Hajrá, MTK!

Hidegkuti Nándor és Sándor Károly beszélget a Szentek és a Boldogok közötti mennybéli örökrangadó szünetében.

- Hallottad, Csikar, hogy megint győzött a csapatunk?

- Hol játszottunk?

- Albertirsán. Betűzzem?

- Hogyan fért el ott a sok ezer néző?

- Nem volt probléma: állítólag hétszázan voltak.

- És kit győztünk le?

- A Ceglédi Vasutast leléptük a 86. percben szerzett góllal. Magabiztosan vezetjük is a tabellát a Kisvárda előtt.

- Ugye, viccelsz, Öreg! Az MTK a Honvéddal, a Fradival, a Sporting Lisszabonnal szokott játszani sok tízezer néző előtt.

- Az régen volt, Csikarkám. Ma már a profi futball dívik Magyarországon. Üzleti alapra helyezték a sportág élvonalát. A húsz másodosztályú csapat mintegy 4-500 főállású labdarúgót fizet, és a szolgálatukra állított nem kis számú személyzetet. Szakmai igazgatókat, vezető-, segéd- és kapusedzőket, orvosokat, masszőröket, ügyvezető és vezérigazgatókat, technikai vezetőket, szóvivőket, és még sorolhatnám. Ez összesen több mint félezer ember a másodosztályban!

- De ki állja a számlát?

- Jórészt az állam, hogy mégse csapja ki a dolog a biztosítékot, „okosba” oldják meg a támogatást. Az egyébként a költségvetést megillető vállalati adóbevételek egy részét kedvezményesen a fociba "csatornázzák", az állami vállalatoktól elvárják szponzori támogatást, elvárják tőlük, hogy a pályákon értelmetlen reklámokat helyezzenek el, túlárazottan állapítják meg a televíziós közvetítési díjakat, és így tovább.

- Miért nem beszélsz a jegy- és bérletbevételekről, meg a szurkolói csecsebecsék árusításából származó összegekről?

- Ezeket a számokat jobban őrzik a klubok mint a Coca-Cola receptjét a jogtulajdonosok. Az egyik legutóbbi fordulóban a húsz NB II-es "profi csapat" bajnoki mérkőzéseire összesen 3771 néző ment ki. Az átlagos nézőszám a bajnokságban nem éri el a háromszáznyolcvanat. A csúcslétszám 1010 volt, de több helyről nem mertek 100-at meghaladó számot jelenteni. Könnyű ugyanis megszámolni a valóban jelenlévőket.

- Öreg, szövegelsz, szövegelsz, a játék a lényeg, de erről még szót sem szóltál.

- Nem véletlenül. A ceglédiek ellen például jórészt az MTK birtokolta a labdát, ez többnyire azt jelentette, hogy ötletek híján a kék-fehér védők a felező vonalnál hosszadalmasan és háborítatlanul passzolgatták egymásnak a labdát. Ez hamarosan dögunalomba fullasztotta a találkozót. A bunkervédelemre berendezkedett hazaiak csak ütötték-vágták a labdát. Egyszer sem sikerült négy összefüggő átadást hibátlanul végrehajtaniuk. Ennek ellenére csak öt perc hiányzott ahhoz, hogy a biztos NB I-várományos együttesünket megfosszák két ponttól.

- Nándikám, igazad van, itt tényleg nincs semmiféle előrelépés. A mi időnkben azért másképp volt.

- Csikar, ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket! Anno a Honvédot a honvédelmi miniszter patronálta, a Dózsa mögött a belügyminiszter állt. A notabilitások az NB I mögött sorjáztak. Ma már a másodosztály két listavezetőjét egy volt és egy aktív miniszter fémjelzi. Az adófőnöknek is van preferáltja. A kormánypárt országos igazgatója elnökli a legnépszerűbb magyar klubot. Nem szólva arról, hogy miniszterelnökünk tárgyiasult szimpátiáját két csapat is sajátjának tudhatja.

- De ugye, mindezek ellenére is: hajrá, MTK!

Szerző
MTK

Belvárosi rettegde

Ha karácsonyi vásár, akkor nem a fenyőfa a látványelem. Nyolckerekű páncélozott harcjármű. Ezzel fotózkodik ma a magyar, nem a Mikulással.

Kitelepült a Terrorelhárítási Központ a Belvárosba, hogy álig felfegyverezve, maszkban, páncélban védje a migránst még nem látott Zserbó teret. Hetekkel korábban már kipakolták az ízlésesen rendőrkékre festett BRFK márkájú betontömböket is a várható járóműves merénylők ellen. De magyarul ám! Úgy, hogy azért az áruszállító teherautók átférjenek köztük. Ami ugye olyan hatásos, mint az óvszer, ha pici lyukat hagynak rajta.

Megírta az internet, hogy egyes német városokban ugyancsak vasbeton akadályokat állítottak a vásárok elibe, de azokat karácsonyi csomagolópapírba burkolták, masnival látták el, hogy gigantikus ajándékcsomagnak látszódjanak. Hogy ne féljenek, ne idegenkedjenek a látogatók.

Minálunk más a helyzet. Ma a legalapvetőbben elvárt állampolgári magatartás a félés. Félni mindentől, amire kormányunk rámutat. Nácizmuson kiművelt tanácsadók sulykolják kormányzó politikusaink fejébe az ismert módszert. Ha hatalmon akarsz maradni, jelölj ki egy ellenséget (bárkit és bármit), majd hirdesd, hogy megvéded tőle a népet.

Valós veszély-e a terrorizmus? Bizony az, kivált azokban az országokban, ahol nagyszámú úgynevezett migráns él – akár nemzedékek óta. Egykori gyarmattartóknál ez nem ritka.

Az Iszlám Állam vagy akár a Boko Haram elől menekülő milliók viszont szánalomra, segítségre méltó emberek, és éppen azok követik el a terrortámadásokat, akik azt akarják, hogy az előlük iszkoló, nekik be nem hódoló tömegeket büntesse az európai populizmus. Egy-egy kiválasztott harcos mészárlást rendez, amit ezek a szervezetek magukra vállalnak és örülnek, hogy emiatt a világ boldogabbik(?) felén meggyűlölik már a sarki kebabost, meg a húsz éve itt praktizáló orvost is. Hogy a földönfutó szerencsétlen menekültekről már ne is beszéljünk.

Aki azt hiszi, hogy a rendszerváltásig csak az ötvenhatos "pesti srácok" disszidáltak az országból, nagyon téved. A szocializmus évtizedei alatt náluk még tán jóval többen is váltak "gazdasági migránsokká", akik ellen mégsem szítottak gyűlöletet nyugati kormánytényezők.

A magyar sokaság ma fél, ahogyan ellenségnek is kell lennie, akitől retteghetünk. A legjobb ellenség, aki lényegében láthatatlan, mert az mindenhol ott lapulhat. Desszert, hogy ha van mellé egy látható is, mert őt effektíve meg is lehet köpködni, esetleg lincselni, mert már arra is lenne igény. Igaz, hogy esetünkben Soros Györggyel, a régebbi kegyéből ma hatalmon lévők közül, még tán senki sem találkozott személyesen.

És senki a bölcs nemzeti konzultálók közül nem teszi fel magának a kérdést, hogy egy 87 éves öreg milliárdos zsidónak ugyan és miért állna érdekében iszlamizálni Európát?

A belvárosi páncélautót egyébként ízléses műanyag szalaggal körülkerítve védik a terroristáktól vagy a zsebtolvajoktól. Így ér össze a nemzetbiztonság a vagyonvédelemmel Magyarországon, karácsonytájt.

Szerző

Oligarchák

Ízlelgetjük ezt a szót. Ma már nincs a magyar közéletnek olyan területe, ahová ne tették volna be a lábukat azok a különleges helyzetet élvező "személyiségek", akik a Fidesz-kurzus ilyen-olyan haszonélvezői. Vannak persze "bukott angyalok" is, mint Simicska Lajos, meg Spéder Zoltán, akik kiestek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének mézesbödönéből, de jöttek helyettük mások.

Vannak ős-oligarchák – Csányi Sándor, Demján Sándor -, akik rendszertől függetlenül hozzáértéssel építgették gazdasági birodalmukat, és persze vannak a "trónkövetelők", a Garancsi-féle kötélbarátok, a Mészáros-szerű szomszédok, a Tiborczékhoz hasonló rokonok és egyéb atyafiak, akik minden pályázatot megnyernek, minden állami megbízást megkapnak. A másik érdekkör, a Vajna-Habony-féle egy párhuzamos pályán "fut", ők nem állnak sorba uniós pénzekért, nekik mindent szabad. Őket, és a szorgosan építgetett média birodalmukat kistafírozzák hirdetésekkel, rájuk nem vonatkoznak a monopólium tilalmak, az összeférhetetlenségi szabályok. A Vajna-kaszinókban nincs adóhatóságnál ketyegő pénztárgép, csak bizalmi kassza, bevallásos alapon, amit a sarki cipésznek sem enged már meg a hatalom.

És most itt van a sportoligarcha. A félig amerikai-félig magyar úszócsoda. Hosszú Katinka megteheti, hogy sikerei jogán sportvezetőket buktasson, megteheti, hogy megpróbálja magának és a vállalkozása tanítványainak kizárólagos használatra lefoglalni az ország aranyáron épített legmodernebb uszodáját. Mer nagyot álmodni, ahogyan az a mai politikai kurzus kegyeltjeihez illik, és szemet vet az ország talán legértékesebb területére, a csillebérci egykori úttörőtáborra. Nem tudni mit akar vele kezdeni, de egyet biztosan nem: szegény sorsú, hátrányos gyereket nyaraltatni.

Azt is megteheti, hogy az úszok legutóbbi európai versenyén besepert aranyérmeit ne a válogatottak szokott trikolóros-címeres mezében, hanem a saját vállalkozása fekete dresszében vegye át a dobogó legfelső fokán. Amíg nincs saját himnusza, szólhat a mienk is.

Szerző