A 81 esztendős Annus néni – azaz Hideg Istvánné született Lakatos Anna – a kárpát-medencei hagyományos népzenei kultúra egyedülálló személyisége. Nem túlzunk, ha éneklésének gazdagságát, drámaiságát, szuggesztivitását a világutazó operasztárokéhoz hasonlítjuk. Különösen mély – néha érces, néha bársonyosan simogató – altja annyira egyedi, hogy már néhány hangból könnyen felismerhető. Bár nem ez a természetes közege, színpadi jelenléte is roppant erős. Nem lehet másra figyelni.
Első lemeze – szűk válogatás több mint 500 (!) dalt tartalmazó repertoárjából – éppen húsz évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon, a Pikó és bandája hangszeres együttes kíséretével. Azóta, túlnyomórészt az Utolsó Óra programnak köszönhetően, Annus nénivel még sok felvétel készült, most pedig megjelent az Ördöngölő című duplalemeze.
A cím nem szorul különösebb magyarázatra, ha tudjuk, hogy Hideg Anna Ördöngösfüzesen született, s itt élte le egész életét. A Kolozs megyében, a Mezőség északi részén fekvő, Árpád-kori település nevének első részét a közelben található veszedelmes mocsarakról, a másodikat gyönyörű fűzfáiról kapta. Az 1970-es évek vége óta Ördöngösfüzes valóságos zarándokhely a táncházmozgalom városi népzenészei számára, mert a régi és új stílusú magyar népzene is csodálatos gazdaságban maradt meg. A falu ugyanakkor román többségű, így – a „Dunának, Oltnak egy a hangja” szellemében – román népzenét is kiválóan lehet itt gyűjteni. A nagy létszámú cigány kisebbség körében pedig megfigyelhető a két tradicionális zenekultúra keveredése: az ő zenészeiknek magyar, román és vegyes lakodalmon, temetésen is helyt kell állni, ismerni kell a dalokat. Ennek ismeretében talán nem olyan meglepő (bár mindenképp szokatlan), hogy Hideg Anna repertoárjának egytizede is román nyelvű: párnatáncot és doinát épp olyan magától értetődő természetességgel énekel, mint magyar keservest vagy friss csárdást.
A lemezbemutató koncertet első világháborús katonanóta indította a Fonóban: három fiáért aggódó asszony fájdalma, Annus néni nagymamájának átköltésében. A Ha felmegyek Kolozsvárra kezdetű „börtönballadát” olyan sokan feldolgozták már, hogy a közönség együtt énekelte a muzsikusokkal. A menyasszonykísérő nóták tüzesen, a keservesek szívszaggatóan, a füzesi férfitánc-összeállítások szilaj lendülettel szólaltak meg. Megemlékeztek Annus néni férjéről, a tavaly elhunyt István bácsiról is, aki vőfélyként több száz lakodalmat vezényelt le, s ugyancsak a fejében volt a teljes magyar és román repertoár. Stílusosnak és mértéktartónak éreztem, hogy a fiatal leányok szerepkörét már nem Annus nénire, hanem a budapesti – de az autentikus énekstílust tökéletesen elsajátító – Havay Viktóriára osztották. Mindvégig fontos – nemcsak kísérő, hanem szólisztikus – szerep jutott a Hideg Annával régóta együttműködő Horsa Bandának, amelyben a zenekarvezető prímás, Horsa István mellett Vörös Máté brácsázott és Joó Bence bőgőzött. A mezőségi népzenére igen jellemző vonóstrióhoz ezúttal még egy prímás csatlakozott: a fiatal Lipták Dániel, aki 2015-ben elnyerte a Hagyományok Háza által alapított Halmos Béla hegedűje vándordíjat. Az egész koncert a táncházmozgalom egyik alapító atyja, Halmos előtt is tisztelgett, aki négy évtizede, Sebő Ferenccel együtt az elsők között hívta fel a figyelmet a mezőségi népzene még élő és virágzó (vagy azóta sajnos már szinte teljesen kiveszett) értékeire.
