Káposzta, olcsó kolbász és a kertben termett paradicsomból eltett két üveg sűrítmény - ünnepi ebéd lesz belőle a bodrogközi Vissen élő hatgyermekes Budai Zsuzsannáéknál. A tizenegy éves lány, a tíz és kilencéves fiúk iskolában, a hatéves fiú, s a négyéves lány óvodában, míg a kétéves kicsi otthon van az anyjával. A nagyok a szomszédos Kenézlőre járnak át minden nap busszal iskolába, az óvoda szerencsére helyben van.
A faluszéli kicsi ház egyszerű, a falakat nemrég festették, deszkamintás tapétát simítottak a konyhafalra, egy boltívvel pedig még kamrát is kanyarítottak mögé. Az országnak ezen a szegény, elfeledett vidékén pár százezer forintért meg lehet venni egy ilyen házikót. Zsuzsáéknak azonban ez több egyszerű háznál. Menedék.
Nyeremény fenyőfa
Nemrég még a vissi anyaotthonban élt a 31 éves nő, ahová Ózdról költözött a gyerekeivel. Az apjukkal megromlott a kapcsolata, így a nagyszülőkhöz menekültek. Ott viszont szűkös volt a hely, s egyre gyakoribbá váltak a torzsalkodások. A református egyház által fenntartott anyaotthonban végre nyugalomra leltek. A faluban találkozott nála több mint húsz évvel idősebb párjával, vele kezdtek új életet a faluszéli kis házban. Erejükhöz képest csinosítgatják, de arról csak álmodoznak, hogy egyszer vezetékes víz és rendes angol vécé is lesz a házban.
Zsuzsa egyike azoknak az asszonyoknak, akikből egyfajta önkéntes segítő csoportot szeretne létrehozni Viss nyugdíjas védőnője. Dévai Miklósné nyolc éve fejezte be a vezető védőnői munkát, ám azóta sem pihent. Errefelé annyira szűkében vannak a szakembereknek, hogy nyugodt lelkiismerettel nem tudott volna a nyugdíjas létbe visszavonulni, pláne, hogy hajdani vezetőként nagyon is tisztában volt kollégái leterheltségével. S persze azt is bevallja: nagyon szereti hivatását. Ezért is tartaná jónak, ha a jórészt elszegényedett, roma családok "lelkei", az asszonyok nemcsak az állami ellátórendszerre, hanem saját tudásukra és tehetségükre is támaszkodva nagyobb önállósággal lennének képesek ellátni gyerekeiket, férjüket. Tiszakarádon és Olaszliszkán munkatársaival és mentálhigiénés szakemberrel több sikeres kurzust szerveztek, aminek konkrét eredménye lett: kevesebben hívtak indokolatlanul mentőt, megtanulták a lázcsillapítás fontosságát, megtanulták, hogy az orvos által felírt gyógyszereket ki kell váltani, jobban kell beosztani a kosztpénzt, s okosabban vásároltak be a boltban hó elején, amikor több pénz állt a házhoz. Kialakítottak egy csoportot, amelynek tagjai időnként vigyáznak egymás gyerekeire - faluhelyen ismeretlen luxus a bébiszitter vagy a bölcsőde -, a felszabaduló időben így a karjukon csüngő csecsemők nélkül tudtak az asszonyok bevásárolni, netán bemenni a hivatalba ügyet intézni.
Az ország egyik legszegényebb vidékén, a Bodrogközben olyan apróságokról álmodoznak az anyák, amihez boldogabb településeken talán magától értetődően jutnának hozzá. Budai Zsuzsanna életét most egy használt bicikli könnyítené meg, egyetlen kerékpárjukkal ugyanis a férje jár közmunkába. Előfordul, hogy át kellene mennie az iskolás gyerekek miatt a szomszédos Kenézlőre, de buszra nincs pénzük. Ebben az évben gondot okoz az is, miből vegyenek karácsonyfát. Tavaly az egyik nagyfiú megnyerte az iskolai tanulmányi versenyt - most is kitűnő tanuló -, s a nyereménye egy fenyőfa volt. Lám, egy ilyen környéken még az iskola is praktikus, hasznos ajándékot ad, a gyerekek pedig jobban örülnek egy gazdagon megpakolt szendvicsnek, mint egy Barbie babának vagy fütyülős vonatnak.
Megsínyli a szervezet
Az étel központi kérdése a mindennapoknak. - Mindent megesznek, csak legyen mit enni - ezt mondja az a fiatal anyuka is, aki két gyerekével érkezik a szokásos védőnői vizsgálatra. Dévai Miklósné rögtön súlyt mér, veti össze az előző eredménnyel, s megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor gyarapodást mutat a mérleg.
Itt nem ritka az alultáplált gyerek. A védőnő arcán látszik, neki is nehéz az anyuka szemébe nézni, s azt mondani: minőségi ételeket kellene adni a kicsinek, tápszert, sajtot, húst, joghurtot, zöldséget és gyümölcsöt, miközben jól tudja, hogy leginkább a tészta-krumpli-liszt hármasa határozza meg a lehetőségeket. Az egyik gondozottja lisztérzékeny, aki ezzel a betegséggel volt kénytelen átvészelni várandóssága hónapjait anélkül, hogy módja lett volna különleges étrendet tartani. A gluténmentes táplálkozás még egy közepes anyagi helyzetben lévő családot is nehéz helyzetbe hozna, az ilyen ételek a boltban csillagászati áron kaphatók. Álszentség lenne egy többszörösen hátrányos helyzetben élő asszonynak azt mondani, hogy tartson lisztmentes diétát, még akkor is, ha védőnőként kötelessége felhívni a figyelmét: enélkül nemcsak a maga, hanem a magzata egészségét is veszélyezteti.
Az itteni gyerekek részben a rossz táplálkozás, a nem kielégítően fűtött, vagy épp veszélyes fűtőanyagokkal melegebbre varázsolt otthonok miatt könnyebben betegszenek meg, s eleve többen születnek valamilyen betegséggel: emésztési zavarokkal küzdenek, refluxosok vagy épp nyitott gyomorszájjal jöttek a világra. A védőnői vizsgálat ideje alatt mi is találkoztunk sápadt, áttetsző bőrű kisgyerekkel, akinél borítékolható a vérszegénység, a vashiány. A grízes és krumplis tészta legfeljebb a gyomrot csapja be a jóllakottság érzésével, ám a szervezet megsínyli a szegényes étrendet. Sok háznál láttunk ugyan veteményeskertet, s olyan család is akad, aki disznót tart, de nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy valaki sertéstartásba invesztáljon, pénz kell, nem csak a malac megvásárlására, de annak etetésére is. Ráadásul azokban a falvakban, ahol a mindennapok túlélése a cél, nehéz egy hónapokkal későbbi "eredményre" koncentrálni.
Elfogadják a keveset
Könnyebb lenne az élet, ha nem csak közmunka akadna a faluban, de Viss nemigen kínál egyéb lehetőséget. Beszéltünk egy huszonéves lánnyal, aki egyedül neveli a gyermekét: az apával interneten ismerkedett meg, de a kapcsolatuk végül nem bírta el a távolságot, Neki szerencséje van, mert az édesanyjához költözhetett, aki még vigyázna is a gyerekre, ha ő találna munkát. Ám hiába végzett bolti eladóként, s szerzett később virágkötői szakmát is, valahogy minden állás "betöltődik", amikor kiderül, hogy milyen közegből érkezett. Így aztán jellemzően marad a fásultság.
A védőnő úgy fogalmaz: sokan beletörődnek a szegénységbe, nehezen motiválhatóak, elfogadják a keveset, nem akarnak kitörni, s nem is lenne rá túl sok energiájuk. - A pályázati rendszerben azt vártuk, hogy kisebb összegeket pályázhassunk meg. Egy ilyen pár száz lelkes faluban, mint amilyen Viss, nem kellenek százmilliók, hogy javuljon az élet minősége, olykor három-négymillió forintból már csodát lehetne tenni. Ilyen jellegű pályázati lehetőség azonban nagyon ritka, így a kör bezárul - mondja a védőnő.
Maradnak az egyéni "forradalmak", amik ideig-óráig enyhülést hozhatnak a nyomorban. Ha meglátogat egy családot, és látja az anya szemében, hogy nincs pénz, nem tudott boltba menni, a védőnő nem megy haza segítségnyújtás nélkül. Budai Zsuzsa pedig bebuszozik Sárospatakra, körbejárja az üzleteket, s megkéri a boltosokat, hogy kisebb hibás vagy hamar lejáró szavatosságú termékeiket gyűjtsék össze, s adják oda neki - december végén szétosztaná a többi rászorulónak. Mert itt karácsonykor nem azon töprengenek az asszonyok, hogy hány rúd beiglit süssenek, s mennyi káposztát töltsenek meg, hanem azon: lesz-e kenyér, vagy nem lesz.
