Kijev;Miheil Szaakasvili;

2017-12-06 22:04:00

Miheil Szaakasvili nem adja fel egykönnyen

Nem adta fel magát és a rendőröknek sem sikerült letartóztatniuk a Majdanon (Függetlenség téren) tábort vert volt grúz elnököt. Miheil Szaakasvilit hívei védelmezik.

Többen megsebesültek szerdán Kijevben a rendfenntartók és Miheil Szaakasvili volt grúz államfő támogatói közötti összecsapásban. A karhatalom emberei a kijevi ikonikus helyszínen, a Majdan (függetlenség téren) letáborozott és magát elbarikádozó grúz politikust próbálták újra letartóztatni, ezúttal is sikertelenül. Miután a keddi letartóztatási kísérlet kudarcba fulladt, támogatói kiszabadították a politikust, a néhány száz fős tömeg a 2014-es rendszerváltást eredményező tüntetések színhelyére, a Majdanra ment, ahol sátrakat húztak fel és elbarikádozták magukat. Jurij Lucenko főügyész kedden 24 órás ultimátumot adott Szaakasvilinek arra, hogy önként feladja magát, de amint azt sejteni lehetett, a grúz rózsás forradalom hőse ezt nem tette meg. Előre jelezte, nem jelenik meg a főügyészségen, mert Lucenkót nem tekinti a vádhatóság törvényes vezetőjének,de a Majdanon, a hívei által védelmezett sátorvárosban hajlandó fogadni a főügyészség nyomozóit. Szerinte Lucenko elárulta az Euromajdant.

Petro Porosenko elnök és a kijevi kormányzat egyik legvehemensebb kritikusává vált grúz politikust a főügyészség azzal vádolja, hogy az elnök ellenes demonstrációit egy Oroszországba menekült, Viktor Janukovics volt ukrán államfő környezetéhez tartozó oligarcha pénzelte. Bizonyítékképpen a főügyész egy lehallgatott telefonbeszélgetés hangfelvételét is bemutatta, amelyen Szaakasvili és az oligarcha megbízottai egyeztetnek. A grúz politikus szerdán a sátortáborban fogadta az újságírókat. A hangfelvételt hamisítványnak nevezte és azt hangsúlyozta, minden alapot nélkülöznek az ellene felhozott vádak. Egyenesen nevetségesnek nevezte azt, hogy együttműködne Moszkvával bármilyen tekintetben, hiszen, mint fogalmazott, közismert, hogy Vlagyimir Putyinnak nincs ádázabb ellenfele, mint ő. Megismételte az ukrán lakossághoz intézett korábbi felhívását, mindenkit arra kért, csatlakozzon a politikai korrupció elleni, szerda estére meghirdetett újabb megmozduláshoz. A grúz forradalmárt az sem zavarja, hogy erőszakos hatalomátvételi kísérlettel, az alkotmányos rend elleni fellépéssel gyanúsítják. Amennyiben elfogják, kiadhatják Grúziának, ahol hatalommal való visszaéléssel vádolják.

A nemzetközi közösség egyelőre hallgat, hiszen mind Porosenko, mind Szaakasvili az Európai Unióban és az Egyesült Államokban egyaránt elfogadott és támogatott politikai szereplő. Az elemzők kevésbé visszafogottak. A Reuters, a Bloomberg, és más nagy nyugati orgánumoknak is nyilatkozó elemzők azt emelték ki, hogy a Szaakasvili elleni hajszával Kijev a nyugat jóindulatát kockáztatja és hogy Porosenko elnök személyes érdekből feláldozta az ország „nyugatosodását”.

Moszkva áll a grúz ex-elnök mögött?
Megszólalt szerdán Petro Porosenko is. Az államfő egyértelművé tette, hogy véleménye szerint korábbi barátja, tanácsadója, az általa Odessza kormányzójává is kinevezett Szaakasvili akciói mögött Moszkva áll. Az elnök úgy vélekedett, hogy miután a Kreml nem érte el célját a kelet-ukrajnai harctéren, ily módon próbálja destabilizálni Ukrajnát. Szavai valóban eléggé hihetetlenek. Szaakasvili bukásának egyik oka épp a 2008-as, Grúzia számára katasztrofális orosz-grúz háború volt. Amint a mára hontalanná vált ex-elnök is hangsúlyozta, valóban ő Putyin egyik legkövetkezetesebb ellenfele.