Ajándék a Louvre muzsikusaitól

Bach Karácsonyi oratóriumának szövegkönyvét kinyomtatták, hogy a hívek minél könnyebben elmerülhessenek a mű által közvetített gondolatokban: „Oratórium, melyet szent karácsonykor Lipcse két főtemplomában fognak játszani. Anno 1734. (Szent karácsony első napján reggel a Szent Miklósban, délután a Szent Tamásban.)” – közli a címlap.

A mű valójában hat kantátából áll, amelyeket december 25-én, 26-án, 27-én, Újévkor, az utána következő vasárnapon, illetve Vízkeresztkor kell játszani. Mégis: egységes egész, a 64 tétel a Jézus születésekor történt eseményekről mesél, valamint reflektál azokra a korabeli hívők szemszögéből. Természetesen zeneileg összefüggő szerkezetet mutat. Indokolt egy este előadni akár az egész művet, de válogatni is lehet a kantátákból, ahogyan azt most Marc Minkowski tette a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Les Musiciens du Louvre régihangszeres együttest és az énekeseket vezényelve.

Az első, a második, a negyedik és a hatodik kantáta hangzott tehát fel. Bach műve nagyon komoly méretű előadói gárdát kíván: három trombita, üstdob, kürtök, három oboaféle hangszer párban, fuvolák, vonószenekar és természetesen kórus, valamint énekes szólisták kell, hogy gondoskodjanak az ünnepi emelkedettségről. Bevett gyakorlat manapság, hogy a szólisták is éneklik a kórusszólamokat, illetve, hogy nem válik élesen el a kórustag és a szólista fogalma. Ezen az estén a tizenegy fős énekkar hét tagja is vállalt szólisztikus szerepeket. Mindazonáltal – bár a hangszeresektől is sok-sok tétel kíván meg komoly egyéni teljesítményt – az előadást azért lehetett szeretni, mert az előadók, a karmesterrel az élükön azon dolgoztak, hogy az egész művet (annak sokfélesége ellenére) összefüggő egységében mutassák be.

Ebből mindenki derekasan kivette a részét. Olyannyira, hogy valójában igazságtalan volna bárkit külön kiemelni: gyönyörűen, puhán szóltak a vonósok, virtuózak voltak a fafúvósok és trombitás szólisták, és egységesen magas színvonalon teljesített az énekesi gárda, amely kórusként is remekelt. Minkowski, ha kellett élénk, tempókat választott, máskor viszont hagyott bennünket a lassabb tételek közben elmélkedni. Képes volt arra, hogy magasrendű spiritualitásában mutassa be a művet, méltón Bach örökségéhez.