Csapataink harcban állnak

A magyar kormányfő, saját közlése szerint, háborúzni készült Brüsszelben, az uniós csúcson. Ha jól értjük, azon országok állam- és kormányfői ellen készült harcra, amelyek ragaszkodnak a kötelező betelepítési kvótákhoz. A folytonos "háborúskodás" emlegetésével felmerül bennünk a kérdés: vajon a kormányfő az evangélium jó fordítását kapta-e meg, amikor elmélyítette keresztény hitét? Krisztus ugyanis sosem szólított fel lázadásra, egyes feltételezések szerint Júdás éppen azért fordult szembe vele, hogy így ösztökélje fegyveres felkelésre a fennálló hatalom ellen. Még mielőtt mélyebben belemennénk bármilyen bibliamagyarázatba, hessegessünk is el magunktól minden ilyen gondolatot, hiszen a kormányfő példamutató keresztényként viselkedik, amikor egyes keleti vezetőkkel találkozik: olyan üzleteket köt, ami nekik jó, nekünk nem.

A miniszterelnök még hátizsákját is megmutatta, amelyben "kétmillió-háromszázezer magyar ember" véleménye lapult. Ezek a "magyar emberek" elutasítják a Soros-tervet és nem támogatják, hogy Brüsszel ilyen tervet hajtson végre. Abba most ne menjünk bele, tényleg annyi-e az annyi. Szívből reméljük azonban, hogy miniszterelnökünk végül nem mutatta meg a nemzeti konzultáció eredményét, mert felettébb kínos lett volna az EU vezetői előtt Soros-tervként emlegetni a kötelező kvótarendszert. Az már bebizonyosodott, hogy itthon bármi valótlansággal meg lehet etetni az embereket, de talán nem szerencsés egy egész országot totálisan lejáratni az európai politikusok előtt. Valami azonban mégiscsak történhetett, mert Mark Rutte szégyenletesnek nevezte a magyar kormányfő viselkedését.

Akármi volt is, miniszterelnökünket nem úgy ismerhetjük, mint aki félmunkát végez. Ha harcol, akkor győzni is fog, bármi áron. Most azonban ő is kénytelen volt beérni fegyverszünettel. A "politikai kézitusa" során ugyanis bár "megőriztük hadállásainkat", sajnos "ellenfeleinket nem tudtuk meggyőzni" – fogalmazott pénteken kora hajnalban. Jó hogy kimondta: Németország, Hollandia, Franciaország – és még folytathatnánk a sort – Magyarország "ellenfelei". Végre felfogja ezt az a sok fiatal, akik ezen országok egyikében akarnának boldogulni.

A visegrádiak úgy akarták volna átvágni a gordiuszi csomót, s elérni azt, ne tartsák antiszolidárisnak őket, hogy 35 millió euróval támogatják a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. Angela Merkel azonban kerek-perec kijelentette: a külső határok védelme nem elégséges, "ha a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója".

A kancellár ugyan nem vitt magával egyetlen ívet sem, amelyben bizonyította volna, hogy a "német emberek", ha már számos közép-európait, közel-keletit, ázsiait, afrikait befogadtak, akkor ugyanezt várnák el a visegrádiaktól is, mégis gyaníthatjuk: e kérdésben a német társadalom nagy része támogatja. Donald Tusk, aki egy hete szintén bírálta a kötelező kvótarendszert, hamar visszavonulót is fújt, mondván: ő azt nem úgy gondolta…

A kormányfő háborúja tehát folytatódik, akad azonban egy bökkenő: az agymosás csak az itthoni közegben hatékony.