Boda András: Felsődobszai garasok

Publikálás dátuma
2017.12.23 08:45
FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM

Saját pénze, árfolyama és vására is van a majd 20 százalékos munkanélküliséggel küzdő Borsod megyei Felsődobsza általános iskolájának. Garas jár a diákoknak a pluszmunkáért, a pénzből pedig az iskolának küldött adományokból rendezett piacon vásárolhatnak a gyerekek. Ezzel a különleges programmal próbálják motiválni, célok kitűzésére késztetni, a pénzügyi ismeretek alapjaira megtanítani és persze sikerélményhez juttatni a hátrányos helyzetű diákokat, akik közül sokan még soha életükben nem kaptak zsebpénzt.

– Hatszázhetvenöt garas!

Gondolkodás nélkül vágja rá a Borsod megyei Felsődobsza általános iskolájának negyedik osztályos cserfes tanulója, Edina, hogy hány garasa van éppen. Fejből tudja a számot, hogyne tudná, hiszen talán óránként is átnyálazza a padján sorakozó papírpénzeket, nehogy valami tévedés essék.

– Anyának veszek belőle ajándékot, erre spóroltam egész évben! Nemrég 100 garast kaptam, amiért a tankerületi versenyen szavaltam, és hatodik lettem – csacsog büszkén az ügyvédnek készülő kislány, de aztán kiböki, azért magának is kinézett valamit. – Van egy kis robot, azt nagyon szeretném!

A két padsorral odébb ülő, halk szavú Marika már túl is van a vásárláson: egy karácsonyi díszt vett ajándékba szüleinek. Félénk mondataiból kiderül: még soha sem volt pénze, ez az első ajándék, amit maga vásárolhatott. Ráadásul családjukban eddig legfeljebb néhány szaloncukor volt a fán, most karácsonykor lesz először dísz is a fenyőn, épp az a zöld gömb, amiért ő dolgozott meg.

Edina és Marika után a többiek is elbüszkélkednek vagyonukkal meg terveikkel. Csillogó szemekkel mesélnek, 81, 200, vagy épp 500 garasukról, de nem csak ez a közös a beszámolókban: egy gyerek sem akad, aki ne szüleire, testvéreire gondolna először, s ne várná izgatottan, hogy végre ő ajándékozhasson.

Nem kis büszkeséggel hallgatja őket a tanítójuk, Czabányi Attila, de szerényen csak annyit jegyez meg:

– Úgy látszik, beváltak a garasok.

Mindenki sikeres lehet
A "garasos" szisztéma önmagában példaértékű és sikeres modell, de Czabányi Attila máris további kiegészítő projekteken töri a fejét. Szeretne például egy olyan vetélkedősorozatot elindítani, amelyen a legkülönfélébb területeken mérhetik össze tudásukat, képességeiket a gyerekek. Ez szerinte azért lenne hasznos, mert a nehéz sorsú gyerekeknek különösen nagy szükségük van a sikerélményre, amit a pedagógusok egy kicsit elő is segíthetnek.
Például azzal, ha a megszokott vetélkedők kereteit tágítva olyan kategóriákat is kijelölnek, amelyekben a szépen íróktól kezdve a breaktáncosokon át, egészen a célba dobásban jeleskedő gyerekekig mindenki sikeres lehet. A tanító további tervei között szerepel a „Törj ki! - Te is lehetsz példakép” program, amelynek keretében a diákok olyan felnőttekkel találkozhatnának, akik egészen mélyről indulva értek el kemény munkával és kitartással sikereket.

Minden azzal kezdődött, hogy Czabányi Attila hosszú évek után feladta rendezvényszervező vállalkozását, visszatért a pedagógusi pályához, és a Miskolctól úgy harminc kilométerre fekvő Felsődobszán, a Bárczay Gábor Általános Iskolában újra tanítani kezdett. Merthogy ekkor ütött szöget a fejébe a gondolat: a vállalkozói évei alatt összegyűlt rengeteg kisebb-nagyobb céges ajándéktárgy, toll, jegyzetfüzet, baseball-sapka, ragasztó, ami másutt talán senkinek sem kellene, ebben az iskolában könnyen pedagógiai eszközzé tehető. Itt ugyanis még egy „filléres” golyóstoll is nagy értéknek számít.

– Nyolcvanöt gyerek jár az iskolába, közülük nyolcvannégyen szociálisan hátrányos helyzetűek, 29 családban a szülők az általános iskolát sem végezték el – jelzi az intézmény igazgatója, Csoltó Lajos, hogy a mára teljesen felújított, családias hangulatú, mindössze hét főállású pedagógussal működő iskolába szinte kivétel nélkül rendkívül nehéz körülmények között felnövő diákok járnak.

Noha a gyerekek már a legapróbb holminak is örülnek, Czabányi Attila úgy gondolta, ez még nem ok arra, hogy „csak úgy” ajándékokat osztogassanak nekik. Kidolgozott ezért egy rendszert, ami az iskolai pénzen, a garason alapszik. A gyerekek az iskola névadója után elnevezett Bárczay garasokat kaphatnak a kötelezettségeiken túlmutató teljesítményért: ha segítenek a takarító néni munkájában, szemetet szednek az udvaron, önként jelentkeznek versmondásra, vagy épp a falu nyugdíjas körének tartanak előadást. Mindennek pontos ára van: az aulában kifüggesztett táblázat és a „szokásjog” alapján tudható, hogy az udvari szemétszedés 3-5 garast, az iskolai fellépés 30-at, a tankerületi szavalóverseny 50-100-at ér. A „pénzt” aztán a garas-vásáron lehet beváltani, amelyet minden hónapban megtartanak, s ahol a felsősök az eladók. A „piacon” egy notesz 20, egy toll 25 garasba kerül, a legdrágább holmik közé tartozó bőr focilabdáért már 700-at kérnek.

Mint azt a tanító elmondja, a programmal többféle célja volt. Egyfelől motiválni akarta a gyerekeket, hogy megértsék, kifizetődő küzdeni, jónak és kitartónak lenni. És persze fontos az is, hogy pénzügyi tudatosságra neveli őket a modell.

– A legtöbb gyerek legfeljebb nagy ritkán kap zsebpénzt, s többen vannak, akiknek még soha nem volt saját pénzük. Mivel a játékbankóknak az iskolában valódi értéke van, ez segíthet nekik megtanulni a legfontosabbakat a pénzügyekről. Ami már csak azért is fontos, mert a gyerekek egy része nem lát jó példát otthon – utal Czabányi Attila arra, hogy sok családban nem csak azért ürül ki a hónap elején gyorsan a kassza, mert eleve kevés van benne, hanem azért is, mert a szülők nem ismerik a beosztást.

Az már csak a program elindítása után derült ki a tanárok számára, hogy a "garasos" modell sok más előnnyel is jár. A pedagógusok például meglepve vették észre, hogy a diákok feltűnően vigyáznak azokra a holmikra, amiket saját pénzükből vettek, és különös tiszteletben tartják társaik szerzeményeit. Örömmel konstatálhatták azt is, hogy sokan már előre kinézik maguknak, mit szeretnének megvenni, és arra gyűjtenek, vagyis fontos pedagógiai feladat válik valóra: a gyerekek konkrét célokat tűznek ki maguk elé, és hajlandóak áldozni azok eléréséért. Mindeközben – említi meg Csoltó Lajos és Czabányi Attila is – megható esetek sorát köszönhetik a programnak:

– Nagyon készültek például a gyerekek az anyák napjára, és boldogan adták át az ajándékokat, amikért maguk dolgoztak meg. De volt, hogy hat-hét roma fiú állt össze, bedobták a közösbe garasaikat, vettek egy bőrfocit, amit azóta is együtt rúgnak. És bár a garast elsősorban a hatodikig gyűjtik a gyerekek, mert a nagyok körében már nem menő, egy nyolcadikos kislány titokban spórolt össze annyi pénzt, hogy anyukájának vehessen egy képkeretet.

A garasokból megvehető portéka kezdetben csak Czabányi Attila saját, „vállalkozói gyűjteményéből” állt össze. Azóta azonban a tanító cégek sorát kereste meg, hogy tudnának-e kisebb-nagyobb ajándékokat küldeni az iskolának, amiket aztán „eladhatnak” a garas-vásáron. Felajánlásokból pedig nincs hiány – olyannyira, hogy ma már kezd szűkös lenni az iskolai raktárhelyiség, a karácsonyi vásár előtt alig-alig férnek el a dobozok. Ennél is többet elárul a visszajelzésekről az egyik adományozó, egy ismert cég levele: „Példamutatónak tartjuk, hogy egy kihívásokkal teli térségben működő tantestület, túlmutatva a mindennapi feladatain, külön fejlesztőprogramok megvalósításán fáradozik, valamint, hogy a szegénységből való kitörést a munka értékének tudatosításával segíti.”

Az ajándékokra és a levelekre az iskola kivétel nélkül köszönő levelet küld, egy olyan képeslapot, amelyen a diákok fényképei láthatók. A lapot minden esetben a gyerekek írják, címzik meg – persze, önként és garasért.

Támogatást kap, aki továbbtanul
Noha a 950 lakosú község nem tartozik Borsod legrosszabb helyzetű települései közé, a munkanélküliek aránya így is eléri a 17-18 százalékot, a közfoglalkoztatottak száma pedig 50-55 fő között változik. Sokat segít, hogy az aktív korú férfiak közül mind többen utaznak a munka után, és Budapesten vagy a Dunántúlon állást vállalva gondoskodnak itt maradó családjukról – mondja érdeklődésünkre a község polgármestere Luterán András (Fidesz-KDNP).
A település vezetője a garas-projekt kapcsán fontosnak tartotta megemlíteni: az önkormányzat az iskola támogatásával, komplett használt számítógépek adományozásával, továbbá füzetcsomagokkal, iskolatáskákkal segíti a diákokat. Lehetőségeikhez mérten később is igyekeznek segíteni a gyerekeket, iskolakezdési támogatást kap például az, aki középiskolában, szakiskolában vagy felsőfokú oktatási intézményben tanul tovább.
Továbbá, ha nem is nagy, de havi néhány ezer forintos ösztöndíjat is adhatnak majd azoknak, akik továbbtanulnak és jó eredményeket érnek el.

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
Fotó: FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.