Szinte hallani lehetett Londonban, ahogy a reggeli órákba fellélegeztek a Downing Street 10. szám alatt. A hajnalig tartó alkudozás után, az éjszakát még Brüsszelben töltő Theresa May sajtóértekezleten jelentette be: röviddel azelőtt, hogy letelt volna a határidő, sikerült megállapodni az Európai Unióval.
Az EU huszonhét tagországa addig nem volt hajlandó áttérni a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokkal és a kilépés napját követő, átmeneti időszakkal foglalkozó egyeztetésekre, amíg a válási költségekről, a szigetországban élő EU-állampolgárok későbbi státuszáról és az északír-ír határ kérdéséről nem született döntés. A megbeszélések hét eleji lezárását drámai körülmények között akadályozták meg a Konzervatív Pártot a legutóbbi parlamenti választás óta „életben tartó” belfasti Demokratikus Unionisták, akik nem fogadták el a határra vonatkozó feltételeket. Úgy gondolták, hogy ezek az egységes piac és vámunió folytatásával érnek fel, és ezzel Ulsterben az Egyesült Királyság egészétől eltérő körülmények alakulhatnak ki.
Reggeli sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker nagyra értékelte a nagyon várt „áttörést”. Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor elismerte, hogy a megállapodás tartalmaz kompromisszumokat. „Ez minden hasonló tárgyalásról elmondható, a feleknek meg kell hallgatniuk egymást, igazítaniuk kell az álláspontjukon és készséget kell mutatniuk az engedményekre” – mondta. Juncker kiemelte, hogy a szigetországban letelepedett európai állampolgárok jogai változatlanok maradnak a kilépés után is. Ez az életvitelszerű ott tartózkodásra, a munkára és a tanulásra egyaránt vonatkozik. Afelől már Theresa May nyugtatta meg az Európai Uniót, hogy 2020, azaz a jelenlegi költségvetési ciklus vége után is tiszteletben tartja fizetési kötelezettségeit. Az akár egy emberöltőn át viselt, 35-39 milliárd fontra becsült pénzügyi terhet említve May visszautalt szeptemberi firenzei beszédére, melyben az Egyesült Királyságot „vállalásait tiszteletben tartó országnak” nevezte. A konzervatív vezető úgy érzi, „a pénzügyi rendezés megfelel a brit adófizetők érdekeinek és lehetővé teszi, hogy a jövőben több befektetés irányulhasson a lakásépítésbe, az oktatásba és az egészségügybe”.
A 15 oldalas dokumentum kielégítő mind Belfast, mind pedig Dublin számára, s garantálja, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között nem lesz fizikai valóságban létező, „kemény” határ. A megegyezés szerint az „Egyesült Királyság továbbra is összhangot teremt a belső piac és a vámunió azon szabályaival, amelyek most és a jövőben is védik az észak-déli együttműködést, az Ír-sziget gazdaságát, és az 1998-as nagypénteki egyezményt”. London biztosítani kívánja, hogy ne lépjenek fel új szabályozási korlátok Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.
Leo Varadkar ír kormányfő azt mondta, elégedett, miután „mindent sikerült elérnie, amit szeretett volna”. A nemrégiben hatalomra került politikus megígérte: Dublin „nem használja majd arra a Brexitet, hogy közös megegyezés hiányában kierőszakolja az ír újraegyesítést”. Varadkar beismerte, hogy az elmúlt hetek vitái „megviselték” a brit-ír viszonyt, de hangoztatta, a tárgyalások második szakaszában Theresa Maynek „nem lesz jobb barátja, mint Írország”, hiszen a „mély és ígéretes kereskedelmi megállapodás mindkét ország érdeke”.
A DUP rámenős vezetője, Arlene Foster szerint „még sok a tennivaló”, de egyelőre annak kell örülni, hogy a határt nem rajzolják újra az Ír-tenger alatt, gyakorlatilag elválasztva Észak-Írországot az Egyesült Királyságtól.
Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke, aki Nagy-Britannia kiválását érezhető szomorúsággal kezeli, Theresa May „személyes sikereként” értékelte a péntek hajnali áttörést. Miközben folyamatosan érkeztek a gratuláló Twitter-üzenetek a kormány tagjaitól – mind az egykori egységpártiak, mind a kilépést támogatók elégedetten nyilatkoztak Mayről –, a Munkáspárt egyik, a The Guardiannek nyilatkozó vezetője jelezte, Brexit-politikájuk középpontjába a „puha” távozást és a vámunió megőrzését helyezik.
