Zaklatás - Akad, aki saját magát jelenti fel

Publikálás dátuma
2017.12.15. 06:47
Fotó: AFP/David Del Río

A rendőrség szerint nem sértett jogszabályt harminc éve James Levine. A New York-i Metropolitan Opera korábbi főzeneigazgatójáról – akitől a történtek hatására megvált az intézmény – régóta rebesgették, hogy fiatal fiúkat molesztált. Ashok Pai volt az első, aki néhány hete erről nyíltan beszélt. A 48 éves férfi elmondása szerint Levine 1985-1993 között zaklatta őt, ám az illinois-i rendőrség arról számolt be, hogy mivel akkoriban 16 év volt a beleegyezési korhatár, nem történt bűncselekmény. Lapzártánkig sem Ashok Pai, sem James Levine, sem pedig a Metropolitan Opera nem reagált a rendőrség közleményére.

Salma Hayek vádol
A színésznő New York Timesban megjelent cikke szerint Harvey Weinstein őt is évekig zaklatta. A filmproducer közös zuhanyt, masszázst, sőt orális szexet ajánlgatott neki, majd megfenyegette.
Szerző

KrizShow - Sikerkönyv lehet a népszerű estekből

Publikálás dátuma
2017.12.15. 06:46

Ez a cím ismerős lehet a tévénézőknek, de mostantól egy könyvön is olvasható. Népszerű emberekkel folytatott 14 beszélgetés jelent meg, s ezeket olvasni is élmény.

Volt egyszer egy Libazsúr. A Klubrádióban, ahol Rangos Katalin minden hétköznap este egyórás interjúkat készített közéleti szereplőkkel. Négyhetente pedig két régi kolléganőjével beszélgetett mindenféléről: politikáról, divatról, háztartásról, vagyis sokakat érdeklő témákról. Ez volt a Libazsúr, Szegvári Katalinnal és Krizsó Szilviával. Aztán a műsorvezető távozott a Klubrádióból (is), de amikor csak alkalom adódik, leül két társával egy kis hangulatos - és persze nyilvános - csevejre. Legutóbb éppen Krizsó új könyvének bemutatóján nyílt rá lehetőség és ki is használták azt. Rajtuk kívül még ott volt a neves főzőnő - ő nevezi így magát -, Mautner Zsófi is.

A könyv pedig - elolvasva kiderült - kétségkívül megérdemelte a felhajtást. Még akkor is, ha a benne megjelent beszélgetések a rendszeres tévénézőknek nem jelentenek nagy újdonságot. A Krizshow ugyanis azoknak a Centrál színházi műsoroknak a leirata, amelyek az ATV-n is láthatók voltak. Igaz, a képernyőn érvényesülő show-elemek helyett az olvasónak be kell érnie a szerző megjegyzéseivel, amikből értesülhetünk, miről maradtunk le, ha nem láttuk az adást, ugyanakkor képet kaphatunk Krizsó Szilvia gondolatairól, valamint életének és az interjúalanyaihoz fűződő kapcsolatának részleteiről.

Az biztos, hogy érdemes volt nyomtatásban is megjelentetni a sikeres esteket. Kétségkívül többet tudhatunk meg a 14 szereplőről, de még a show háziasszonyáról is. Krizsó Szilvia semmit sem bíz a véletlenre. Beszélgetőtársai közül többet már régről ismer, másokat csak azért hívott meg, mert valóban szereti őket - pontosabban: munkájukat, művészetüket -, de kivétel nélkül mindegyik műsort gondosan megtervezte. Nagyon felkészült a szereplőkből, és így elérte, hogy egyik este sem volt unalmas, sőt! Finoman és értően közelít valamennyi meghívotthoz, pontosan ismeri a gyenge pontjaikat is, de sosem él vissza ezzel. Élvezetes és ugyanakkor informatív beszélgetéseket folytat, jól adagolja a témákat, miközben kitűnő hangulatot teremt.

A kiválasztott szereplők pedig általában hozzák a formájukat. Mautner Zsófi mellett van köztük egy karmester (Fischer Iván), két műsorvezető (Havas Henrik, Sebestyén Balázs), egy író és könyvkiadó-vezető (Nyáry Krisztián), egy divattervező (Náray Tamás), egy nagyon sokoldalú ember (Geszti Péter) és hét színész (Alföldi Róbert, Kovács Patrícia, Ónodi Eszter, Rudolf Péter, Scherer Péter, Stohl András, Szulák Andrea). Ha pedig egyet ki kell emelni a műsorokból, az mindenképpen Szulák Andreáé: abban a beszélgetésben mindketten a topon voltak. Olyan képet kaptunk az emberről és művészről, ami ritkaság. Bensőséges és egyben szórakoztató olvasmány, olyan, amit nehéz felülmúlni. Ezzel persze nem akarjuk kisebbíteni a többi beszélgetés érdemeit, természetesen szubjektív is ez a kiemelés, mégis azt tartjuk Krizsó csúcsteljesítményének.

A Krizshow pedig még folytatódik, most már új helyen, az Átrium Film-Színházban veszik fel. Krizsó Szilvia majdnem húsz éve nyerte meg a Riporter kerestetik című vetélkedőt, aztán az akkor még valóban közszolgálati Magyar Televízióban edződött, hogy később új utakra lépve kiteljesedjen. Ő garancia lehet arra, hogy ismert embereket valóban megismerhessünk ezután is.

"Így teljes az életem"

- Először tisztázzuk: mi is a foglalkozásod?

- Jó kérdés. Kommunikációs tanácsadó vagyok, ezen kívül tréningeket és coaching folyamatokat vezetek, rendezvényeken dolgozom és műsorokat készítek, amilyen a Krizshow is.

- Első könyved címe egyszerűen Krizsó volt, a másodiké Krizshow. József Attilával szólva: neved, ha van, csak áruvédjegy?

- Első könyvem esetében a Kossuth Kiadó vezetője, Kocsis András Sándor azt mondta, a nevemmel "el lehet adni" azoknak a beszélgetéseknek a leírt változatát, amelyeket a Radnóti Színházban folytattam, Libikóka címmel. Most viszont szinte kínálta magát, hogy az ATV-ben is látható műsor címét tegyük a címlapra, hiszen ez már bevezetett "brand".

- A Magyar Televíziónál politikai műsorokban kezdtél. Nem hiányoznak azok a "komoly" interjúk?

- Egyáltalán nem. Egészen más világban élek. Az egy nagyon rendben lévő korszak volt az életemben, de már teljesen eltávolodtam a politikától. Nem is tudnám most elképzelni, hogy politikusokkal üljek le beszélgetni.

- És amit ma csinálsz, az kielégít?

- Teljes mértékben. A sokféleség gyönyörködtet. A kommunikációs tréningek mellett gyakran hívnak rendezvények háziasszonyának, vagy konferenciákra moderátornak. Ez így nagyon változatos, ráadásul szabadon gazdálkodhatok az időmmel. Úgy osztom be, ahogy akarom és többet lehetek a családommal. Kiegyensúlyozott és harmonikus életet élhetek.

- Új könyved bemutatóján a "libazsúr" másik két résztvevője egészen mást mondott az interjúról. Szegvári Kati szerint a beszélgetés a fontos, Rangos Kati szerint meg a feszültség. Te mit gondolsz erről?

- Az igazság középen található, ha úgy tetszik, mindkettejüknek igaza van. Valóban lényeges, hogy igazából beszélgessünk, de a hangulatot fokozhatja a feszültség is. Régen, a politikusoknak a száját kellett kinyitnom, most viszont a vendégeim szívét kell megnyitnom. Ehhez jó edzést jelent a kommunikációs tréning. A lényeg az, hogy olyan mélységeket mutathassak be, amikről még az érintettek sem gondolták, hogy bennük van.

Testek függésben és feloldódásban

Publikálás dátuma
2017.12.15. 06:45
Fotók: Dömölky Dániel
Kortárs táncban ma Brüsszel az európai csúcsminőség szinonimája, a Duda Éva Társulat pedig legújabb dupla bemutatójához Budapestre idézte a táncfővárost.

A dupla bemutató koreográfiája a belga-vietnami Quan Bui Ngoc és az egyik legkozmopolitább, számos kinti társulatban megfordult táncosunk, Varga Csaba munkája volt. Őt itthon az Y-generációs kortársak individualitást és önkifejezést ünneplő előadásaiból ismerhetjük, mint virtuóz és kreatív (szóló)táncost, így izgalmas meglepetést okozott azzal, hogy egy formailag kötöttebb, egyéniségek helyett a közösségben és az együttmozgás szinergiáiban gondolkodó koreográfiával debütált, From Helix to Vortex címmel.

Az öt táncos (Egyed Bea, Jessica Simet, Csuzi Márton, Keresztes Patrik és Rusu Andor) szürke-fekete uniformisban mozog az aranymetszés-pontosságú térformákban, egymáshoz szorosan kapcsolódva, akár a molekulák a DNS-spirálban. A testek – különösen az akrobatikus elemekben – úgy tartják egymást, mint a gravitációval dacoló egyensúlykövek. A koreográfia kompakt és cicomáktól mentes, mégis több formai játéknál: emberi makrokozmoszt modellez, melyben az együttműködés lehet példás vagy gátolt, és minden kölcsönhatás új minőséget ír a közöshöz. Ám míg a molekulák a természetben végzik a dolgukat, az ember részéről döntés és vágy szükséges ahhoz, hogy alárendelje magát a csoportérdeknek – e tekintetben Varga optimista, táncosait a közös harmónia felé vezeti.

Quan Bui Ngoc Blurry című alkotása jobban kibillent a komfortzónából, noha kockázatos a táncosok arcára koreográfiát írni, mert még a Száll a kakukk fészkére juthat a nézők eszébe a homályt kifejezni próbáló, zavaros tekintetekről. Pedig a blur mindannyiunk számára ismerős tudat- és létállapot, a határvonalak elmosódása, a fontos és lényegtelen információk egyidejű túláradása miatti fókuszvesztés. A festészetben régóta ismert, da Vinci sfumato-technikájától a blurt központi motívummá emelő Gerhard Richterig és Szűcs Attiláig, de máig nyitott kérdés, hogyan lehet ezt testeken és koreográfiában megjeleníteni.

Ingerek szintjén megkapjuk az inváziót, ám a mozgásban és a kiáltásokban megjelenő agresszivitás nem elaltatja, hanem felriasztja az érzékeket. Az akadozó, töredékes mozdulatok, a testkontúrokat feloldó bézs jelmezek egyszerre túl soknak és túl kevésnek érződnek. Leginkább Keresztes Patrik képes megközelíteni a blur-minőséget mikrorezdülésekkel operáló szólóiban, mintha egy kolibri szabad szemmel nem is követhető szárnycsapásait figyelnénk.

Szerző