Szankciók jöhetnek

A lengyel regionális középhatalomban történő kormányváltás, illetve azt követően az új varsói kabinet ténykedése kellett ahhoz, hogy bizonyos uniós politikusok felismerjék Brüsszel bűnös mulasztását. Tudniillik sokáig kizárólag az Európai Parlament liberális, illetve szociáldemokrata frakciója kardoskodott a renitens Orbán-kormány szankcionálása mellett. A Fidesz pártcsaládjához tartozók holmi mandátumféltésből általában beérték homályos és erélytelen nyilatkozatokkal, ha az Unió törvényhozásában szóba került a magyar miniszterelnök kristálytisztán látható demokráciarombolása. A brüsszeli konzervatívok csupán a Jog és Igazságosság kormányra kerülése után kezdtek ébredezni.

Bebizonyosodott, hogy a populizmus térnyerése Közép-Kelet-Európában dominóelv-szerűen megy végbe, vagyis a büntetlenül hagyott magyarországi jogtiprás más államokban is felbátorítja a tekintélyelvűség híveit. Attól tartok azonban, a három volt európai biztos és az egykori német pénzügyminiszter felvetése a Magyarországnak szánt uniós támogatások befagyasztására vonatkozóan meglehetősen elkésett. Az egykori szovjet impérium feltámasztásán munkálkodó Vlagyimir Putyin, aki gyakorlatilag orosz érdekszférának tekinti térségünket, felismerte az EU inkoherenssé válásában rejlő lehetőségeket. Orbán Viktor destruktív tevékenysége kapóra jön a magát az expanzív külpolitika mellett elkötelező Moszkvának, ezért az orosz adminisztráció érdekelt a budapesti autokrata hatalmon tartásában. Hazánk gazdasági függőségbe taszítását szolgálja többek között a paksi gigaüzlet, és tartani lehet attól, hogy Putyin stábja a magyar társadalom dezinformálása, illetve a számítógépes hadviselés révén aktívan beavatkozik majd a jövő évi törvényhozási választásokba.

Az uniós politikusok által javasolt intézkedések hatékonysága azért is vitatható, mert a most befagyasztandó támogatások nagy része eddig is az Orbán-kormány holdudvarához tartozó oligarcháknál landolt, a magyar átlagpolgár vajmi keveset látott belőlük. Sőt mi több, az uniós pénzcsap elzárása a rezsim kiéheztetése érdekében akár vissza is üthet. Naivitás lenne azt hinni, hogy társadalmunk többsége egy ilyen lépés miatt a lehengerlő médiafölény birtokában lévő, ádáz Brüsszel-ellenes kampányt folytató budapesti kabinetet okolná. A szóban forgó négy politikus okkal teszi fel önmagának a kérdést, vajon miért akarja Orbán Viktor pánikszerűen lehívni már most a 2020-ig tartó költségvetési periódusban rendelkezésére álló EU-s pénzek többségét. A válasz nyilvánvaló. Éppen az egyesek által régóta sürgetett, s most végre belengetett szankciókat akarja megelőzni, mert tavaszig gondolnia kell a kampányköltésekre. De ő messzebbre lát. Tudja azt is, hogy önnön rendszerét az európai értékközösségen belül képtelen konszolidálni, és készül a távozásra. Mennyivel könnyebb lenne számára az EU-ból való elkerülhetetlen kilépést a lakosság felé kommunikálni, ha rámutathatna „a gonosz Brüsszelre”, mely beszüntette névlegesen hazánk, valójában a rezsim kedvezményezettjeinek dotációját!

2017.12.07 07:05

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10