emléktábla;Nyugati pályaudvar;Puczi Béla;

2017-12-10 16:05:00

Mégis emléktáblát kapott a roma hős

December 10-én, az emberi jogok nemzetközi napján felavatták Puczi Béla, a „marosvásárhelyi roma hős” emléktábláját a Nyugati pályaudvarnál.

A vasárnap délutáni eseményen csaknem százan vettek részt, a jelenlévők között volt Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Orosz Anna és Soproni Tamás (Momentum Mozgalom). Az Országos Roma Önkormányzat tagjai közül ellenben senkit nem láttunk.

Az emléktábla költségeit közadakozásból teremtette elő a Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület. Puczi Béla és társainak hőstette üzenet minden cigány és nem cigány magyarnak, határon innen és túl, hogy minden nehézség ellenére összetartozunk – hangsúlyozták a szervezők.

Ismertetőjük szerint Puczi Béla (1948–2009) egyik vezetője volt azoknak a romáknak, akik 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a megtámadottak védelmére keltek. „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – kiáltották. Puczi Bélát megtorlásul börtönbe zárták és megkínozták. Amikor a börtönbüntetés elől Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá.

Eredetileg – ahogyan arról beszámoltunk – az októberben tartott Roma Pride rendezvényen szerették volna felavatni az emléktáblát a Nyugati pályaudvar falán. Azért éppen ott, mert Puczi Béla élete végén a környéken tengődött hajléktalanként. A MÁV azonban közölte, nem járulhat hozzá, hogy kitegyék az emléktáblát. A cég belső szabályzata szerint ugyanis ez kizárólag olyan személy esetében lehetséges, aki a vasút dolgozója volt, vagy kötődött a MÁV-hoz.

Aláírásgyűjtés indult: romák és nem romák arra kérték Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatóját, találjon módot rá, hogy az emléktáblát mégis elhelyezhessék a pályaudvar falán. A MÁV végül megadta az engedélyt.

A Mérce is a helyszínen volt: