kevésbé lesz fejlődőképes az adott település, s a végén már csak az öregek, betegek, és gyerekek maradnak, akik nem látnak maguk előtt más perspektívát, mint ugyancsak az elköltözést, mely egyes esetekben a deviancia, más esetekben a kizsákmányolás felé nyitja meg az utat, de mindenképpen versenyképesebb alternatíva a maradásnál.

A célterület pedig mindenkinek azonos: Budapest, az agglomeráció, illetve Nyugat-Magyarország. A főváros mellett a Budapest környéki települések lakossága is folyamatosan növekszik, ahogyan nyugaton például Sopronnak vagy Mosonmagyaróvárnak.

- Az úgynevezett Máté-effektus („Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”) erejét az eddigi fejlesztéspolitika nem tudta megtörni – jegyzi meg Csepeli György. - A megoldást a kiürülő régiókba irányuló betelepítési programok hozhatnák el, melynek során kreatív, fiatal, vállalkozó szellemű emberek kitalálhatnák, mit érdemes tenni annak érdekében, hogy a migrációs folyamat megforduljon. „Mágnesemberek” hiányában a fejlesztésre szánt pénzek elfolynak, értelmetlen célokra fordítódnak, amint arra számtalan példát látunk a kiürülőfélben lévő, haldokló településeken - teszi hozzá a szociológus.

Szomorú alsóbogáti számok

„Alsóbogát kis falu Somogyjádtól néhány kilométerre; kanyargós út vezet arrafelé. Az embernek bizony meresztenie kell a szemét a sötétben, hogy lássa, hol is vannak a település házai. Esti falugyűlést tartottak itt nemrég. Egyetlen napirend volt csak: az Öreglaki Állami Gazdaság alsóbogáti kerületében történt gazdasági változások. A községben pánikhangulat alakult ki – a gazdaság a legtöbb alsóbogáti ember munkaviszonyát megszüntette; 374 ember sorsáról volt (van) szó, akik a gazdaságból élnek.”

Negyedszázada jelentek meg a fenti sorok a megyei lapban a kis somogyi településről, ahol a hetvenes években, az állami gazdaság csúcsidőszakában közel félezren éltek. Ma a KSH adatai szerint kevesebb mint feleannyian - összesen 231-en - lakják az elképesztő természeti adottságokkal rendelkező zsákfalut.

- Három hullámban fogyatkozott meg a település – mondja Süle Tibor polgármester. – Elsőként a 90-es években, amikor megszűnt az állami gazdaság. A második tömegesebb költözés a kétezres évek első felében történt, amikor megjelentek külföldiek, hogy házakat vennének, s bizony jó néhányan eladták a magukét, elköltöztek egy még ennél is szegényebb faluba, s felélték a különbözetet. A harmadik pedig még most is tart: egyfelől megint jönnek a külföldiek, másrészt mindig akad, aki a munka után indul: külföldre, vagy az ország boldogabb vidékére.

Eleinte persze senki sem akar végleg elköltözni, jellemzően megpróbálnak hetelni, ám a gazdasági racionalitás hosszabb távon a költözés mellett szól.

- A lányom Kaposváron a Videotonban kapott munkát – mondja Nagy Aranka. – Hivatalosan még itt lakik, ha teheti, haza is jön, de már sokszor napokig bent marad a városban.

Ami cirka 25 kilométer ide, vagyis három műszakban már nem a legideálisabb a bejárás, még ha nyolc buszpár is akad, melyet a legtöbb, hasonló paraméterű somogyi zsákfaluban igencsak irigyelnek. De a napi 50 kilométert azért így is le kell zötyögni. Mások szerencsésebbek, csak az aszfaltos úton legközelebbi településre, a négy kilométerre fekvő Somogyjádra kell bejárniuk – Somogygeszti csak 2800 méter, de ahogy mondani szokták, tökön-babon át, pormentes úton viszont 36(!) -, ám Somogynak ezen a vidékén kevés a megfelelő munkalehetőség, így akinek szakmája van, s valamelyest keresni is akar, az Győr vagy Székesfehérvár felé veszi az irányt.

- A fiatalok elmennek, az idősek ugyan maradnak, de rohamosan elöregszik a falu – sóhajtja Süle Tibor. – A legnagyobb baj: olyan szegények az emberek, hogy nem mernek családot alapítani. Jelenleg négy óvodás és 11 iskolás korú gyerek van csak a településen.

A férfi ak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben dolgozhatnak.

A férfi ak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben dolgozhatnak.

Pedig a rendszerváltás évében még évente húsz felett járt a születések száma, s 1997-ig alsó tagozatos iskola is működött a faluban.

- Most Jádon van, ahogyan az óvoda is – mondja Sáfár Lászlóné. – Szerencsére bolt még van a faluban, ott kocsma is működik, a régi iskolaépületben pedig könyvtár. A fiataloknak viszont nincs igazi szórakozási lehetőségük. Igaz pénzük sincs, amit nagyon költhetnének, hisz munkájuk is alig.

- A két kastélyban úgy tucatnyian dolgozhatnak, más munkahely pedig nincs – számolja a lehetőségeket Ropos Tiborné -, leszámítva a közmunkát. Nem csoda, hogy a fiatalok elmentek/elmennek, s csak a szüleik maradnak: ötven-hatvan évesen már nem mernek nekivágni a világnak.

Pedig a foglalkoztatás jelenleg sokkal jobb, mint akár egy évtizede. A két kastélynál folyamatosan fejlesztenek, s így állandó munkát adnak, emellett a helyi közmunka sem sepregetésből, árokkaszálásból áll: a férfiak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben, az asszonyok a település földjein dolgozhatnak, emellett utóbbiak a megtermelt növények nagy részét le is savanyítják.

- Úgy 150 munkaképes korú élhet a faluban – magyarázza a polgármester -, 17-en vannak közmunkán, s majd’ ugyanennyien Ausztriában vagy Németországban dolgoznak. Vagyis utóbbiak aránya úgy tíz százalékra tehető. De nem ez a baj, hanem, hogy többségük nem fog visszajönni…

Némi meglepetésre a faluban sétálva egyáltalán nem feltűnő, hogy fogyatkozik a lakosság. A házakat szépen rendben tartják, elhagyott épületet nem is találunk.

- Kettő azért akad – mosolyodik el végre Süle Tibor. – A többit felvásárolták a hollandok, illetve a nagyobbik kastély tulajdonosai. Turizmusban utaznak, rendezvényeket is szerveznek, így kell nekik szálláshely: ha megtudják, hogy valaki elköltözne, megveszik a házát, s afféle apartmant alakítanak ki belőle. Egyre több az idegen a faluban, nekik köszönhetően nem látszik, hogy egyre csak fogyatkozunk…

Szerző

Aki szegény, örökre az marad - Vagy mégsem?

Publikálás dátuma
2017.11.27. 06:02
A további tanulás esélye nélkül a fiatal szakmunkások 3 év alatt "elhasználódnak". FOTÓ: Népszava
A kormány mind szigorúbb feltételekhez köti az értéküket vesztő szociális ellátásokat, ezzel növeli az ország gazdasági leszakadását. A változáshoz kínál segítséget egy most megjelent tanulmány.

Irányt mutat és „ad valami tápot egyre halványuló optimizmusunknak”- így ajánlotta a társadalomkutatók és az Orbán-kormány szociális intézkedéseit meghaladni akaró politikusok figyelmébe Ferge Zsuzsa szociológus Anthony Atkinson „Egyenlőtlenség – Mit kellene tennünk?” című kötetének magyar kiadását. A Kossuth Kiadó gondozásában és - érdekességként - a Raiffeisen Bankot és a Bankszövetséget korábban vezető Felcsuti Péter fordításában a napokban bemutatott tanulmány 15 javaslatot fogalmaz meg arról, milyen irányba kellene elmozdulniuk a kormányoknak, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan javítani lehessen a társadalmi igazságosságot, csökkenteni a legszegényebb rétegek leszakadását.

Ferge Zsuzsa szerint Magyarország mostani vezetésének szociálpolitikája Atkinson mind a 15 javaslatával szembe megy. Először is azért, mert feltételekhez kötötte a családi pótlék kifizetését,s ezzel gyakorlatilag felszámolta a mindenkinek alanyi jogon járó ellátásokat. Másrészt változatlanul igaz a kurzus szociális intézkedéseire a perverz újraelosztás (amit Ferge Zsuzsa először 2001-ben fogalmazott meg), vagyis, hogy a jobb helyzetben lévők többet kapnak vissza a közösség pénzéből, mint a szegények, elég a családi adókedvezményre gondolni. A harmadik, hogy a kormány egyértelműen a munkaadók mellé állt a munkavállalókkal szemben.

Az idén, újév napján elhunyt brit közgazdász a szegénységkutatás megalapozásáért hazájában lovagi címet kapott. A mostantól magyarul is olvasható utolsó előtti tanulmányában – immár túllépve a helyzetelemzésen - azt „az irányt jelöli ki”, hogy milyen szakpolitikai intézkedések csökkentenék a szegénységet, a létbizonytalanságot és a kirekesztést. Ezekhez a lépésekhez természetesen mindenhol, így nálunk is politikai akaratra van szükség, a társadalomtudósok feladata pedig, hogy az adatok összegyűjtésével és értékelésével hidat építsenek a kutatások és a politikacsinálás között - foglalta össze Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója Atkinson javaslatainak szerepét.

A könyvbemutatón felszólaló kutatók közt teljes volt az egyetértés, hogy a magyar lakosság keresete, munka és tőkejövedelme, fogyasztása és az alapvető javakhoz való hozzáférése óriási különbségeket mutat. Atkinson nem az emberek, családok közötti teljes egyenlőségről beszél, hanem igazságos elosztásról, mert az igazságtalanság morális értelemben is rombol és akadályozza a képességek kibontakoztatását – sorolta Molnár György, az Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa az érveket, hogy miért kellene megváltoztatni a mostani adópolitikát, foglalkoztatási- és szociálpolitikát. Adatokkal igazolta, hogy már a legszűkebb nemzetközi összehasonlításra alkalmas körben, a V4 országok közt is Magyarországon a legnagyobb azok aránya, akik nem tudnak megfizetni alapvető javakat és szolgáltatásokat, s ami tragikus, hogy ilyen családban nő fel a gyermekek majdnem 40 százaléka. Ezek az egyenlőtlenségek visszafogják a kitörés, az elmozdulás lehetőségét, mert gátolják a tanulást, a jobban fizetett munkahelyeket kínáló térségekbe való elköltözést, összességében a társadalmi felemelkedést. A mostani igazságtalan elosztás hatása olyan hétköznapi tünetekben is jelentkezik, mint az egészség romlása, ami szintén rontja a gazdasági teljesítményt, a tartósan kettészakadt munkaerőpiac végül csökkenti a növekedést – érvelt Molnár György.

Misetics Bálint szociológus Atkinson javaslatai alapján úgy fogalmazott, hogy Magyarországon az egész elosztási rendszert át kellene alakítani a leszakadó rétegek felemelésére koncentrálva, mert az utóbbi években a pénzbeli ellátások szigorításának és értékvesztésének hatására nőtt a szegénység. Ennek legszélsőségesebb megnyilvánulása a szociális törvénynek az a passzusa, amely akkor sem engedi egy önkormányzatnak, hogy a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásnál nagyobb segélyt adjon valakinek, ha a bevételei ezt lehetővé tennék. Magyarországon a minimális jövedelembiztonság, a „szociális minimum” lényegében nem létezik – jelentette ki a kutató.

Atkinson azzal indokolja javaslatainak kötetbe foglalását, hogy közgazdászként megtanulta: minden gazdasági vagy szakpolitikai lépésnél fel kell tenni a kérdést: ki nyer és ki veszít vele. Ez az értékelés azonban manapság többnyire hiányzik a szakmai vitákból és a médiából is és ezen változtatni kell – figyelmeztet a szerző.

Amit tehetnénk
Atkinson arra figyelmeztet, hogy a termelés technológiai fejlődését kell követniük a képzéseknek, különben az emberek kiszorulnak a munkaerő-piacról. Javaslatai felértékelik a szakszervezetek szerepét, amire Magyarországon is szükség lenne, hogy egyenlő félként képviselhessék a dolgozókat, ahogy létre kellene hozni egy olyan gazdasági tanácsot is, amiben részt vesznek a szociális partnerek mellett a civil szervezetek is. A munkanélküliség csökkentésének eszközei közt a brit közgazdász is kiemelt helyen említi a közfoglalkoztatást, de csak egyéni választási lehetőségként és a minimálbérnek megfelelő fizetéssel, nem pedig a mostani magyar formában. A minimálbérről és az e fölötti bérekre vonatkozó ajánlásokról Atkinson szerint az említett társadalmi-gazdasági tanács keretében „nemzeti párbeszéd” eredményeként kellene megállapodni. Ezzel szemben a magyar gyakorlat az, hogy a kormány bejelenti az emelés mértékét, amiről vitázni is csak a versenyszféra érdekegyeztető fórumán lehet, a közszféra szakszervezeteinek nincs is ilyen jogosultságuk.
A javaslatok közt szerepel a lakossági megtakarítások reálkamatának állami garantálása, egy országalap működtetése a közösség vagyonának növelésére, a mostaninál progresszívebb személyi jövedelemadó visszaállítása és az adóalap szélesítése, arányos ingatlanadó és progresszív örökösödési adó bevezetése, valamint, hogy a nagykorúság elérésekor minden állampolgár kapjon egy „minimumörökséget”. Kimondja, hogy a gyermeknevelési juttatást (a magyar családi pótlékot) minden gyermek után biztosítania kell az államnak, ahogy az alanyi jogon járó jövedelmet a működő szociális háló kiegészítéseként kellene bevezetni, hosszú távon pedig egész Európában szükség lenne egy gyermek-alapjövedelem megvalósítására. Atkinson szerint meg kell újítani a társadalombiztosítást, hogy növelni lehessen a jóléti kiadásokat és bővíteni az ellátottak körét. Végül pedig azt javasolja, hogy a gazdag országok emeljék fel a GDP 1 százalékára a fejlesztési segélyeik összegét.

Egyszer használatos munkásokat képzünk

Atkinson javaslatcsomagját egy további ponttal egészítette ki Scharle Ágota. A Budapest Intézet igazgatója szerint esélyt adó közoktatás nélkül később csökken a munkába állás esélye és alacsonyabb a kereset is.

- Az oktatás szerkezetének fideszes átalakítása mennyiben rontotta a magyar fiatalok esélyeit?

- A tankötelezettségi korhatár 16 évre csökkentése azt üzente az iskoláknak, hogy elegendő, ha 8 osztályon végig lökdösik a nehezebben tanuló gyerekeket, utána mennek a közmunkára. A másik nagy gond a szegregáció ellenes lépések elbizonytalanítása. Jogilag továbbra sem szabad szegregált iskolákat létrehozni, de a gyakorlatban nem vagy erélytelenül lép fel a kormány a szegregáció ellen. A túlzott centralizáció súlyosan korlátozta az iskolák autonómiáját, annak is meg van kötve a keze, aki tudná, hogyan kell hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni. Az Orbán-kormány nem ismerte fel, hogy a tárgyi tudás, az alapkészségek és az együttműködés fejlesztése csak együtt hatékony, és ehhez módszertani felkészítést kell adni a pedagógusoknak.

- Tudatosan nem akarja a kormány, hogy a csapatmunka erősödjön?

- Inkább arról lehet szó, hogy tájékozatlan, a fejlett világ módszereit nem ismerő szakpolitikusok kerültek döntési helyzetbe és erős a nyomás az iparkamara részéről, hogy fontosabb a szakképesítés, mint az alapkészségek. A cégek rövid távú érdeke tényleg az, hogy minél több szakképzett kerüljön ki a középfokú oktatásból, mert ők olcsóbbak. Érettségi nélkül azonban ők lesznek az egyszer használatos munkások, akik néhány évig jók, de amikor az új gép működését meg kellene tanulni, akkor kiderül, hogy használhatatlanok.

- Miért éri meg újratermelni azt a réteget, amelyik élete végéig állami támogatásra szorul?

- Ez nem az én szakterületem, de talán azért, mert megvehető azoknak a kiszolgáltatott fiataloknak a szavazata, akiknek attól függ az életük, hogy ad-e közmunkát a polgármester, akiknek esélyük sincs elköltözni és jobb munkahelyet találni, saját lábukra állni. A világ az egész életen át tartó tanulás felé mozdul, mi pedig az egész életen át tartó munkanélküliségre kárhoztatjuk a gyerekeinket, miközben biztos, hogy a nyugdíjrendszer és a többi jóléti ellátás csak akkor lesz fenntartható, ha több pénzt és figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű gyerekek oktatására.

2018, a nacionalizmusok éve

Publikálás dátuma
2017.11.25. 06:02
A november 10-i nemzeti ünnepen 60 ezren vettek részt a szélsőjobb felvonulásán a lengyel fővárosban. FOTÓ: AFP/JANEK SKARZYNSKI
Alighogy túlélte az Európai Unió a gazdasági, majd a menekültválságot, újabb kihívással kell szembesülnie. 

Nem verte szét, de mélyen megrázta az Európai Uniót és egész Európát a 2007-ben kezdődött gazdasági-pénzügyi világválság. Sorra dőltek meg az épp hatalmon lévő kormányok ezekben az években, miközben látványosan megszaporodtak és megerősödtek a populista politikai erők. A tájainkat 2015-ben elérő menekültválság már a xenofób, rasszista-nacionalista hangokat-érzelmeket is előtérbe tolta, ami csak tovább fokozta a görög válság nyomán felszínre került jóléti sovinizmust, s egyre fogékonyabbá tette a lakosságot a szélsőségek illetve az unortodox, illiberális, unióellenes politikák irányába. A 2016-ban és 2017-ben megrendezett európai uniós választások összképe nem túl biztató. Nyugat-Európában ugyan győzedelmeskedett a józan ész, és sem Hollandiában, sem Franciaországban, sem Németországban nem tudtak kormányközelbe kerülni a szélsőségek, ezen országok vezetése a közös Európa elkötelezettjeinek kezében maradt.

Az ünnep azonban nem felhőtlen, mert bármennyire szelídültek is a nyugati szélsőjobb formációk a néppártosodások révén, jelentős parlamenti erőkké váltak, tetemes lakossági támogatottsággal a hátuk mögött. Kelet-Közép-Európában pedig épp az ellenkező irányba fejlődtek a dolgok, a középpárti kormányok-kormánypártok váltak ugyanazon nacionalista, xenofób eszmék, illetve az euroszkepticizmus leghangosabb képviselőivé, magukkal rántva tetemes támogatói táboruk jó részét is. A formálisan jobbközép magyar kormány például nemcsak a liberális demokráciát tette múlt időbe, hanem nyílt harcot hirdetett az európai integráció szorosabbá tétele ellen, s az erős nemzetállamok szükségessége mellett tört lándzsát.

Jaroslaw Kaczynski bábkormánya hűen követi az orbáni mintát, mind a jogtiprás, mind az EU-ellenesség, mind a nacionalista indulatok hergelése terén. Melléktermékként viszont azonnal megerősödött a szélsőjobb, olyannyira, hogy a november 10-i lengyel nemzeti ünnepen már több tízezren masíroztak Varsó utcáin a radikálisok felhívására, azok zászlaja alatt. A demonstrálók többsége ugyan biztos nem neonáci, mint a mars szervezői, őket pusztán a „nemzeti érzelmek” késztették a részvételre, arra, hogy az újfasiszta jelszavak alatt meneteljenek.

De tanulnak tőlünk más szomszédok is, az „erős nemzetállam” Románia vagy Ukrajna erőfitogtatása, nagynemzeti érzelmeinek előtérbe tolása viszont már egyáltalán nem tetszik Budapestnek sem.

Szlovákiában a baloldali Fico addig kacérkodott a nacionalizmussal és különutassággal, míg a populizmus, a szélsőjobb és az unióellenes pártok parlamenti erővé nem lettek, zagyva ideológiák tárházává téve a prágai parlamentet, s lejtmenetre állították mind az elnököt, mint pártját. Az EU talán leglátványosabb gazdasági növekedését felmutató Csehországban egy populista alakulat kezébe került a kormányzat, úgy esett szét kilencpártivá a parlament, hogy a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden eszme képviseletet nyert.

Ilyen körülmények között köszönt „az erős nemzetállamok” Közép-Európájára 2018, a nagy nemzeti centenáriumok éve. Csakhogy az a baj, hogy ami az egyik nemzetnek ünnep, az a másiknak gyász. Ha csupán a román nemzeti ünnep, december elseje körüli román-magyar érzelmi-politikai viharokat nézzük, akkor is egyértelmű, igen komoly kihívás előtt áll újra a közös Európa eszméje. Az etnikai, nemzetiségi ellentétek a történelem során többször lángba borították Európát, s száz éve, 1918-ban teljesen átírták térképét. A kilencvenes évek Balkán-háborúi, a kaukázusi térség fegyveres konfliktusai, a kelet-ukrán válság, de akár a katalán krízist is ide sorolhatnánk, intő jelei annak, hogy a nemzeti- nemzetiségi kérdés nem szűnt meg puskaporos hordónak lenni. Egyetlen semlegesítője a jogállam, a különbözőség tisztelete, a közös eszmék, értékek és érdekek előtérbe állítása, vagyis épp az, amit az egyre inkább megkérdőjelezett Európai Unió képvisel. De lehet-e még egyáltalán az európai egyesülésen tartani a fókuszt, vissza lehet-e még szorítani a jövőre minden bizonnyal egyoldalúan ünneplő vagy gyászoló nemzeti diskurzusokat úgy, hogy közben uniós államok kormányai hirdetnek harcot az Unió ellen és tűzik zászlajukra a 20. században csődöt mondott nemzetállamok s nemzeti nacionalizmusok erősítésének szükségességét?

Nem lesz egyszerű, erről máris ízelítőt adtak a lengyel-ukrán feszültségek. Az oroszellenesség és orosz fenyegetettség szoros szövetségessé tette ideig-óráig a két államot, mindaddig, míg a történelmi emlékezet és a nagy nemzeti megnyilvánulások nem kezdték szétcincálni az egységet. A szélsőjobbal ugyancsak kacsingató varsói vezetés azt már zokon vette, hogy Ukrajnában nemzeti hősként tisztelik a volhíniai tömegmészárlás felelősét, azt a Sztyepán Banderát és hadseregét, az UPA-t, amely több mint 110 ezer lengyel életét oltotta ki. Kijevben viszont pont azért orroltak meg a lengyelekre, mert népirtásnak minősítették a volhíniai tragédiát.

2018-ban száz éve lesz annak, hogy Magyarország elveszítette területének kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának pedig egyharmadát. Olyan trauma ez, amit máig nem hevert ki a magyar nemzet. Románia viszont épp a centenárium megünneplésére készül. Az RMDSZ elnökétől, Kelemen Hunortól azért vonnák meg a Románia Csillaga érdemrendet, mert egy interjúban úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát. Az eljárást kezdeményező civil szervezet a politikus állampolgárságának megvonását is javasolta.

A magyarellenes megnyilvánulások szaporodnak, az etnikumközi párbeszéd megakadt, a kisebbségi kérdés rendezését célzó szándék is eltűnt, helyét a magyar miniszterelnök által üdvözlendő megoldásnak tartott erős nemzetállami törekvések vették át. Az európai integráció elsődleges feltételeként előírt szomszédsági kapcsolatok rendezése is megfeneklett, a térség országait, az EU perifériáját ugyan összeköti a centrum-(Brüsszel)-ellenesség, de szétfeszíti a nemzetiségi kérdés, és a történelmi traumák feldolgozatlansága. Spiró György írta egyik kiváló esszéjében, hogy a Római Birodalmat a provinciák gyűrték le. 2018-ban az Európai Unióit a végek centenáriumi indulatai veszélyeztetik. Európa egészét pedig az etnikai feszültségek újraéledése.

 

Zavaros a szlovák nacionalizmus

Szlovákiában az októberi helyhatósági választásokon a szavazópolgárok megtörték a neonáci Marián Kotleba diadalmenetét. Lapunk szlovákiai tudósítóját, Juhász Lászlót kérdeztük.

- Kotleba veresége a szélsőjobb térvesztését jelenti Szlovákiában? Mennyire erősek a szélsőjobb érzelmek a társadalom szintjén, és mennyire erős az EU-pártiság?

- Marián Kotleba, a neonáci besztercebányai megyefőnök ugyan csúfos vereséget szenvedett a november eleji önkormányzati választásokon, azonban ez nem azt jelenti, hogy a szélsőjobb visszaszorulásának kezdhetnénk örülni Szlovákiában. Elemzők szerint minden társadalomban van 10-15 százaléknyi, az extrémizmussal azonosulni tudó választó, ezért aligha meglepő, hogy Kotlebáék pártja, az LSNS tavaly nemcsak parlamenti képviselethez jutott, hanem jelenleg a harmadik legnépszerűbb párt is az országban. Némileg meglepő és a párt filozófiájától eltérő módon azonban még az LSNS választói közül is sokan támogatják az ország európai uniós tagságát. Szlovákia teljes lakosságának pedig közel háromnegyede elégedett az EU-tagsággal.

- Nagymagyarország 1918-as szétesése egyben a szlovák függetlenség, a csehszlovák állam létrejöttének centenáriuma is. Az évforduló közeledtével növekedik-e a magyarellenesség Szlovákiában?

- A 90-es évek óta érezhetően csökkent a magyarellenesség Szlovákiában. Mióta magyar pártok is részt vesznek a kormányzásban, bővültek a nyelvhasználati jogok, és az addig nacionalista érzelmeket meglovagoló kormánypártok is kulturáltabban közelítenek a kisebbségi témákhoz. De nem csak a politikai diskurzus vált visszafogottabbá, Malina Hedvig hírhedt, 2006-os nyitrai megverése óta csupán egyszer került a lapok címoldalára magyarellenes támadás híre.

Szerző