A választási topszótárban kétség kívül kiérdemelte a dobogós helyet a „közös lista”. A sajtó, a politikusok egyaránt gyakran hozzák szóba. A demokratikus ellenzék kezdetben szinte egyedül ebben látta a kormányváltás garanciáját. Az idő haladtával azonban árnyaltabb lett a kép.
Friss példa erre az LMP esete a közös listával. Hiába hozta nyilvánosságra elsőként saját országos párlistáját, az önfeledt triumfálást hamar követte a hezitálás. Mert bár a harmadik helyre tették Gödöllő polgármesterét, mint kiderült, „hivatalosan” nem szívesen látnák közös listájukon az Új Kezdet pártelnökét. Az LMP négy éve (ha nem is játszva) még átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt. De ha a két párt most úgymond papíron is társul, azzal rögtön 10 százalékra emeli maga előtt a bejutási küszöböt. Mert ha lehet is néha más a politika, az „egyszer kettő néha tíz” ökölszabályából nem enged a választási matematika.
A Fidesznek persze ma még nincsen ilyen problémája. Ha kell, a matematikát is felülírja, a mérhetetlen KDNP-t pedig 2018-ban játszva beviheti a hátán a T. Házba. S mint tudjuk, az ÁSZ jóvoltából a jobboldali pályán benevezett harmadik indulónak, a Jobbiknak sem ez ma a legégetőbb gondja.
Viszont az MSZP háza táján búvópatakként újra és újra felbukkan a közös lista kényszeres gondolata. Mostanában ismét ez a sláger-téma, pedig a politikai „kérőt” a többi ellenzéki párt jószerivel kikosarazta. A szocialisták mégis váltig állítják, hogy egyedül a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt üdvözít, s a 106 közös ellenzéki jelölt a siker záloga. De amíg a koordinált jelöltállítás célszerűségét ma úgyszólván senki sem vitatja, a közös lista változatlanul ott lebeg, mint Mohamed koporsója.
„Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján - ugyanazon pártok részvételével - közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy - önálló vagy közös - pártlista állításában vehet részt” – tette le a garast a választási törvény. Ami a szövetségesekre pályázó kisebb pártokat kétségkívül nehéz helyzetbe hozza.
A 2014-es választásokon az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP közös lista 25,67 százalékot hozott. De vajon ki az, aki számukra legalább ugyanezt 2018-ban is garantálhatja? Botka visszalépése óta rossz passzban az MSZP. Kész tényként kezelhető ugyanakkor a feljövőben lévő DK önálló országos listája. Ehhez képest bő negyedévvel a választások előtt valóban drámainak tűnő kérdés: milyen mozgásterük marad a „futottak még” kategóriában jegyzett pártoknak a további taktikázásra?
Két hónappal a létrejötte után felbomlott az Együtt és a Párbeszéd szövetsége is. A „sui generis” Momentum szintén saját útját járja. Hogy ez az út a Parlamentbe vezet-e, az ma még legalábbis kétséges. Talán nem marad más, mint felkéredzkedni a nagyobb pártok országos listájára? Szó, ami szó, ismertebb politikusaikat, húzóemberként, általában szívesen is látnák. Feltéve (súgják fülükbe), ha nem akarják magukkal hozni saját pártjukat.
Mert a fékezett habzású közös lista nem „zéró összegű játszma”. E választási szövetség csak akkor vonzó és életképes, ha nyereséges - mindkét fél számára. Ugyanakkor nem hiszem, hogy akár az Együtt, akár a Párbeszéd tagságát komolyan vigasztalná, ha elnökük listán jövőre besétálna a Parlamentbe, de a pártját le kellene adnia a ruhatárban.
