Csapataink harcban állnak

A magyar kormányfő, saját közlése szerint, háborúzni készült Brüsszelben, az uniós csúcson. Ha jól értjük, azon országok állam- és kormányfői ellen készült harcra, amelyek ragaszkodnak a kötelező betelepítési kvótákhoz. A folytonos "háborúskodás" emlegetésével felmerül bennünk a kérdés: vajon a kormányfő az evangélium jó fordítását kapta-e meg, amikor elmélyítette keresztény hitét? Krisztus ugyanis sosem szólított fel lázadásra, egyes feltételezések szerint Júdás éppen azért fordult szembe vele, hogy így ösztökélje fegyveres felkelésre a fennálló hatalom ellen. Még mielőtt mélyebben belemennénk bármilyen bibliamagyarázatba, hessegessünk is el magunktól minden ilyen gondolatot, hiszen a kormányfő példamutató keresztényként viselkedik, amikor egyes keleti vezetőkkel találkozik: olyan üzleteket köt, ami nekik jó, nekünk nem.

A miniszterelnök még hátizsákját is megmutatta, amelyben "kétmillió-háromszázezer magyar ember" véleménye lapult. Ezek a "magyar emberek" elutasítják a Soros-tervet és nem támogatják, hogy Brüsszel ilyen tervet hajtson végre. Abba most ne menjünk bele, tényleg annyi-e az annyi. Szívből reméljük azonban, hogy miniszterelnökünk végül nem mutatta meg a nemzeti konzultáció eredményét, mert felettébb kínos lett volna az EU vezetői előtt Soros-tervként emlegetni a kötelező kvótarendszert. Az már bebizonyosodott, hogy itthon bármi valótlansággal meg lehet etetni az embereket, de talán nem szerencsés egy egész országot totálisan lejáratni az európai politikusok előtt. Valami azonban mégiscsak történhetett, mert Mark Rutte szégyenletesnek nevezte a magyar kormányfő viselkedését.

Akármi volt is, miniszterelnökünket nem úgy ismerhetjük, mint aki félmunkát végez. Ha harcol, akkor győzni is fog, bármi áron. Most azonban ő is kénytelen volt beérni fegyverszünettel. A "politikai kézitusa" során ugyanis bár "megőriztük hadállásainkat", sajnos "ellenfeleinket nem tudtuk meggyőzni" – fogalmazott pénteken kora hajnalban. Jó hogy kimondta: Németország, Hollandia, Franciaország – és még folytathatnánk a sort – Magyarország "ellenfelei". Végre felfogja ezt az a sok fiatal, akik ezen országok egyikében akarnának boldogulni.

A visegrádiak úgy akarták volna átvágni a gordiuszi csomót, s elérni azt, ne tartsák antiszolidárisnak őket, hogy 35 millió euróval támogatják a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. Angela Merkel azonban kerek-perec kijelentette: a külső határok védelme nem elégséges, "ha a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója".

A kancellár ugyan nem vitt magával egyetlen ívet sem, amelyben bizonyította volna, hogy a "német emberek", ha már számos közép-európait, közel-keletit, ázsiait, afrikait befogadtak, akkor ugyanezt várnák el a visegrádiaktól is, mégis gyaníthatjuk: e kérdésben a német társadalom nagy része támogatja. Donald Tusk, aki egy hete szintén bírálta a kötelező kvótarendszert, hamar visszavonulót is fújt, mondván: ő azt nem úgy gondolta…

A kormányfő háborúja tehát folytatódik, akad azonban egy bökkenő: az agymosás csak az itthoni közegben hatékony.

2017.12.16 07:12

Századvég-vég

Hogy Orbán Viktor megint füllentett, abban már nincs semmi érdekes. Ám ezúttal a sajtóval, a nyilvánossággal kapcsolatban rugaszkodott el az igazságtól, amit már csak szakmai okok miatt sem szívesen hagynánk szó nélkül. 
Alig két héttel azután, hogy – jókora derültséget keltve – bemondta az Európai Parlamentben: soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, a miniszterelnök a saját háza táján mutatta meg, hogy mennyit ér a szava: azonnali hatállyal bezúzták és az internetről is eltüntették a Századvég folyóirat (immár) utolsó számát, a szerkesztőséget pedig szélnek eresztették egy kismértékben kormánykritikus, a járadékokkal foglalkozó összeállítás miatt. 
A Századvéget Orbán és barátai alapították Bibó-kollégistaként 1984-ben, a társadalomelméleti folyóirat a rendszerváltást megelőző erjedés közepesen jelentős orgánuma volt. Sokat elmond arról, ami felé tartunk (és amerre Orbán maga is tart), hogy Kádár és a pártállami cenzúra mellett simán elélt, most meg az új egypártrendszer bedarálja. 
Az eset ugyanakkor nem csak azért érdemel figyelmet, mert rámutat egy jelentős különbségre a két korszak között, t. i. akkor kifelé evickéltünk az elnyomásból, most meg naponta jönnek olyan húzások, amiket még tegnap is elképzelhetetlennek tartottunk volna. Izgalmas a téma is, ami miatt a lapnak épp most kellett meghalnia: az orbáni kapitalizmus (?) modelljében központi szerep jut a járadékvadászatnak, vagyis annak, hogy a kormányhű oligarchák kezére juttatott gazdasági szektorokban az állam határozza meg – jogszabályokkal, adminisztratív árazással, monopóliumok létrehozásával – a jövedelmezőséget, a piac helyett a politika logikája működteti az üzletet – nyilván erről is írt az obsitot kapott szerzőgárda. 
És persze ott van még a sajtószabadság is, amelyről Orbán Viktor azt szokta mondani a kritikusainak: nincs vele gond, nálunk mindent meg lehet írni. Nos, most – a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a többiek után – a századvégesek is megtapasztalták, hogy ebben az állításban mennyi az igazság.
2018.09.26 09:00
Frissítve: 2018.09.26 09:01

Népviseletben

Végignéztem egyszer az interneten, ahogy Ri Cshunhi, az észak-koreai Központi Televízió veterán bemondónője drámai mimikával és zengzetes hangon bejelenti a világnak, hazája sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre. Tekintve, hogy egy árva szót sem tudok koreaiul, vihoghattam volna is a pongyolára emlékeztető népviseletbe öltözött, villámló szemű öregasszonyon, de összeszorult a gyomrom. Elvégre a ripacs színészi alakítás mégiscsak azt tanúsította, hogy egy cinikus diktátor kezében vagyunk. 
Magyarul viszont egész jól tudok, ezért aztán a drámai kivitel mellett a hatásvadász tartalom is indokolja, hogy Kövér László nagyjából minden megszólalásakor rám jön a lábrázás. Ő persze ezért van, mondhatni ő a Fidesz inkvizíciós tagozata, aki egyszerre antikommunista, antilibierális, antigyurcsány, antibohófiatal, antinő, antiminden, ami nem Orbán Viktor. A szúrósszemű-magyarbajszú konzervatív mosolytalan szigorúsággal követte a pártvezetőt a párt minden bakugrásszerű ideológiai fordulatában, míg végül kikötött az immár évtizedes szerepnél: ő az, aki tiszteletet követel az ezerszer meggyalázott törvényhozásnak. 
Pártja lábbal tapossa a jogállamot, buborékot fúj az alkotmányosságból, képviselői indítvánnyal ír át alapvető rendszereket, elhallgattatja az övétől eltérő véleményeket, a törvény erejével csal el választásokat. Kövér doktor pedig úgy háborodik fel az ellenzék bármely halovány munkavégzési kísérletén, mint a pedellus, amikor elhagyott büdös zoknit talál az iskolai könyvtárban.  
Lehet persze kommunistázni, gyakorló elmebetegezni, cinikusnak és megvásároltnak bélyegezni az Európai Parlament azon tagjait is, akik megszavazták a Sargentini-jelentést, ahogy ezt a házelnök tette az ötös számú tagkönyv birtokosának műsorában. De Európát ez a viszolyogtató produkció aligha fogja meggyőzni a magyar kormány igazáról. 
2018.09.26 09:00
Frissítve: 2018.09.26 09:02