Jelszó a múltból

Amikor egy a pillanatnyi kommunikációjában ugyan jobbközépre tartó, valójában azonban mégiscsak jobboldali radikális párt egy olyan jelszóval akar 2018. tavaszán kormánypárttá válni, amely a XIX. századi munkásmozgalomnak már a kezdeti szakaszában is alapkövetelésnek számított, akkor célszerű újragombolni a politikai értékrend korántsem tág "kabátját". Ha pedig egy szocialista politikus arról értesül, hogy az Európai Parlament egyik üléstermének falát díszítő "Egyenlő munkáért, egyenlő bért!" követelés alatt a bérunióról folytatnak eszmecserét, akkor döntenie kell. Vajon érdemes-e egy ilyen vitának akár csak passzív résztvevőjévé válni, vagy előbb mérlegelni kell: kik is a kezdeményezők, s valójában mit is akarnak? S mivel a Jobbik - Brüsszelben egyébként a függetlenek padsorába ültetett - képviselője volt a szervező, ezért a baloldaliak távol maradtak. Vagy talán meg se hívták őket.

Pedig a levezető elnök életrajzában kiemelt helyet kapott, hogy alapításakor a CEU egyik rektorhelyettese volt, és az Európai Bizottság szervezetét képviselő, a nők esélyegyenlőségének hiányáról beszélő hölgy is folytatott tanulmányokat a Soros György nevével fémjelzett egyetemen. A félreértések elkerülése végett, ez korántsem azt jelzi, hogy a magyar származású amerikai filantróp szellemében, valami állítólagos menekült kvóta mellett agitáltak volna az előadók. Éppen ellenkezőleg, ők hiszik, hogy a fejlettebb világhoz történő bérfelzárkóztatás hatása előbb-utóbb az lesz, hogy mind kevesebben választják egzisztenciális okokból az emigrációt.

Az előző századforduló munkásmozgalmárai bérkövetelésükben a csoportjogokért és nem az egyéniekért emelték fel korántsem csendes szavukat. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, még ha több évtizedes küzdelem árán is, beépült a szociális piacgazdaság legfontosabb törvényeibe. Betartása azonban mindmáig a nem kollaboráns szakszervezetek pillanatnyi erejétől függ. Az Európai Közösség már 1975-ben deklarálta a béreknél alkalmazandó egyenlő elbánás elvét, amiről az Orbánék által átdolgozott Munka Törvénykönyve vagy az Alaptörvény - aligha meglepő módon - cinikusan hallgat.

Azt viszont nyugodtan a demagógia körébe sorolhatjuk, amire a Jobbik felépíti a kampányát: Kelet- és Közép-Európa árai felzárkóztak kontinensünk nyugati feléhez, azonban ha egy alkalmazott a hazai gépkocsi összeszerelő üzemben pontosan ugyanazt a munkát végzi el, mint németországi kollégája, a havi jövedelme csak a töredéke lesz a másikénak. (Jegyezzük meg, a bérkülönbség ellenére ez a jövedelem nálunk kifejezetten magasnak számít.) Minderre van ugyanis a kézenfekvőtől eltérő magyarázat is. Mifelénk magasabb a kizsákmányolás foka: míg nyugaton a tőkés a profitjának átlagosan 40 százalékát fordítja bérekre, addig nálunk jó, ha 35-öt. Többek között ebből fakad, hogy a hazai havi minimálbér 400 euró, szemben a luxemburgi 2000 euróval.

Hogy van miről beszélni, van min javítani, ahhoz kétség sem fér. A kérdés csak az, meddig tart ki a szolidaritás, a Jobbik szava nem csak a választásokig lesz-e hangos.

Szerző

Nők krónikása

Publikálás dátuma
2017.11.30. 06:47
Fotó: Profimédia

A magyar könyvkiadás elmaradt kötelességét rója le a Park Könyvkiadó azzal, hogy újabb Alice Munro-kötetet jelentetett meg. Noha a kanadai Csehovnak tartott, Nobel-díjas szerző lassan ötven éve publikál, művei magyar fordításban csak 2006 óta olvashatóak. Az eredetileg 1990-ben megjelent, most magyarul Rakovszky Zsuzsa fordításában elérhető Ifjúkori barátnőm novelláinak hősei általában boldogtalan, magányos, tévelygő, múltra emlékező nők és asszonyok. Többségük Nyugat-Kanadában él, olyan közegben, amely évtizedek alatt is csak külsőségeiben változik. A kötet nyitánya, amelynek Ifjúkori barátnőm a címe, a főhős édesanyjának fiatalságát idézi. Az Ottawa-völgyben felnőtt és tanítónőként ott dolgozó fiatalasszony két – bigott vallásosnak tartott – lánytestvérrel lakik együtt, tragédiákhoz vezető érzelmi küzdelmeket átélve velük. Munro mestere annak, miként mutassa be nem pusztán az embereket, hanem az őket körülölelő világokat is. Technikája, amelyet egy másik kötete, az Asszonyok, lányok élete szereplőjével már kimondatott, pontosan érzékelhető ebben az írásban: miután megmutatta lakóit, fokozatosan végigmegy a házon is.

Elgondolkodtatóan szép a Képek a jégről, amely egy idős, családjától távol élő presbiter hattyúdala. Egy-egy különleges nőalakot állít a középpontba a Meneseteung és a Jóság és könyörület. Előbbi egy XIX. századi költőnő életét tárja fel, ami jól mutatja meg, miképpen tekintettek a pártában maradt, írással-olvasással foglalkozó nőkre a modernkor hajnalán. A másik mű vidámabb, ezt az élettel viaskodó egykori operasztár frivolságának köszönheti. A múlt újraalkotásáról, beteljesületlen szerelmekről, elszalajtott szeretőkről is szólnak Munro prózái. És arról, hogy mennyire gyorsan robog végig rajtunk az idő.

Nők krónikása

Publikálás dátuma
2017.11.30. 06:47
Fotó: Profimédia

A magyar könyvkiadás elmaradt kötelességét rója le a Park Könyvkiadó azzal, hogy újabb Alice Munro-kötetet jelentetett meg. Noha a kanadai Csehovnak tartott, Nobel-díjas szerző lassan ötven éve publikál, művei magyar fordításban csak 2006 óta olvashatóak. Az eredetileg 1990-ben megjelent, most magyarul Rakovszky Zsuzsa fordításában elérhető Ifjúkori barátnőm novelláinak hősei általában boldogtalan, magányos, tévelygő, múltra emlékező nők és asszonyok. Többségük Nyugat-Kanadában él, olyan közegben, amely évtizedek alatt is csak külsőségeiben változik. A kötet nyitánya, amelynek Ifjúkori barátnőm a címe, a főhős édesanyjának fiatalságát idézi. Az Ottawa-völgyben felnőtt és tanítónőként ott dolgozó fiatalasszony két – bigott vallásosnak tartott – lánytestvérrel lakik együtt, tragédiákhoz vezető érzelmi küzdelmeket átélve velük. Munro mestere annak, miként mutassa be nem pusztán az embereket, hanem az őket körülölelő világokat is. Technikája, amelyet egy másik kötete, az Asszonyok, lányok élete szereplőjével már kimondatott, pontosan érzékelhető ebben az írásban: miután megmutatta lakóit, fokozatosan végigmegy a házon is.

Elgondolkodtatóan szép a Képek a jégről, amely egy idős, családjától távol élő presbiter hattyúdala. Egy-egy különleges nőalakot állít a középpontba a Meneseteung és a Jóság és könyörület. Előbbi egy XIX. századi költőnő életét tárja fel, ami jól mutatja meg, miképpen tekintettek a pártában maradt, írással-olvasással foglalkozó nőkre a modernkor hajnalán. A másik mű vidámabb, ezt az élettel viaskodó egykori operasztár frivolságának köszönheti. A múlt újraalkotásáról, beteljesületlen szerelmekről, elszalajtott szeretőkről is szólnak Munro prózái. És arról, hogy mennyire gyorsan robog végig rajtunk az idő.