Ha Katalóniában élnék, vennék egy raklap Tila teát. Az Ibériai-félszigeten előszeretettel fogyasztott, nyugtató-stresszoldó hatású gyógyteából ekkora mennyiség talán elegendő lesz a következő öt évre. Erre kell ugyanis berendezkedni: a bizonytalanság évekig tart majd.
A csütörtöki regionális választásokon a függetlenségpárti erők nyertek, ami azt jelenti, hogy a jövő egy kövér kérdőjel. A kampány során elfelejtették tájékoztatni a választókat, hogy pontosan mik is a terveik, így lényegében semmit sem lehet arról tudni, hogyan is vívnák ki a függetlenséget. Az októberi próbálkozás nyilvánvalóan nem járható út, ez most már világos. A „párbeszéd” kifejezés többször elhangzott a kampányban – mint oly sokszor az elmúlt hónapokban –, de jó lenne, ha végre nem csak beszélnének a beszélgetésről.
A függetlenségpárti tábornak ugyanis nagy a felelőssége. Egy rendkívül nehéz időszak után kaptak még egy esélyt, és ehhez méltón kellene kormányozni. Ott van a társadalom fele – ha csak a szavazatok százalékos eloszlását nézzük –, amely nem az elszakadást hirdető pártokra voksolt. Az ő nevükben, az ő akaratukat is figyelembe véve kell majd vezetni. És az is téves következtetés, hogy mindenki, aki valamelyik szeparatista erőre szavazott, önálló köztársaságról álmodik. Bár semmilyen módon nem mérhető, de az érzelmektől túlfűtött politikai helyzetben gyaníthatóan sok volt a protesztszavazat a központi kormánnyal szemben. Az addig sem túl népszerű, Mariano Rajoy fémjelezte konzervatív vezetés annyira leszerepelt az – olykor szó szerint – izomból folytatott politizálással, hogy a dac is szerepet játszhatott sokak döntésében.
Nem tudom, hogy Rajoy az újévi tradíciók híve-e, de amikor december 31-én éjfélt üt az óra, és honfitársaihoz hasonlóan ő is bekapkodja a 12 szem szőlőt, jól teszi, ha Katalóniára gondol. Nem a szőlőszemek fogják ugyanis meghozni neki a szerencsét, hanem az, ha végre kormányfőként kezd el viselkedni, és az egység megmentése érdekében tárgyalni kezd a katalánokkal.
