Hajrá, MTK!

Hidegkuti Nándor és Sándor Károly beszélget a Szentek és a Boldogok közötti mennybéli örökrangadó szünetében.

- Hallottad, Csikar, hogy megint győzött a csapatunk?

- Hol játszottunk?

- Albertirsán. Betűzzem?

- Hogyan fért el ott a sok ezer néző?

- Nem volt probléma: állítólag hétszázan voltak.

- És kit győztünk le?

- A Ceglédi Vasutast leléptük a 86. percben szerzett góllal. Magabiztosan vezetjük is a tabellát a Kisvárda előtt.

- Ugye, viccelsz, Öreg! Az MTK a Honvéddal, a Fradival, a Sporting Lisszabonnal szokott játszani sok tízezer néző előtt.

- Az régen volt, Csikarkám. Ma már a profi futball dívik Magyarországon. Üzleti alapra helyezték a sportág élvonalát. A húsz másodosztályú csapat mintegy 4-500 főállású labdarúgót fizet, és a szolgálatukra állított nem kis számú személyzetet. Szakmai igazgatókat, vezető-, segéd- és kapusedzőket, orvosokat, masszőröket, ügyvezető és vezérigazgatókat, technikai vezetőket, szóvivőket, és még sorolhatnám. Ez összesen több mint félezer ember a másodosztályban!

- De ki állja a számlát?

- Jórészt az állam, hogy mégse csapja ki a dolog a biztosítékot, „okosba” oldják meg a támogatást. Az egyébként a költségvetést megillető vállalati adóbevételek egy részét kedvezményesen a fociba "csatornázzák", az állami vállalatoktól elvárják szponzori támogatást, elvárják tőlük, hogy a pályákon értelmetlen reklámokat helyezzenek el, túlárazottan állapítják meg a televíziós közvetítési díjakat, és így tovább.

- Miért nem beszélsz a jegy- és bérletbevételekről, meg a szurkolói csecsebecsék árusításából származó összegekről?

- Ezeket a számokat jobban őrzik a klubok mint a Coca-Cola receptjét a jogtulajdonosok. Az egyik legutóbbi fordulóban a húsz NB II-es "profi csapat" bajnoki mérkőzéseire összesen 3771 néző ment ki. Az átlagos nézőszám a bajnokságban nem éri el a háromszáznyolcvanat. A csúcslétszám 1010 volt, de több helyről nem mertek 100-at meghaladó számot jelenteni. Könnyű ugyanis megszámolni a valóban jelenlévőket.

- Öreg, szövegelsz, szövegelsz, a játék a lényeg, de erről még szót sem szóltál.

- Nem véletlenül. A ceglédiek ellen például jórészt az MTK birtokolta a labdát, ez többnyire azt jelentette, hogy ötletek híján a kék-fehér védők a felező vonalnál hosszadalmasan és háborítatlanul passzolgatták egymásnak a labdát. Ez hamarosan dögunalomba fullasztotta a találkozót. A bunkervédelemre berendezkedett hazaiak csak ütötték-vágták a labdát. Egyszer sem sikerült négy összefüggő átadást hibátlanul végrehajtaniuk. Ennek ellenére csak öt perc hiányzott ahhoz, hogy a biztos NB I-várományos együttesünket megfosszák két ponttól.

- Nándikám, igazad van, itt tényleg nincs semmiféle előrelépés. A mi időnkben azért másképp volt.

- Csikar, ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket! Anno a Honvédot a honvédelmi miniszter patronálta, a Dózsa mögött a belügyminiszter állt. A notabilitások az NB I mögött sorjáztak. Ma már a másodosztály két listavezetőjét egy volt és egy aktív miniszter fémjelzi. Az adófőnöknek is van preferáltja. A kormánypárt országos igazgatója elnökli a legnépszerűbb magyar klubot. Nem szólva arról, hogy miniszterelnökünk tárgyiasult szimpátiáját két csapat is sajátjának tudhatja.

- De ugye, mindezek ellenére is: hajrá, MTK!