Gyűlölet-bűncselekmények Olaszliszkától a cigány sorozatgyilkosságig – áll az alcímben. Külön-külön is felkavaró, tragédiába torkolló ügyek ezek – együtt pedig egyenesen kétségbeejtők. Mert elemi erejű vészjelzést sugároznak: nagy a baj! „A gyűlölet gyilkol” – mondja a romagyilkosságok két áldozatának temetésén a pap. Igen, a könyv riportjainak összefüggései azt emelik ki, hogy az előítélet és a félelem könnyen gyűlölködésbe csap át, ami mindig fokozza az agressziót, s a gyilkos indulatok akár tényleges gyilkosságokhoz vezethetnek. Vezetnek is. Előbb vagy utóbb, de szinte bizonyosan. Ez Tódor János szociográfiájának egyik fő tanulsága.
A másik: a magyarországi roma kisebbség nem csekély része mentálisan és szociálisan egyre kilátástalanabb helyzetbe kényszerül, a többségi társadalom meghatározó százaléka pedig vagy részvétlenül fogadja, vagy – rosszabb esetben – helyesli ezt az embertelen folyamatot. Ijesztően növekedik a távolság a fent és az egészen lent világa között. A minden elemében borzalmas olaszliszkai gyilkosság bírósági tárgyalásán a beidézett roma tanúk meg sem értik a nekik feltett kérdéseket – mintha Móricz Barbárokjának világa reinkarnálódna. Ha a társadalom csoportjai ennyire leszakadnak, akkor szükségképp olyan szörnyű feszültségek keletkeznek, melyek kezelhetetlen és tragikus következményekhez vezetnek.
„Mert növeli, ki elfödi a bajt” – írta Illyés Gyula. Ebből az axiómából bontható ki a szerző művének harmadik tanulsága. A kötetben idézett megannyi illetékes bizonyult képtelennek arra, hogy kimondja, végig gondolja azt, amit a rettenetes tények a napnál világosabban mutatnak: jórészt a drámaian növekvő egyenlőtlenség miatt súlyos zavarok támadtak a kisebbség és a többség viszonyában. A baj növekszik.
A szerző – tudom: nehéz, sokszor egyenesen méltatlan körülmények közepette – roppant fontos művet alkotott. Aktualitása kétségtelen: nap mint nap fokozódik a gerjesztett irracionális félelem és a vak gyűlölet. Zord idők jönnek.
Infó:
Tódor János: Vadászjelenetek Magyarországon
Osiris Kiadó, 2017
