Karátson Gábor, a konzervatív anarchista

A Duna Kör és a Védegylet egykori aktivistájának festményei most a Különutak és kivonulás című kiállításon láthatók.

Forrás: OSZK 1956-os Intézet

Egy/kor: Különutak és kivonulás a konszolidáció idején címmel rendez párhuzamos kiállításokat a Műcsarnok. Blaskó János, Gadányi Jenő, Jakobovits Miklós, Karátson Gábor, illetve Bocz Gyula, Cerovszki Iván, Csutoros Sándor, Dombay Győző, Lisziák Elek, Ócsai Károly és Szeift Béla művészetére tekintenek vissza a kurátorok, ahogy fogalmaznak: „félárnyékban maradt életműveket emelnek újra a fénybe, hogy megvizsgálják az akkori művészet helyzetét, az alkotók egzisztenciális tereit, művészeti és életstratégiáit, különös tekintettel a kívülállás és az ellenállás egyedi formáira." Karátson Gábor a nagyközönség szemében inkább zöldmozgalmárként vált ismertté, nem képzőművészként, miközben prózai művei - például A gyermek Altdorfer- is különösen finom szerkezetű, szép munkák.

Björn Borg szervája 1974–75

Karátsonnak sokan nehezen bocsátották meg, hogy a rendszerváltás után is rendíthetetlenül őrizte szellemi szuverenitását. Nem tévesztette szem elől azokat az értékeket, melyekben 1989 előtt, az akkori rendszer ellenzékének tagjaként hitt. Amikor '56-os tevékenysége miatt börtönbe került, és emiatt később sem folytathatta egyetemi tanulmányait, belevetette magát a keleti tanokba. Közvetetten az is a reményvesztett politikai közhangulatnak köszönhető, hogy aztán eredetiben tudta olvasni a kínai filozófiát, mivel kínaiul 1981-ben, a Jaruzelski-puccs éjszakáján kezdett tanulni, mintegy kétségbeesésében. A rendszerváltás után több helyütt tanított keleti filozófiát, és magyarra fordította Lao-ce főművét valamint a Ji king-et is. Lao-ce legfontosabb művének hagyományos címe: Az Út és Erény könyve (Tao te king). Ez az a könyv, amelyben a taoizmus mesterének tartott szerző összefoglalta a tan kínai hagyományát. A keleti tanok és főként a buddhizmus meghatározta Karátson egész lényét, a művészetét és a kommunikációját is, sőt a politikához való viszonyát is. A '80-as években formálódó Duna körbe is így vitte környezetvédelmi elkötelezettsége. "Nagyon elmélyedtem ezekben. Tulajdonképpen jelentős szerepe volt ebben a bős-nagymarosi építkezés miatti iszonyatos szorongásomnak. A kínai kultúrában, a kínai művészetekben fellelhető egy olyan erős természetközeliség, amely egyszer rendíthetetlennek látszott. A magas kultúrák közül talán a kínai állt a legközelebb egy úgynevezett ökológiai gondolkodáshoz."

Pirosfülű önarckép 1960

Sokáig (2008-ig) aktív, meghatározó tagja volt a Védegyletnek is, a szervezet lobbitevékenységének köszönhető, hogy néhány évig zöld aktivista volt Magyarország köztársasági elnöke Sólyom László személyében. Az én az visszafordul című esszéjében Karátson így fogalmazott a környezetvédelemről: "A Földön ma két folyamat egyszerre zajlik. Egyfelől a természettudomány és a technika megállíthatatlan fejlődése sodor magával valamerre - hívei szerint fölfelé; másfelől a természet maga, s az emberi szellem ugyanilyen sebességgel hanyatlik: vitathatatlanul zuhan. Utóbbi eseménysorozatot katasztrófának szoktuk nevezni: valóban az. A két folyamat egymással nyilvánvalóan összefügg, csak az nem világos, hogyan. Még amely pontokon világos is némelyek szemében, ott sincs közmegegyezés ebben; egyetértés, például a pedagógiában, a kutatóintézetekben, a különböző fejlesztések terén. Egyáltalán mire kellene törekednünk? Az általánosan meghirdetett politikai elvek szerint ugyan szükség van némi környezetvédelemre. Elvileg nagymértékűre; gyakorlatilag szinte semmire. És ez a szinte semmi nem a megvalósításnak valamely fogyatékosságából következik, hanem a Hatalom szándékai szerint való. Azok szándékai szerinti, akik jövendő sorsunk felől döntenek." Amikor 2001-ben a Védegylet otthagyásáról kérdezték, így válaszolt: "a Védegylet tulajdonképpen a Tisza-ciánozás miatti rémületből született, noha ebbe az ökológiai katasztrófába nem tudtunk aztán beleszólni. De jöttek a Roosevelt téri fák, azok kivágásának terve is eléggé felháborító volt. Mindent elmozdítanak, mindent kiásnak, mintha megőrültek volna!"

Egy vörös macska arcképe

Karátson Gábor első egyéni kiállítását 1968-ban rendezték, ám a következőt csak a rendszerváltás után, sőt csoportos kiállításra is csak azután kérték fel. Halála előtt tíz évvel, 2005-ben Prima díjas lett. A halála előtti években úgynevezett bibliai sorozatán dolgozott, Márk evangéliumához készített akvarelleket. Morális autonómiáját sokan félreértették, nem bocsátották meg neki, hogy a rendszerváltás után nem volt hajlandó politikai oldalakhoz csatlakozni, mivel a környezetvédelmet magasabb szempontnak ítélte a politikai játszmáknál. Konzervativizmusa anarchizmussal párosult, ezzel szinte egyedül maradt a hazai közgondolkodásban. A Műcsarnok csoportos kiállításán most egy kategóriákba nem szorítható szuverén elme festményeit válogatták össze az életművéből.

Ji king-fordító

Változások könyve címen jelent meg magyarul - legutóbb 2003-ban, éppen Karátson Gábor fordításában - a konfucianizmus szent könyveiként tisztelt öt klasszikus mű egyike. A nyugati időszámítás előtt nagyjából 3000-ben keletkezett szöveget eredetileg életvezetési, jövendölési céllal használták s használják a mai napig, de bölcseleti alapul is szolgál. A Ji king egyik előszavát a hagyomány Konfuciusznak tulajdonítja, amit a mai tudomány ugyan cáfol, de a híveket ez nem tántorítja el a szöveg értelmezése közben. Mindenesetre a Karátson Gábor által fordított Változások könyve minden bizonnyal a Konfuciusz kiadásában megjelent könyv.