"Növeli, ki elfödi a bajt"

Publikálás dátuma
2017.12.02. 06:47

Gyűlölet-bűncselekmények Olaszliszkától a cigány sorozatgyilkosságig – áll az alcímben. Külön-külön is felkavaró, tragédiába torkolló ügyek ezek – együtt pedig egyenesen kétségbeejtők. Mert elemi erejű vészjelzést sugároznak: nagy a baj! „A gyűlölet gyilkol” – mondja a romagyilkosságok két áldozatának temetésén a pap. Igen, a könyv riportjainak összefüggései azt emelik ki, hogy az előítélet és a félelem könnyen gyűlölködésbe csap át, ami mindig fokozza az agressziót, s a gyilkos indulatok akár tényleges gyilkosságokhoz vezethetnek. Vezetnek is. Előbb vagy utóbb, de szinte bizonyosan. Ez Tódor János szociográfiájának egyik fő tanulsága.

A másik: a magyarországi roma kisebbség nem csekély része mentálisan és szociálisan egyre kilátástalanabb helyzetbe kényszerül, a többségi társadalom meghatározó százaléka pedig vagy részvétlenül fogadja, vagy – rosszabb esetben – helyesli ezt az embertelen folyamatot. Ijesztően növekedik a távolság a fent és az egészen lent világa között. A minden elemében borzalmas olaszliszkai gyilkosság bírósági tárgyalásán a beidézett roma tanúk meg sem értik a nekik feltett kérdéseket – mintha Móricz Barbárokjának világa reinkarnálódna. Ha a társadalom csoportjai ennyire leszakadnak, akkor szükségképp olyan szörnyű feszültségek keletkeznek, melyek kezelhetetlen és tragikus következményekhez vezetnek.

„Mert növeli, ki elfödi a bajt” – írta Illyés Gyula. Ebből az axiómából bontható ki a szerző művének harmadik tanulsága. A kötetben idézett megannyi illetékes bizonyult képtelennek arra, hogy kimondja, végig gondolja azt, amit a rettenetes tények a napnál világosabban mutatnak: jórészt a drámaian növekvő egyenlőtlenség miatt súlyos zavarok támadtak a kisebbség és a többség viszonyában. A baj növekszik.

A szerző – tudom: nehéz, sokszor egyenesen méltatlan körülmények közepette – roppant fontos művet alkotott. Aktualitása kétségtelen: nap mint nap fokozódik a gerjesztett irracionális félelem és a vak gyűlölet. Zord idők jönnek.

Infó:

Tódor János: Vadászjelenetek Magyarországon

Osiris Kiadó, 2017

Szerző

Beszélő macskával a menekültlétről

Publikálás dátuma
2017.12.02. 06:46
Fotó: Vajda József
A nemzeti identitásról szóló kérdések untatják Pajtim Statovci albán származású, Finnországban élő írót. Az jobban érdekli, hogyan használjuk az állatokat saját céljainkra, könyvében egy perverz macska is van.

- Sokszor kérdeznek a Koszovóhoz és Finnországhoz fűződő kapcsolatomról. Arról, hogy albán vagy finn vagyok-e. Ezek absztrakt dolgok, mindenki mást ért alattuk. Próbáltam nem az alapján meghatározni magam, hogy honnan jöttem. A mai világban folyamatosan mozgunk, a nemzetiségek közötti határok elmosódnak - mondta a Népszava kérdésére Pajtim Statovci, aki azt sem gondolta volna, hogy Finnországban megjelenik a Macskám, Jugoszlávia című regénye, nemhogy azt: tizenkét nyelvre lefordítják.

Fotó: Vajda József

Fotó: Vajda József

A regényben két elbeszélő történetét követjük felváltva. Az egyik a '80-as évek Koszovójában játszódik, egy fiatal lány, Emine az esküvőjére készül Bajrammal. Az albánok üldözésekor gyerekeikkel elmenekülnek Finnországba, ahol a család szétforgácsolódik. A másik történet a jelenben játszódik, elbeszélője az egyetemista Bekim, Emine és Bajram fia. Középpontban egy másik kultúrába való beilleszkedés korlátozott lehetőségei és a kirekesztődés érzése áll. Mindkét generáció életéből hiányoznak a tartalmas emberi kapcsolatok, ami azonban nem a menekültlétből fakad, hanem általánosabb probléma. Bekim ráadásul többszörösen kívülálló, meleg is, aki neten keresi a szexpartnereket. Kígyót tart, a regény mágikus realista rétegét pedig az adja, hogy összeismerkedik egy beszélő, homofób macskával, akinek irodalmi rokonai Bulgakov A Mester és Margaritájának Behemótja, Hoffmann Murr kandúrja és Franz Kafka állatalakjai. - Az állattanulmányok nevű tudományterület inspirált, ami azt vizsgálja, hogyan tekintünk az állatokra egy-egy kultúrában. Például a macska Európában háziállat, Koszovóban tisztátalan. Az állatokat úgy használjuk, mintha metaforái lennének az emberi tulajdonságoknak, nem pedig úgy nézünk rájuk, mint akik saját maguk is érzékelik valahogy a világot, amit nem érthetünk meg. Az irodalomban előfordul, hogy állatok az elbeszélők. Ezzel ellopjuk a hangjukat, hogy leírjuk a világot - mondta és hozzátette, az állatok és a szexuális vagy etnikai kisebbségek tagjai között hasonlóság van kulturálisan. Könyvében Bekim szégyenérzetét, kiszolgáltatottságát és menekültként létezését fejezik ki az állatok. - Bekim nem érzi magát egyenlőnek. Mások szerencsétlenebbnek és érdemtelenebbnek tartják csak azért, mert egy erőszakos és háború sújtotta helyről származik. Ha valaki megkérdezi, honnan jön, nem az érdeklődés, hanem a szánalom vezérli - mondta Statovci, aki ugyan saját tapasztalataiból merített regényéhez, de hangsúlyozza, a könyv nem önéletrajzi. Nem sokat értett gyerekként abból, mi történt Koszovóban, szülei később meséltek neki. - Boldog és szomorú emlékek voltak egyszerre. Traumatikus tapasztalat, hogy a hazádat el kell hagynod és átkerülsz egy másik kultúrába. Szakadék van a generációk között, mert a gyerekek más környezetben nőnek föl, sokkal gyorsabban beilleszkednek, mint a szüleik - mondta és megjegyezte, hogy az ő gyerekkora boldog volt és egész. - Amikor azt kérdezik tőlem, milyen volt felnőni két kultúra között, az emberek azt képzelik, az életem két világra szakadt, de ez nem így van - mondta és hozzátette: a valahová tartozás hiánya nem csak azokat érinti, akik egyik országból érkeztek egy másikba. - Az is vándorlás, ha egyik városból a másikba költözöl, ez is járhat kultúrsokkal. Bárki magányosnak érezheti magát azért, mert más. Ha például valaki egy nem értelmiségi családból egyetemre kerül, nehezen érti meg az akadémiai környezetet. A magány és a helyváltoztatás univerzális - mondta Statovci, akinek az otthon nem földrajzilag meghatározható hely. - Az otthon a tudat egyfajta állapota. Sokat utazom, csak a telefonomra van szükség, hogy otthon érezzem magam, mert fel tudom hívni a családomat bárhonnan. Az otthon jelentését magamban hordom, egy személyes hely, amihez csak én tudok hozzáférni - nyilatkozta Statovci, aki a magyar írók közül szereti Esterházy Pétert és Kertész Imrét, kedvenc könyve pedig Dragomán Györgytől A fehér király, amit meg is említ regényében. Szerinte sok olyan történet van, amely azt mondja: a szenvedés és a harc jobb, bátrabb és erősebb emberré tesz minket. Dragomán könyve azonban azt tanította neki, hogy sokak számára ez nem így működik: vannak, akiket a traumák gyengébbé és szomorúbbá tesznek.

Névjegy
Pajtim Statovci 1990-ben született Koszovóban, két éves volt, amikor családja Finnországba vándorolt. Első regénye, a Macskám, Jugoszlávia 2014-ben jelent meg és megkapta érte a legjobb első regényért járó Helsingin Sanomat díjat. A Helsinki Egyetemen összehasonlító irodalomtudományt, az Aalto Egyetemen forgatókönyvírást tanult.

Szerző

Nem lehet másra figyelni

Publikálás dátuma
2017.12.02. 06:45
FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ
Néha érces, néha bársonyosan simogat, de egy biztos: Hideg Istvánné Annus néni hangját ezer közül is felismerni. Új lemezének bemutató koncertjén jártunk.

A 81 esztendős Annus néni – azaz Hideg Istvánné született Lakatos Anna – a kárpát-medencei hagyományos népzenei kultúra egyedülálló személyisége. Nem túlzunk, ha éneklésének gazdagságát, drámaiságát, szuggesztivitását a világutazó operasztárokéhoz hasonlítjuk. Különösen mély – néha érces, néha bársonyosan simogató – altja annyira egyedi, hogy már néhány hangból könnyen felismerhető. Bár nem ez a természetes közege, színpadi jelenléte is roppant erős. Nem lehet másra figyelni.

Első lemeze – szűk válogatás több mint 500 (!) dalt tartalmazó repertoárjából – éppen húsz évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon, a Pikó és bandája hangszeres együttes kíséretével. Azóta, túlnyomórészt az Utolsó Óra programnak köszönhetően, Annus nénivel még sok felvétel készült, most pedig megjelent az Ördöngölő című duplalemeze.

A cím nem szorul különösebb magyarázatra, ha tudjuk, hogy Hideg Anna Ördöngösfüzesen született, s itt élte le egész életét. A Kolozs megyében, a Mezőség északi részén fekvő, Árpád-kori település nevének első részét a közelben található veszedelmes mocsarakról, a másodikat gyönyörű fűzfáiról kapta. Az 1970-es évek vége óta Ördöngösfüzes valóságos zarándokhely a táncházmozgalom városi népzenészei számára, mert a régi és új stílusú magyar népzene is csodálatos gazdaságban maradt meg. A falu ugyanakkor román többségű, így – a „Dunának, Oltnak egy a hangja” szellemében – román népzenét is kiválóan lehet itt gyűjteni. A nagy létszámú cigány kisebbség körében pedig megfigyelhető a két tradicionális zenekultúra keveredése: az ő zenészeiknek magyar, román és vegyes lakodalmon, temetésen is helyt kell állni, ismerni kell a dalokat. Ennek ismeretében talán nem olyan meglepő (bár mindenképp szokatlan), hogy Hideg Anna repertoárjának egytizede is román nyelvű: párnatáncot és doinát épp olyan magától értetődő természetességgel énekel, mint magyar keservest vagy friss csárdást.

A lemezbemutató koncertet első világháborús katonanóta indította a Fonóban: három fiáért aggódó asszony fájdalma, Annus néni nagymamájának átköltésében. A Ha felmegyek Kolozsvárra kezdetű „börtönballadát” olyan sokan feldolgozták már, hogy a közönség együtt énekelte a muzsikusokkal. A menyasszonykísérő nóták tüzesen, a keservesek szívszaggatóan, a füzesi férfitánc-összeállítások szilaj lendülettel szólaltak meg. Megemlékeztek Annus néni férjéről, a tavaly elhunyt István bácsiról is, aki vőfélyként több száz lakodalmat vezényelt le, s ugyancsak a fejében volt a teljes magyar és román repertoár. Stílusosnak és mértéktartónak éreztem, hogy a fiatal leányok szerepkörét már nem Annus nénire, hanem a budapesti – de az autentikus énekstílust tökéletesen elsajátító – Havay Viktóriára osztották. Mindvégig fontos – nemcsak kísérő, hanem szólisztikus – szerep jutott a Hideg Annával régóta együttműködő Horsa Bandának, amelyben a zenekarvezető prímás, Horsa István mellett Vörös Máté brácsázott és Joó Bence bőgőzött. A mezőségi népzenére igen jellemző vonóstrióhoz ezúttal még egy prímás csatlakozott: a fiatal Lipták Dániel, aki 2015-ben elnyerte a Hagyományok Háza által alapított Halmos Béla hegedűje vándordíjat. Az egész koncert a táncházmozgalom egyik alapító atyja, Halmos előtt is tisztelgett, aki négy évtizede, Sebő Ferenccel együtt az elsők között hívta fel a figyelmet a mezőségi népzene még élő és virágzó (vagy azóta sajnos már szinte teljesen kiveszett) értékeire.

Annus néni daloskönyve
A lemezbemutató koncert zenekarvezető prímása, a komáromi Ördöngös Népzenetanoda alapítója, Horsa István szerkesztésében és kiadásában, a közelmúltban jelent meg az Annus néni daloskönyve című monográfia és DVD-ROM.
Gondos, tudományos igényességű, mégis olvasmányos kötet ez, amely „Emlékül maradjon szerény éltemnek szövege” címmel közli Hideg Anna önéletírását; néprajzi tanulmánnyal, a dalok elemzésével, szómagyarázattal, irodalomjegyzékkel, kép- és kottamelléklettel kiegészítve.

Szerző