Magyarország nyer, ha Orbán veszít

Azt gondolom, egyre többen látják, hogy ha a jövő tavasszal Orbán Viktor és pártja elveszíti a választást, azon Magyarország, a magyarok nagy többsége nyerni fog. Ugyanakkor erősödik a szembenállás az Orbán-kormány és az Európai Unió között, amit a kormánypárti Magyar Hírlap nemrég háborúnak nevezett. Ennek kimenetele sem közömbös hazánk lakossága számára.

A konfliktus jelei már a 2010-es választások előtt láthatóak voltak. Orbán Viktor 2009 őszén, a kötcsei zártkörű Fidesz rendezvényen személyes céljaként fogalmazta meg a „centrális politikai erőtér” megteremtését Magyarországon. Ennek lényege, hogy egy nagy és erős kormánypárt úgymond felesleges viták nélkül, egyedül is képes legyen dönteni a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben, ami merőben ellentétes az Európai Unió értékrendjével. Amikor az Európa Tanács főtitkára, a norvég Thorbjorn Jagland kérdésére felidéztem Orbán Viktor szavait, azt mondta, hogy ez lényegében egypártrendszer. Jogi értelemben nem, hiszen nem tiltja más pártok működését, de valóban az egypártrendszerre emlékeztet, válaszoltam. Az elmúlt évek gyakorlata ezt be is bizonyította.

Orbán Viktor és pártja a 2010-es választásokon elért kétharmados győzelem birtokában leépítette a demokratikus jogállam intézményrendszerét, korlátozta a sajtó szabadságát, az Alkotmánybíróság hatáskörét, az igazságszolgáltatás függetlenségét, és szabad utat engedett a korrupciónak. Orbán Viktor „szabadságharcot” hirdetett az Európai Unió ellen és azóta folyamatosan megsérti annak közös értékrendjét, működésének alapelveit és szabályait. Az Európai Bizottság jogos figyelmeztetéseit a belügyekbe történő beavatkozásnak, Magyarország szuverenitása megsértésének minősíti és visszautasítja. Figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy Magyarország önként csatlakozott az Unióhoz, a csatlakozási szerződésben pedig vállalta a tagsággal járó kötelezettségeket.

Orbán Viktor a menekültválságot annak kezdetétől egyértelműen saját belpolitikai céljaira, hatalma további erősítésére igyekszik felhasználni. Az önkényuralmi rendszerek jól ismert receptjét követve nevezte meg Magyarország és a keresztény Európa ellenségeként a helyi háborúk, a terrorizmus és a diktatúra elől menekülőket. Ezzel összhangban állítja, hogy az európai uniós intézmények Soros György tervét hajtják végre, bár pontosan tudja, hogy ilyen terv nem létezik.

A menekültek befogadásával járó terhek igazságos és méltányos megosztása érdekében jogszerűen született uniós belügyminiszteri tanácsi döntés ellen a magyar és a hozzá csatlakozott szlovák kormány az Európai Bíróságnál pert indított, amelyet elvesztettek. Ellentétben Szlovákiával, amelynek kormánya a döntést tudomásul vette, az Orbán-kormány durva kijelentésekkel utasította vissza. Erre válaszul az Európai Bizottság megindította Magyarországgal szemben a kötelezettségszegési eljárást. Az Európai Bizottság az Orbán-kormányt a civil szervezetek függetlenségét sértő, valamint a Közép-Európai Egyetem (CEU) működését ellehetetlenítő döntések miatt is elmarasztalta és ezekkel, valamint az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatban is elindította Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást.

Az Európai Unió értékrendjével és szabályaival sorozatosan szembeforduló magyar kormányzati magatartás miatt az Európai Parlament úgy döntött, hogy Magyarországgal és a hasonló magatartást tanúsító Lengyelországgal szemben megindítja a korábban példa nélküli eljárást, amely azt vizsgálja meg, hogy fennáll-e az uniós alapértékek rendszerszerű megsértésének veszélye. Orbán Viktornak és kormányának komolyan kellene vennie, hogy ezt a döntést a jobboldali többségű Európai Parlament hozta, és azt a néppárti frakció tagjainak harmada is megszavazta. Így aligha lehet valamiféle baloldali összeesküvésnek beállítani. Ez a döntés az európai integráció jövőjét féltő képviselők aggodalmát tükrözi, Orbán Viktor és kormánya immár hét éve tartó Európa ellenes ámokfutása miatt. Az uniós intézmények hosszú ideig eltűrték az integrációt és ezzel Európát veszélyeztető magyar és lengyel magatartást, de ahogy ez várható volt, betelt a pohár. A magyar magatartás a Visegrádi Négyek egységét is megbontotta. Egy ideje érezhető Csehország és Szlovákia távolodása. Ez a két ország és Ausztria nemrég egy új csoportot hozott létre, a „Slavkovi Háromszöget”

Orbán Viktor nemzetközi megítélését nem csupán az Európai Unióban kifejtett egységbontó törekvései rontják, hanem a putyini Oroszországhoz és más illiberális államokhoz történő közeledése is. Míg korábban csak az Európai Unióban tartották károsnak Orbán Viktor különutas törekvéseit, immár a NATO tagállamai is szóvá tették, hogy az ukrán oktatási törvény miatt a magyar kormányfő a NATO működését is akadályozni próbálja. Egyre erősebb ellenszenvet keltenek az egyes szomszédos országok nemzetközi törekvéseinek akadályozására irányuló magyar fenyegetések is. A rendszerváltást megelőző tíz évben végrehajtott nyugati irányú külpolitikai nyitásunkkal, majd a rendszerváltást követően a fejlett, demokratikus országok közösségének szervezeteihez való gyors csatlakozásunkkal és harmonikus beilleszkedésünkkel kivívott megbecsülést mára hazánk fokozódó elszigetelődése, egyre kedvezőtlenebb megítélése váltotta fel.

Hangsúlyozom, hogy mindez nem Magyarországnak, nem a magyar embereknek, hanem Orbán Viktornak és kormányának szól. De a viszony megromlásának kárai sajnos az egész országot érintik. Ha reálisan mérlegeljük a nemzetközi erőviszonyokat, akkor nem kétséges, hogy Orbán Viktor az immár a kormánypárti sajtóban is „háborúnak” nevezett küzdelmet el fogja veszíteni. A demokratikus ellenzék választási győzelme azért is fontos, hogy Orbán Viktor megérdemelt külpolitikai veresége ne rántsa magával az egész országot. Az ő ebben várható kudarca így szintén nyereség lesz az ország, a magyarság döntő többsége számára.

Szerző
2017.12.13 07:01

Ne fogjunk semmit a butaságra

A rutinos ex-politikus, Horn Gábor A butaság hatalma című utolsó írásában, mindenféle helyes dologról beszél, amikor régi-új ellenzéki politikákat sürget. De alapvetően, egzisztenciálisan és stratégiailag téved, amikor “butának” nevezi a társadalmi többséget. “A butaság hatalma ül most tört az országon” – írja, és ez a szó szoros értelmében kártékony. Nem egyszerűen lekezeli a közvéleményt, amikor azt sugallja, hogy nem hallották meg a mi okosságainkat, esetleg nem engedték nekik, hogy meghalljanak bennünket. Hanem – véletlenül vagy szándékosan, de - felmenti az ellenzéket. 
Amivel rosszabbat nem is tehetne neki. Mi jól mondtuk, amit mondtunk, de hát ezeknek, ugye? Nem hallották meg, esetleg igen, de nem értették, amit nekik mondtunk. 
A Horn Gyula kormányzása és a bukás közötti években a szoclib koalíció értékvilága, üzenetei a középosztályhoz szóltak. Annak nyelvét használták, annak értékvilágát jelenítették meg. Azt hitték, így szolgálják igazán a modernizációt, amely egyébként is a nagyvárosokban jelenik elsősorban meg. A többiek meg érjék be azzal, amit belőlünk megértenek. Sokan a szocialista politikusok között, az utolsó években maga Gyurcsány is, hittek az ilyesmiben, vagy legalábbis felmondták ezt a leckét. Ami persze meghatározó mértékben a szabad demokratáktól jött, s aminek elfogadtatásában annak idején Horn Gábor személyesen is, koordinációs államtitkárként is nagy szerepet vállalt. 
Mindegy, történt, ahogy történt, de most nem kellene megint elővenni a “hozzánk képest buták” szöveget. Közhely, hogy a Fidesz bázisa talán több mint egy évtizede a kisvárosok “nem-diplomásai” közül kerül ki. De ez még nem jelenti, hogy ebben a világban csak bunkók élnének. Aki csak egy kicsit utazik a leghétköznapibb menetrendszerű buszokkal az országban (az utolsó egy-két hónapban én ezt megtettem Kecskemét környékén, meg Hódmezővásárhely és Szeged között), ötpercenként megtapasztalhatja, hogy e térségek is modernizálódnak. Megnézheti, milyen trikókat hordanak, milyen fagylaltot nyalnak, milyen sporttáskákkal járnak azok, akik péntek délután hazafele tartanak és az egyes megállóknál kiszállnak. 
Az ő világukat a pesti okosok nem tudták megszólítani, vagy inkább nem akarták. De ez nyelvi probléma volt, és nem azt jelentette, hogy ezek az emberek, térségek meghatározó módon kimaradtak volna a magyar modernitásból. Amiben persze vannak helyi értelmezések és értelmezhetetlenségek, de azoknak a “politikai butasághoz” semmi közük nincs. 
Az ország a gazdasági fejlettségi szintjéhez képest szinte mindenütt jobban globalizált (egyébként a nemzetközi mérések szerint nemcsak Európa, hanem az ipari világ egyik leginkább globalizált térsége). Például az egyik nagyszabású ilyen tárgyú összehasonlításban mintegy nyolcvan országból a 10. Magyarország. A 9. Finnország, a 11. Kanada. (MT Globalisierungsreport 2018. 9. old.) Mindez éppen nem a népi butaságról tanúskodik, hanem inkább csak a kreativitáshiányról a progresszív politikában. 
Vagyis arról, hogy először is nem tudjuk a globalizáció és a modernizáció közötti megélt különbséget felmutatni és értelmezni azok számára, akiknek ez valódi tapasztalat - és nemcsak az alföldi tanyaközpontokban, falvakban, hanem egyébként az ország nagyvárosaiban is. A kormányoldal nagyon sok újat nem mond, de azt legalább begyakorolta, a közönség egy része meg elvan ezzel. A progresszív oldal pedig nem mond olyasmit, ami a körúton vagy a Szent István parkon kívül hasonlítana a megélt tapasztalatokra. És ez nem butaság kérdése. 
Amit mond, azt egyébként a pesti egykori munkás elővárosokban sem értik, de ott még egyelőre a baloldali pártoknak van valamilyen hitelességük, akárkik mondják is fel a sokszor ott is értelmezhetetlen szövegeket. De hát ez a kegyelmi időszak sem tart túl sokáig.
2018.07.16 12:17
Frissítve: 2018.07.16 15:11

Közösségi közlekedés

Villamos, autóbusz. Néha az az érzésem, hogy mi, magyarok nem tanultunk meg fel-és leszállni. Nem tanultuk meg, hogy amikor a jármű a megállóba ér, és kinyílnak az ajtók, akkor először leszállnak a leszállók, és csak ezt követően szállhatnak fel a felszállók. Illik lesegíteni az idősebbeket vagy a kisgyerekkel utazókat. 
Amikor végre felszálltunk, illik nem megállni az ajtóban, mert más felszállók is követnek bennünket. Illik nem méltóságteljesen felszállni, engedni kell, hogy közösségi érzésünk kiteljesedjék, hiszen - bármilyen zavaró is - mások is utaznak rajtunk kívül. Kerüljük, hogy mellettünk utazók nyakába hapcizzunk, de ha ez elkerülhetetlen, legalább kérjünk bocsánatot. Ne beszéljünk hangosan, kerüljük a telefonálást, ne szégyelljük időben jelezni leszállási készségünket. 
Ugyancsak nem tanultuk meg még a tisztességes sorbanállást, ami a kulturált közösségi magatartás egyik alapvető formációja. Londonban ha két potenciális felszálló várakozik a megállóban, az természetes, hogy sorban állnak, és szeretnek is sorban állni, hiszen ezzel kimutatják magas színvonalú közösségi szellemüket. A régi londoni buszok csak hét álló utast szállíthattak, és ha a megállóból több felszállót már nem vehettek fel, a kalauz elkiáltotta magát: ramp jam full, és aki ezek után felszállt, az csak magyar vagy lengyel lehet.
És hát természetesen az autózás, ami sok embernek feszültségforrás. Úgy véljük, hogy mindenki más rosszul vezet, udvariatlan, erőszakos és türelmetlen. De vajon bennünk nincs hiba? Alapvető követelmény, hogy ha férfi vezet, akkor női utasának kívülről kinyitja az ajtót és csak azután száll be a kormány mögé. Ha hibázunk, és ezzel kellemetlenséget okozunk másoknak, egy bocsánatkérő mozdulat vagy mosoly könnyen kioltja a feszültséget. Kiélezett helyzetekben fontos a szemkontaktus, hiszen ezzel megismerhetjük autóstársunk szándékait, ám a bizalmaskodást, átkiabálást kerülni kell. A klasszikus elmélet szerint a teherautó leszorítja a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros lenyomja a gyalogost. Ráadásul az udvariatlan vagy illetlen viselkedés után egyszerűen továbbhajtunk, és már el is felejtjük, hogy valakinek elrontottuk a napját.
A járdán ugyan nincsenek közlekedési szabályok, ám jómodor és előzékenység itt is létezik. Keskeny járdán nem szerencsés hosszabb társalgást folytatni, aminthogy az is természetes, hogy előnyt adunk mozgáskorlátozottaknak, idős, nehezen járó gyalogosoknak vagy babakocsit toló szülőnek. Udvariatlanságnak számít egy kávéház teraszán társasággal ülő ismerősünkhöz kéretlenül csatlakozni. Ha gyerekeket látunk egyedül kóborolni, udvariasan, de bizonyos távolságtartással érdeklődjünk arról, segíthetünk-e hazatalálnia. Hasonló határozottságot és tapintatot kíván az az eset, amikor valaki a közelünkben rosszul lesz.
Bakuban láttam, hogy az autók dugó esetén gátlástalanul közlekednek a járdán, a gyalogosok pedig udvariasan félrehúzódnak.
Hát, ahány ház…
E hasábokon szerzőnk, az egykori diplomata illemtani sorozatát olvashatják
2018.07.16 10:19
Frissítve: 2018.07.16 10:19